Amikor Németország 1939 májusában ultimátumot intézett Lengyelországhoz, a francia kollaboráns Nemzeti Néppárt alapítója, Marcel Déat feltette a Franciaországban később szállóigévé vált kérdést: „Miért kell meghalni Danzigért?”. Nem, az Európai Unió az Oroszország elleni szankciókkal és a fegyverek, vadászgépek küldésével nem meghalni akar Ukrajnáért, hanem egy új, illiberális világrend ellen lép fel. Dávid mellett, Góliát ellen.
A szankciók esetében nemcsak az egész kontinens, hanem a világ jövőjéről is szó van. Megengedjük-e az agresszornak, hogy leigázzon egy másik országot, mert azt reméljük: megkímél minket? Vagy állítsuk meg, hiszen nincs biztosíték arra, hogy őrült eszméi megvalósítása érdekében nem lép át újabb és újabb vörös vonalakat?
Az Unió ez utóbbit választotta. Sok bírálat érte az elmúlt időben a közösségünket, most mégis büszke lehet az ember arra, hogy ehhez az értékközösséghez tartozhat. A szemünk előtt, napok alatt alakul át gyökeresen a második világháború utáni világrend. Történelmi tabuk sora omlott le. Ki gondolta volna még akár a múlt hét elején, hogy Németország támadófegyvereket küld Ukrajnának? Hitte volna bárki a közelmúltban, hogy Finnországban és Svédországban komolyan felvetődik a NATO csatlakozás lehetősége? Vagy azt, hogy Ukrajnának uniós perspektívát nyújt Brüsszel, amit Magyarország sem ellenez, miközben eddig ennél sokkal jelentéktelenebb dolgokat is megvétózott a kormány Kijev kapcsán? Megjósolta volna-e bárki, hogy Németországban már a cseppfolyósított földgáz importjának felgyorsításáról tárgyalnak, és meghosszabbíthatják a széntüzelésű erőművek üzemidejét, hogy aztán hamarabb térjenek át a megújuló energiára? Gyanította bárki, hogy az orosz gépek nem tudnak leszállni egyetlen uniós tagországban sem? Vagy azt, hogy az EU területén betiltják a Kreml propagandatévéit?
Az EU minden Oroszországhoz vezető csatornát elvág, és itt most a magyar kormány is kénytelen követni az irányvonalat. Nincs más út, az orosz kapcsolat véget ért, romba dőlt az a külpolitika, amit 2010 óta építgettek, nem lehet többé a Kremlhez fűződő jó kapcsolatainkkal zsarolni az EU-t, Orbán nem mosolyoghat többé Putyin bizarr asztalának végén. Putyin és rezsimje persona non grata lett a 27-ek teljes területén, sem gazdasági, sem politikai szempontból nem lehet már tényező Magyarország számára. Az itthoni közvéleménynek sajnos mindent el lehet adni az elképesztő kormánypropagandával, még a magyar külpolitika totális csődjét is az ellenzékre tolhatják. A kormány pedig tehet gesztusokat a Kremlnek azzal, hogy nem szállít támadófegyvereket, de ez inkább csak vergődés: csak a hazai közvéleménynek szól, miközben még a lengyelek is egyre kevésbé értik, mire jó ez.
Hogyan tovább? Azt értjük, hogy itthon még mindent az áprilisi választás határoz meg, de a kormány agytrösztjeinek új alapokra kellene helyezniük a külpolitikát, s a romokból kell egy Brüsszelnek is megfelelő várat építeni, csak egyelőre nincs kikkel. Eddigi építőmestereink ugyanis minden uniós partner szemében hitelüket vesztették.