Amióta az oroszok megkezdték ukrajnai háborújukat, a narratíva elmaradhatatlan része, hogy Kijev atomfegyvert akar, és ez elviselhetetlen biztonsági veszély Oroszország számára.
A héten megjelent egy terjedelmes cikk a Komszomolszkaja Pravdában, amely köztudottan Putyin kedvenc újságja, ahol a szerző ezt a veszélyt ecseteli. Nem csak az fenyegeti az orosz államiságot, hogy Ukrajna maga gyártana nukleáris fegyvert, de tényként taglalta a lehetőséget, hogy a NATO tagjaként amerikai atomtámaszponttá válna. Ennek az esélye is túl sok! – állította a szerző. Különös módon a távoli India sajtója is élénken foglalkozik az ukrán atomfegyverkezési tervekkel. Az egyik indiai gazdasági újság internetes kiadása szerint a csernobili atomerőmű-tragédia színhelyét azért foglalta el az orosz hadsereg, hogy az ukránok ne tudjanak onnan plutóniumot elszállítani, amiből aztán bombát készítenének. (Az indiai sajtót a szovjet, majd orosz titkosszolgálat évtizedek óta használja megtévesztő álhírek indító platformjaként.)
A válság kezdete óta gyakran emlékeztetnek rá, hogy harminc éve még Ukrajna volt a világ harmadik nukleáris hatalma – az egykori Szovjetuniótól hatalmas mennyiségű nukleáris fegyvert örököltek: 1900 hadászati rakétákba szánt robbanófejet, több ezer harcászati atomfegyvert, hadászati rakétákat, harcászati hordozókat és távolsági bombázókat. Ezek a függetlenné váláskor „átszálltak” Ukrajnára. Jelentős nemzetközi nyomás is szerepet játszott abban, hogy Kijev feladta atomhatalmi státuszát. Belarusszal és Kazahsztánnal együtt aláírták a megállapodást, amelyben lemondanak az atomfegyverekről és csatlakoznak az atomstop szerződéshez. Cserébe Oroszország, az USA, az Egyesült Királyság, és Franciaország garantálta Ukrajna biztonságát, szuverenitását és területi épségét. Ez volt az 1994 decemberében megszületett Budapesti Memorandum. Az atomfegyvereket Oroszországba vitték, ott szétszerelték, majd a robbanófejeket hatástalanították és az ezekből készített fűtőelemeket amerikai atomerőművekben használták fel. A távolsági bombázókat az ukránok 2000-ben átadták az oroszoknak, akik cserébe elengedték egy nagy gázártartozásukat.
(Az indiai sajtót a szovjet, majd orosz titkosszolgálat évtizedek óta használja megtévesztő álhírek indító platformjaként.)
A Krím elfoglalása és a nyolc éve tartó háború bizonyította, hogy Oroszország nem garantálja, hanem éppen brutálisan megsérti az ukrán területi integritást.
Ukrajna ugyan még 2008-ban kapott egy ígéretet a NATO-tól, miszerint egyszer majd tagja lehet az atlanti szervezetnek, de ez a Krím-annexió és a Donyec-medencei háború kirobbanása óta nyilvánvalóan átkerült egy másik valóságba. Oroszország demonstrálta, hogy ez a lépés számára elviselhetetlen, s az atlanti katonai-politikai szövetség tagjai láthatóan alkalmazkodtak ehhez. Eközben azonban Ukrajna és a szövetség között szorosabb lett a viszony, a NATO részt vett a hadsereg korszerűsítésében, közös gyakorlatokat is tartottak. (Ezt a kapcsolatot blokkolta az Orbán-kormány az ukrán nyelvtörvény magyarellenességére hivatkozva.) Amikor az előző ukrán vezetés, Petro Porosenko elnök idején, megértette, hogy belátható időn belül még csak a közelébe sem jutnak a csatlakozásnak, elhangzott Kijevben, hogy ez esetben saját maguknak kell elrettentő erőről gondoskodniuk. Még 2017-ben mondta Andrij Melnik, Ukrajna berlini nagykövete a Deutschlandfunk rádiónak: – Vagy tagjai leszünk a NATO-nak és hozzájárulunk ahhoz, hogy Európa erősebb legyen, vagy nem marad számunkra más választás, mint a fegyverkezés. Még hozzátette, hogy ez esetben Ukrajna elkezdne gondolkozni az atomhatalmi státuszon.
Vlagyimir Putyin tudatában Ukrajna számít fő veszélynek. Fixa ideája, hogy ilyen ország, nemzet, nép valójában nincs is, a terület Oroszország jussa, az pedig végképp elviselhetetlen, hogy ráadásul atomhatalommá válhat. Az atomfegyvernek ugyanis már a vélelme is más kategóriába helyezi az országot. Erre történelmi példa Izrael, amely soha nem jelentette be, hogy atomhatalommá lett, nem végzett nukleáris robbantásokat a területén, nem csatlakozott az atomstop-szerződéshez sem. Az atomfegyver birtoklását hivatalosan nem tagadja, de nem is ismeri el, miközben atomhatalomként viselkedik és érzékeltetik, hogy vannak atomfegyverei.
Az atombomba know-how-ja ismert. Ukrajnának lehet elég szakembere a bombagyártáshoz, akár még a szovjet időkből is.
Petro Garascsuk vezérőrnagy, ukrán NATO-nagykövet 2018-ben kijelentette, hogy „van kapacitásunk rá, hogy saját nukleáris robbanófejeket állítsunk elő”. Ezt a kijelentést a német Die Welt idézte. Ukrajna nukleáris energiatermelő hatalom, a 15 működő reaktor szolgáltatja az ország villamosenergia-szükségletének felét. A reaktorokhoz szükséges dúsított uránt eleinte kizárólag Oroszországtól vették, később már az USA-tól is és van egy állami tulajdonban lévő ukrán uránbánya a kirovográdi területen. A cég tavaly csődközeli állapotba került, a bányászok sztrájkoltak az elmaradt bérek miatt. Ez a cég a világ urántermelésének állítólag 2 százalékát adja, a legnagyobb uránbánya ma Európában. Az ércet eddig Oroszországba szállították dúsítani. Irán példájából látjuk, hogy a dúsítás hosszú és drága folyamat, különösen, ha a bombához szükséges urán 235-höz akarnak jutni. A másik lehetőség a plutónium, amit az atomerőművek elhasznált fűtőelemeiből lehet kinyerni, ha van hozzá megfelelő berendezés.
Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökségének vezérigazgatója az olasz Rafael Mariano Grossi szerdán kijelentette: semmi jele annak, hogy Ukrajnában atomfegyver előállításán dolgoznának. Az ukrajnai nukleáris létesítmények az ügynökség ellenőrzése alatt állnak - mondta. Grossi ezzel cáfolta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előző napi állítását, miszerint az ukránok atomfegyvert akarnak előállítani, mivel továbbra is hozzáférnek a Szovjetunióban kifejlesztett technológiákhoz.
