Az utóbbi hetekben Ferenc pápa többször is hivatkozott két elődjére, XV. Benedekre és XI. Piuszra. Előbbi számos békefelhívást tett közzé az első világháború alatt, fáradhatatlanul figyelmeztetett arra, hány és hány ártatlan áldozata lesz a világégésnek, de ügyet sem vetettek rá. Az itthon mind a mai napig méltatlanul kevéssé ismert, 1939-ben elhunyt XI. Piusz pedig olyan határozottan lépett fel Hitlerrel és a náci rezsimmel szemben, hogy már a vatikáni kuriális bíborosok is aggódni kezdtek: nem lesz-e ebből baj. Az egyetlen pápa, aki képes volt komoly eredményt elérni a világpolitikában, XXIII. János volt, aki tevékenyen lépett fel a kubai rakétaválság diplomáciai úton való megoldásáért. Ebbéli tapasztalatait összegezte a halála előtt megjelent Pacem in terris enciklikájában.
Ferenc pápa az ukrajnai háborút nem tudta megakadályozni, nemzetközi imafelhívásai süket fülekre találtak. De próbál alkalmazkodni a helyzethez: humanitárius folyosót követelt Ukrajna számára, és államtitkára, Pietro Parolin révén aktívan lép fel a tárgyalásokért.
A Szentszéknek korlátozottak a lehetőségei, de a vallási vezetőknek nagyon is komoly felelősségük van bármely háborús konfliktusban. A Putyin elnökkel szoros gazdasági kapcsolatban lévő Kirill pátriárka, „gonosz erőknek” nevezte a megszállókkal szemben harcoló ukránokat, de akadnak pozitív példák is az ortodox egyházban: Porfirije, a szerb pravoszláv egyház feje gyűjtést szervezett az ukrán ortodox egyháznak, amelynek vezetője, Onufrij metropolita többször is élesen elítélte az orosz agressziót. Bátorság is kellett egy ilyen lépéshez az inkább oroszbarát Szerbiában.
Minden egyházi vezetőnek fel kell ismernie történelmi szerepét, vállalnia kell küldetését. Nekik kell a legjobban tudni, mit jelent a keresztény szeretet fogalma.