Hazája függetlenségének, szuverenitásának önkéntes feladásával egyenlítette ki a számlát Alekszandr Lukasenko a Kreml felé. A fehérorosz diktátor egyetlen puskalövés nélkül szolgáltatta ki országát Vlagyimir Putyin megalomán terveinek, hozzásegítve az orosz elnököt ahhoz, hogy letegye az alapjait a megálmodott új Szovjetuniónak. És ezt a vezérelvű, erőre és elnyomásra támaszkodó régi-új valóságot vasárnap népszavazással erősíttette meg a minszki rezsim.
A belarusz népszavazás ugyanis - azon túlmenően, hogy a fehéroroszok választhattak Lukasenko és Lukasenko között -, Európa és a Kreml szempontjából elsősorban az új orosz birodalom alapköveinek letételéről szólt. A referendum azt az alkotmánymódosítást hagyta jóvá, amely a belső politikai berendezkedés Lukasenkónak való alárendelése mellett kimondja Belarusz semleges, illetve atomfegyverrel nem rendelkező státusának feladását. Hogy mit jelent mindez, az nem kérdés, csak idő kérdése: Belarusz teljes beolvadását az Orosz Föderációba, orosz csapatok állandó állomásoztatását és nukleáris fegyverzet telepítését az ország területére, azaz Lengyelország, Litvánia és Ukrajna közvetlen szomszédságába. Ennek a jelentősége nem lebecsülendő, s hogy veszélyessége nem csupán elméleti lehetőség, azt igazolja a most zajló háború is. Ukrajna lerohanásához és lebombázásához Putyinnak szüksége volt Belarusz területére, és inkább ne gondoljuk tovább, mi mindenre lehet még alkalmas a vazallussá vált ország.
Amit most Lukasenko elkövetett, már több, mint hazaárulás, amivel egyébként a Litvániába menekült ellenzéki vezető, Szvetlana Tyihanovszkaja meg is vádolta. A fehérorosz diktátor Putyin háborús bűntársává vált, a kioltott emberi életekért, az otthonukat elvesztő százezrek tragédiájáért, egy ország és az európai béke romba döntéséért, a nemzetközi jog felrúgásáért neki is fizetnie kell.