Az ukrán háború politikai kötéltáncra kényszeríti Orbán Viktort. Az oroszbarát, bevándorlásellenes politikus, aki még pár hete is elítélte a Moszkva elleni szankciókat, ezúttal nem tudott mást tenni, minthogy hátraarcot hajtson végre a választások közeledtével. A fegyveres viszály felrúgta az illiberális erős ember számításait.
Északkeletről idáig csaknem 80 ezren lépték át a határt. Más körülmények között a kemény magyar menedékpolitika lehetetlenné tette volna, hogy ennyien bejussanak és nemzetközi oltalmat kapjanak. Ám Oroszország fokozódó elszigetelődése és az invázió elleni hatalmas felzúdulás miatt Orbán politikai egyensúlymutatványra kényszerül. A hónap elején baráti látogatást tett a Kremlben és akkor még észszerűnek nevezte az orosz biztonsági igényeket, továbbá elítélte a nyugati szankciókat, mondván, hogy azok ellentétesek a céllal.
Jelen pillanatban azon van, hogy ne idegenítse el a cimboráját, Putyint, ugyanakkor ne dühítse fel Magyarország EU-s és NATO-partnereit. Sem pedig a magyar szavazópolgárokat. Elemzők szerint azonban a háború, valamint a választók álláspontjának módosulása nagy gondot okoz neki, hiszen április 3-ig már alig egy hónap van hátra.
Ruff Bálint politológus szerint a kormányfő tudja, hogy az események veszélyesek lehetne rá nézve, ezért szembefordult mindazzal, amit az utóbbi 12 évben képviselt, az orosz kapcsolattól kezdve a menedékpolitikáig. Krekó Péter ehhez hozzáteszi: a rezsim úgy próbál kikecmeregni a csávából, hogy mindenkinek üzen. Így az Atlanti-együttműködés híveitől kezdve Moszkva kemény támogatóiig. Bárki kedvére válogathat a kínálatból.
Ugyanakkor az kettős beszéd, hogy a kormány megbélyegzi Moszkvát, támogatja az ukránokat, ugyanakkor a hatalom szolgálatában álló sajtó újabb Kreml-barát összeesküvés elméleteket nyomat.
A Fidesz nem feszül meg, hogy segítsen a határra érkező bajbajutottaknak. Az érintettek a legtöbb segítséget jótékonysági, illetve civil szervezetektől kapják. Léderer András a Helsinki Bizottságtól azt mondja, hogy a szerencsétlen emberek alapvető tájékoztatáshoz és támogatáshoz nem jutnak hozzá a hivatalos csatornákon. Ebből a szempontból nagy hátulütő, hogy Orbán 2015 után felszámolta az ellátó rendszert.
Putyin azt állítja, hogy felszabadítja Ukrajnát, csakhogy az ország lakói ebből nem kérnek, és százezrével menekülnek a határokon túlra – írja a konzervatív lap kommentárja. Úgy hogy ha az elnök más reakcióra számított, akkor csalatkoznia kellett. Ezt azonban az orosz közönség nem láthatja, mert a hatalom irányítása alatt álló sajtó továbbra is arról regél, hogy Oroszország a testvéri ukrán nép segítségére sietett, megszabadítja őket a „náciktól”.
Ám szívélyes fogadtatásról szó sincs, rengetegen a lábukkal szavaznak, hogy elkerüljék a poklot. Az jó, hogy Európa ezúttal egységes a fogadtatásukat illetően. Vonatkozik ez Lengyelországra és Magyarországra is, mert ők ugyan tartósan ellenzik az EU menedékpolitikájának reformját, de most szintén megnyitották határaikat.
A többi kormány megmutathatja Budapestnek és Varsónak, mit jelent a szolidaritás a gyakorlatban. Magától értetődő, hogy nem szabad magukra hagyni ekkora gonddal az Ukrajnával közvetlenül határos országokat. De sajnos számítani kell arra, hogy a magyar és a lengyel vezetés egészen gyorsan ismét a kíméletlen arcát mutatja, amint belátható időn belül nem ukránokat, hanem más égtájakról érkező migránsokat kell(ene) beengedni.
Putyin alábecsülte mind Ukrajnát, mind a Nyugatot, ám ez új súlyos kockázatokat von maga után – állapítja meg a vezércikk. Az ukrán ellenállók rendkívüli bátorságról tesznek tanúbizonyságot, az inváziós erők még egyetlen nagy települést sem tudtak elfoglalni. A nyugati államok közben pedig elszánták magukat, hogy egészen kemény szankciókat hozzanak.
