A társadalomban végbemenő változásokat olyan történelmi, gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatok határozzák meg, amelyek évtizedeken-évszázadokon keresztül érvényesülnek. Az időközben bekövetkezett átalakulások bonyolult kölcsönhatások rendszerén keresztül jutnak érvényre. Egyetlen tényezőt sem lehet önmagában hitelesen értelmezni, csak a legfontosabb folyamatok összefüggéseiben.
Így van ez a szegénységgel, azon belül a női szegénységgel kapcsolatban is. Ha csak egyes mutatókat (például a foglalkoztatottságot) tekintjük, akkor akár el is hihetnénk, hogy Magyarországon csökken a szegénységben élők aránya – miközben más mutatók elmélyülő és kiterjedő szegénységet tükröznek. A politikai erőtérben zajló számháború terméketlen vitákba torkollik és eltereli a figyelmet a fontosabb dolgokról.
Nem vitatható, hogy a szegények között egyre nagyobb a nők száma és aránya. Három területen különösen gyors a női szegénység növekedése.
1. Az egyedül élő idős nők arányának növekedése világjelenség, és alapvetően biológiai alapokon áll. Az, hogy többségük rendkívül alacsony nyugdíjjal rendelkezik, már olyan "öröklött" társadalmi hátrányokhoz kötődik, mint a családon belüli fokozott terhek, a gyermeknevelés következményei, a kevesebb munkavállalási lehetőség, az önmegvalósítási esélyek hiánya.
2. A gyermeküket egyedül nevelő nők számának növekedése is világjelenség, ami elsősorban a család változásaihoz kapcsolódik. Differenciálódnak az együttélési formák, és új típusú tartós kapcsolatok jönnek létre. Nő az élettársi kapcsolatok aránya (Magyarországon már 50 százalék), több a házasságon kívül született gyermek (minden 4.), gyakoribb a válás. A jól működő családnak gazdasági, társadalmi, kulturális és etikai alapjai vannak – ezek mindegyike megváltozott, emiatt a hagyományos családmodell bomlásnak indult. Új jelenség, hogy az egymást követő kapcsolatok miatt a gyermekeikkel egyedül maradó nők szerepe és felelőssége szinte kizárólagos fontosságúvá lesz, formálódik egy új matriarchátus.
3. A statisztikák átlagai rejtve hagyják a területi különbségeket, pedig ebben a vonatkozásban jelenik meg igazán a nők ezernyi hátránya. (Ferge Zsuzsa szerint „A szegénység vidékre költözik.”)
A vidéki szegénység más, kiterjedtebb és mélyebb az átlagosan regisztráltnál. Már nem „csak” egy-egy településen vannak elborzasztó viszonyok, hanem egész térségek váltak „gettó-körzetekké”. Itt nem lehet a szegénységre szokásos jellemzőket használni: nem „csak” szegénység van, hanem tömegek váltak kegyelemkenyéren élő, kiszolgáltatott nyomorgókká.
A nyomor nem csupán az anyagiak hiánya vagy szűkössége, hanem az emberi méltósághoz kapcsolódó lehetőségektől való megfosztottság, ami reménytelenséggel, a célok feladásával és a biológiai túlélésre szorítkozó életvitellel, állandósult szociális stresszhelyzettel jár.
Külön probléma a gyorsan növekvő létszámú roma társadalom, amelynek sajátos tradíciói, értékrendje és életviteli szokásai megnehezítik, hogy tagjai felemelkedhessenek vagy élni tudjanak a számukra teremtett integrációs lehetőségekkel.
A túlnyomórészt a mezőgazdaságra épülő vidéki gazdaság és társadalom önmagától nem tud valódi felemelkedési perspektívát nyújtani az itt élők többségének sem, sőt „bezárja” őket egy kilátástalan élethelyzetbe. A támogatások ellenére sincsenek érezhető változások az itt élők világában, a "vesztes pozíció" örökletessé válik.
