Alighanem a következő hetekben, legalábbis az országgyűlési választásig biztosan, még sokszor hallhatjuk majd a stratégiai nyugalom kifejezést. Ha jól értem, ez annyit tesz, hogy bár a szomszédban háború dúl, mi úgy teszünk, mintha ez minket nem is érintene, próbálunk jó viszonyban maradni Moszkvával az általa elkövetett agresszió ellenére is, s ha az orrunkra koppintanak Varsóban vagy Brüsszelben, figyelmeztetve bizonyos szövetségi, illetve erkölcsi kötelezettségeinkre, rugalmasan változtatjuk az álláspontunkat. Akár 180 fokkal, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Azt is tudjuk, hogy a stratégiai nyugalom egyetlen hiteles képviselője maga a miniszterelnök. A kifejezés ettől függetlenül nem az ő találmánya. S ha jobban górcső alá vesszük a „stratégiai nyugalmat”, megállapíthatjuk, általában olyan történelmi helyzetben került elő, amely aztán nem járt kedvező következményekkel.
A stratégiai nyugalom kifejezést használta Oleg Hlevnyuk orosz történész Sztálinról szóló, 2015-ben, több nyelven megjelent munkájában. Azt írta, hogy 1943 júniusában az orosz-német frontot stratégiai nyugalom jellemezte. Ez azonban a vihar előtti csend szinonimája volt, hiszen júliusban kezdődött a kurszki csata, amely elkepesztő pusztítással járt, német oldalon 30 ezer, orosz részről pedig egyes becslések szerint 250 ezer halálos áldozattal. 2018-ban stratégiai nyugalmat hirdetett Olaf Scholz jelenlegi kancellár, akkori pénzügyminiszter is a szociáldemokrata párton belül, aki az SPD akkori súlyos válsága közepette ideiglenesen a pártelnöki tisztséget is átvette. Ez esetben azt jelentette: bár a politikai erő jó tíz év alatt elvesztette támogatóinak mintegy felét, és népszerűsége mindössze 16 százalék körüli, most inkább mindenki higgadjon le, és senki se morgolódjon a nagykoalíció sokakat meglepő folytatása miatt. Utólag azt mondhatnánk, a stratégiai nyugalom ez esetben kiváló taktikának bizonyult, hiszen az SPD tavaly megnyerte a parlamenti választást, de ez nem ilyen egyszerű. Az újabb nagykoalíció létrejötte után ugyanis végképp mélypontra kerültek a szociáldemokraták, s dühüket később épp Scholzon és a stratégiai nyugalmán vezették le: nagy meglepetésre nem őt választották meg az SPD elnökének. A kancellári tisztség elnyerése már egészen más történet, más okokkal.
A stratégiai nyugalom különleges kifejezésnek számít az egykori baszk terrorszervezet, az ETA életében is, hiszen ez a megszűnésének volt egy eufemisztikus megnevezése. Az 1958-ban alakult nacionalista függetlenségi mozgalom többszöri fegyverszünet bejelentése után 2011 októberében a fegyveres harc lezárását deklarálta, 2018-ban pedig egy levélben közölte, hogy a szervezet feloszlik. Ahogy a dokumentum szerzői írták, „stratégiai nyugalomra” van szükség, ami ezúttal azt jelentette, hogy „elegendő objektív feltétel” állt rendelkezésre „a nemzeti felszabadítás folyamatának befejezéséhez, ami kezdettől fogva az ETA célja volt”.
Mindezen példák láttán óhatatlanul is némi stratégiai nyugtalanság lesz úrrá rajtunk.