Az orosz elnök felsült, amikor azt gondolta, hogy csapatai majd szépen végig gázolnak a szomszédos országon. De itt már nem az a rosszul felszerelt, szedett-vedett hadsereg áll velük szemben, mint amelyet váratlanul ért annak idején a támadás a Krímben és Don-medencében. Kijev menetközben jó sokat áldozott rá, a kiképzésben külföldi szakértők működtek közre. A frissen érkező harckocsi-elhárító, illetve légvédelmi eszközök lelassították az előrenyomulást és meggátolták a teljes orosz légi fölényt. Az ellenállás alátámasztja, hogy megerősödött az ukrán identitás, amely immár átterjedt az orosznyelvű keletre is.
A nyugati közösség végre büntető lépéseket rendelt el, a német politikában egészen drámai változás ment végbe, mert Berlin immár hajlandó hadiövezetbe is fegyvert szállítani. Hogy a korlátozások kiterjednek a SWIFT-re is, az óriási ugrás afelé, hogy Oroszországot kirekesszék a nemzetközi pénzügyi rendszerből.
A zászló persze nem az ukrán fegyveres erőknek áll, de az ellenállás minden napja növeli az orosz költségeket. Viszont vannak félelmek is. Az egyik, hogy az összeomló rubel és az elszabaduló árak miatt az orosz lakosság nem Putyin, hanem a Nyugat ellen fordul. Ezért át kell törni az orosz állami propaganda falát, fel kell világosítani az átlagembert. További aggály, hogy az elnök még pusztítóbb fegyvereket vet, a civilek ellen is.
Viszont ha sikerült volna a villámháború terve, az magában foglalta volna, hogy a felbátorodott Kreml esetleg megpróbált volna tovább menni. A világ veszélyes pillanatot él át, de az ukránok példát mutatnak bátorságból.
A vezércikk azt tanácsolja a világnak, hogy őrizze meg a hidegvérét és a bölcsességét, miközben Putyinnal néz farkasszemet a demokrácia frontvonalán. Merthogy az elnök alávaló gaztettet követett el az ukrán polgárok, azok demokratikus állama, és az egész földkerekség szabad népei ellen. Ezt azonban nem szabad megbocsátani és bizonyosan nem merül feledésbe.
Az látszik, hogy hiú ábrándnak bizonyult a gyors győzelem. Keleten megrekedtek a betolakodók, de a fegyverzetük jobb, légierejük hatalmas fölényben van. Ha a kudarc láttán a Kreml utasítást ad a támadások fokozására, annak vérfürdő lehet a következménye az ukrán lakosság körében. A veszély folytán alapvető fontosságú, hogy Putyin azonnali tűzszünetet léptessen életbe. Diplomáciailag elszigetelődött, politikailag odahaza egyre nagyobb a tiltakozás a harcok miatt.
A nyugati fővárosokban viszont józanságot kell tanúsítani. Minél tovább tartanak a küzdelmek, annál többen halnak vagy rokkannak meg, és a viszály annál inkább átcsaphat Lengyelországra, illetve más államokra. Ugyanakkor sürgős segítségre szorulnak az ukrán menekültek. Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Moldova egymaga nem tud megbirkózni ezzel a rettenetes humanitárius válsággal.
A Nyugat számára eljött az igazság pillanata. Évekig nézte a tekintélyelvűség megosztó hatását. Ha most nem védi meg a 45 utáni rendet, ami szavatolja a nemzeti önrendelkezés jogát, a jogállamot és az alapvető emberi jogokat, akkor a jövőben senki sem lehet biztonságban a rosszindulatú hatalmakkal szemben.
Azaz vízválasztóhoz és történelmi fordulóponthoz érkeztünk. Hitler óta nem volt olyan európai vezető, aki ilyen fenevad-módra viselkedne. A náci időket idézi, hogy egy diktátor rohamosztagai megpróbálnak felszámolni egy független államot, annak soknemzetiségű hagyományaival együtt. Putyin ugyanilyen brutalitással lépett fel Grúziában, Szíriában, a Krímben és a Donyecki-medencében. Nem érdeklik a következmények.
