A diplomácia táncrendje miatt az elutasítást úgy kell előadni, mintha egyébként barátkozni szeretnénk. Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra (úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették részre) rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk. Ez a bonyolult játék afféle pávatánc.
Ha valakinek hiányozna a fenti mondatok elejéről, végéről az idézőjel, annak igaza van. És az sem téved, aki a részletet Orbán Viktornak tulajdonítja, vagyis – eszerint – a pávatánc politikai feltalálója nem más, mint maga a miniszterelnök, legalábbis az általam megtalált forrás szerint. Egy tíz évvel ezelőtti (2012 júniusa) Népszabadságban találtam rá; az írás szerint Orbán egy Századvég konferencián, saját csapata előtt adta elő a gondolatot, okulásul, vélem én. Szép ars poetica, bizonyítja, hogy vallója igyekezett elmerülni a politikatudomány mély bugyraiban, megtanulni a leckét: hogyan verjük át partnereinket. Mély és hasznos tudás ez, megtapasztalhattuk az elmúlt évtizedben. Ahogy azt is: még egy a magyar társadalomba olyan mélyen betagozódott újság, mint a Népszabadság is átadható a múló emlékezetnek. Az itt megjelentetett néhány sor mögé is oda van írva: a Mediaworks tulajdona, tartalma nem kommentelhető.
Így aztán én sem teszem, pusztán a pávatáncot elevenítem fel, amelyet oly sokszor használunk Orbán Viktorral kapcsolatban. Pedig ma már ez egy romantikusan szép kifejezésnek tűnik fel előttem, hisz a páva mégiscsak egy gyönyörű madár, gondolom, a tánca legalább olyan szép. De az, amit manapság a mi miniszterelnökünk művel, messze áll attól, hogy szépnek lehessen nevezni, háborús időkben pedig különösen nem illethető ezzel a romantikus kifejezéssel. Nem tudom, hogy a páva kiket, miket csap be a táncával, Orbán mindenesetre most már mindenkit. Persze korábban is jellemző volt rá, hogy a tegnapi mondatait mára az ellenkezőjébe fordította - például amikor a liberálist illiberálisba ültette -, de hol vagyunk már ezektől az időktől? Ma már saját csapatát kényszeríti folyamatos hazudozásra: lásd, megszavazta-e a Fidesz küldöttsége az EU parlament határozatát, vagy amikor Putyintól hazajövet elhitette – és ma is hirdetteti -, hogy sikeres békemissziót hajtott végre. Elhisszük, amit mondott: bonyolult játék a pávatánc.
De mivel ma már eredeti helyén nem lehet kommentelni a bevezető idézetet, idemásolom az akkori Népszabadság véleményt, amely így hangzott: „Magyarországon élünk, amelynek miniszterelnöke büszkén hirdeti, hogy csaló, mert úgy tesz, mintha, de mégsem, csak nekünk ez biztosan föl sem tűnik, és e ponttól már csak kis nekirugaszkodás kell a »hülyék ezek« konklúziójáig, amely egy miniszterelnöktől, aki úgy járja a táncot, mint egy született páva, elismerésre méltó teljesítmény.”
Mi változott tíz év alatt? Legfeljebb annyi, hogy most háború van itt, a szomszédban. A pávák ilyenkor, gondolom, inkább elbújnak. Marad tehát a színen csak maga Orbán. És amit tesz, semmiben sem hasonlítható egy tánchoz. Kiváltképp a páváéhoz nem.