A társadalmi és a területi hátrányok egymást erősítő növekedése új kihívásokat teremt a mindennapok világában is, és a növekvő terhek nagyobb részét a nők viselik. A háztartáskutatások is kimutatták, hogyan próbálnak reagálni a családok az egyre nehezebbé váló viszonyokra. A többletmunkák vállalása, az otthoni háztartási-kiskerti munkák növekvő aránya, a fogyasztás csökkentése (például a háztartási gépek kiiktatása) elsősorban a nők terheit növelik, hiszen ők azok, akik a legtöbb családban ma is a mindennapi élet fenntartásáért felelnek.
A fiatalabb nők ma már egyre kevésbé képesek és hajlandóak az előző generációk önfeláldozó életvitel mintájának a követésére, sokan másoktól várják gondjaik megoldását. A vallási, gazdasági, kulturális és lelki gyökerekből táplálkozó, több ezer éves alávetettség viszonyai azonban recsegnek-ropognak. A szegény családok nem a szeretet szigetei, mert a túlélésért folyó kíméletlen küzdelem felszította a családon belüli potenciális feszültségeket. A férfiak hagyományos családfenntartó szerepe megrendült – a fiatalabb nők már egyre kevésbé hajlandóak elfogadni a férfiak családfő szerepét. Igazi megoldások híján maradnak a személyes konfliktusok, az egyéni menekülési lehetőségek, vagy a problémát enyhíteni szándékozó mámor különféle formái (alkohol, drog, szex), vagy az elhagyás, az öngyilkosság.
Az önfeladás és önpusztítás mechanizmusai egyre jellemzőbbé válnak a vidéki társadalomban. A szegénység és a nyomor köztudottan lelki és egészségügyi problémákhoz is vezet, amit számos kutatás is bizonyított. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a társadalom többsége mára a fogyasztásra alapozott boldogságmodellt követi, amelynek egyre kevésbé van tényleges anyagi alapja. Mindezek miatt a családok belső békéjének alakulását meglehetősen borúlátóan jövendölhetjük meg.
A nők szegénysége mindig sokarcú. Akinek „nehéz sorsa van”, az nemcsak szegény, hanem egyéb negatív tényezők is keserítik az életét. (Például áteshet és összetörheti magát a háta mögé osont vak komondoron.) Ezekbe belelátni sem igazán lehet, legfeljebb akkor, amikor tragédia történik. Az nyilvánvaló, hogy a nők helyzetének romlása nem elsősorban a munkahelyeken, hanem a magánszférában érvényesül. A valláserkölcsi alapon álló konzervatív szellemi tudatformálás hatása, hogy még a nők körében is csökken azok aránya, akik egyetértenek a nők kereső tevékenységével.
Hogy változás történjen, ahhoz fordulatra van szükség a politikai gondolkodásban. Olyan új, komplex, aktív gazdasági, társadalmi és kulturális politika kellene, amely a szegénység minden tényezőjét számításba veszi, és cselekedeteivel azok javítását segíti elő. Ilyen tényezők: a leghátrányosabb helyzetű térségek fejlesztésének pozitív diszkriminációja, a gyermeknevelés kiszámítható és jelentős arányú támogatása, a családsegítés komplex rendszerének kiépítése, a felemelkedéshez szükséges tudás megszerzésének lehetősége, az öngondoskodás elősegítése, a közösségek megerősítése, a tudat és a lélek formálása.
A jelenlegi kormányzat a megoldást éppen az ellenkező irányban keresi. Egy régen túlhaladott, ám a magyar társadalom beidegződéseiben máig élő, konzervatív szemléletű politikával vissza akarja szorítani a nőket a hagyományos életformába. (Három K – Küche, Kirche, Kinder.) A különféle családtámogatási formák többsége a közepes, vagy annál jobb módú családoknak valódi segítséget jelent, de a legszegényebbek számára nem, vagy csak alig valamit nyújt. Többségük számára a gyermekek után járó támogatások jelentik a legfontosabb bevételi forrást, ezért a szegény nők egy része már csak a kényszer szorításában is sok gyereket szül, noha bizonyára tisztában van azzal, hogy pénz nélkül nem tudja megfelelően eltartani és felnevelni őket. Ez az út generációkra átörökíti a szegénységet, és olyan „válságspirált” teremt, amelyben a negatív folyamatok egymást gerjesztve viszik a pusztulás felé a szegények társadalmát.