Lehet, hogy őrült, lehet, hogy nem, de mindenképpen gonosztevő. Az erőszak az egyetlen érve. A hazugságok adják hozzá a muníciót. Elszántnak tűnik, hogy Ukrajnából ütköző övezetet csinál, egy bábkormánnyal az élen. Ha sikerül neki, nyitott börtönt alakít ki, kínzókamrákkal, Belaruszt koppintva. Az ukránok tudják, hogy a túlélésük a tét. Lelassították az orosz előrenyomulást, tényleges veszteségeket okozva.
Az erőfölény folytán az orosz erők rövidtávon valószínűleg felülkerekednek, de ez nem jelenti azt, hogy a világ alulmarad a nagyobb, hosszabb csatában. Nem igaz, hogy Ukrajnát magára hagyták. De lehetne többet is tenni érte, pl. úgy, hogy az olaj- és gázszállításokra is kiterjednek a szankciók. Ez persze sokba kerül Európának, de ezt meg kell fizetnie.
Immár bizonyos, hogy Oroszország pária. A megtorló intézkedések elősegíthetik a korrupt rezsim bedőlését. Amit Putyin művel, az több a soknál. Így lehet, hogy az orosz nép elszámoltatja az elnyomó vezetőt. De az csapda, amikor az elnök azt közli, hogy kész tárgyalni. A zsarnoknak meg kell értenie, hogy a párbeszéd csak akkor lehetséges, ha elhallgatnak a fegyverek.
Ivan Krasztev úgy látja, hogy most már mindenki Putyin világában él, és teljesen hiábavaló minden felhívás a hidegháború utáni rend védelmére, mert az a kor immár véget ért Európában. A bolgár politológus idézi Merkelt, aki már 8 éve, a Krím elfoglalása után azt mondta Obama akkori amerikai elnöknek, hogy szerinte az orosz államfő már nem a valósában él. Csakhogy most már az egész világ erre a sorsra jutott.
Ehhez tudni kell, hogy itt kifejezetten a politikus háborújáról van szó. Ő az orosz titkosszolgálat különleges nemzedékéhez tartozik, amely soha nem békélt meg azzal, hogy Moszkva vereséget szenvedett a hidegháborúban. Számukra a jelenlegi háború szükségszerű és logikus inflexiós pont. Őket nem a jövő érdekli, a múltat kívánják átírni. Vissza akarnak vágni.
Ha Putyin győzni tud, azért a Nyugat csak magát okolhatja. Az elnök évek óta erősíti befolyási övezetét az egykori Szovjetunióban, Grúzia, a Krím, Belarusz és a Közép-Ázsia jelentette az állomásokat. Most meg egészen drámai lépésre szánta rá magát. Biden ugyan páriának nevezte, de félő, hogy inkább a nyugati szövetség szigetelődik el.
A Moszkva-Peking-tengely igyekszik véget vetni Amerika vezető nemzetközi szerepének. És biztos, hogy Kína kitart az oroszok mellett, hiszen még arra sem hajlandó, hogy inváziónak minősítse a fejleményeket. Hszi sokat nyerhet, mivel az USA gyengének látszik és Európa miatt nem tud Ázsiára összpontosítani.
A szankciók felnyomják az energiahordozók és az élelmiszerek árát. A Nyugat csak akkor képes megnyerni a kétkedőket, ha meg tudja győzni őket, hogy Ukrajnában egy új, a birodalmi függéstől megszabadult állam sorsa a tét. Ugyanakkor a háború kimozdíthatja a holtpontról a befagyott viszályokat a posztszovjet térségben és a Nyugat-Balkánon, lásd Boszniát.
Ha Putyin nyer, az felbátoríthatja az oroszbarát vezetőket az EU-n belül is. De át kell gondolni az egész európai tervet. Immár nyilvánvaló, hogy a szankciók nem tudják megállítani a harckocsikat. A kölcsönös gazdasági függés nem szavatolja a békét. Ha diktátorokkal kereskedsz, attól az országod nem lesz biztonságosabb. Ha korrupt vezetők pénzét parkoltatod a bankjaidban, akkor ezáltal te válsz korrupttá, ők nem civilizálódnak.
De a legrosszabb, hogy egyre többen gondolhatják úgy világszerte: igaza volt Zelenszkijnek, amikor arról beszélt, hogy hiba volt megválni az atomfegyverektől. Nem nehéz feltételezni, hogy immár Kína szomszédjai is így gondolják.
