;

szegénység;Ukrajna;háború;ukrán-magyar határ;

<p>Az ukrán–magyar határ közelében élők nem tartják valószínűnek, hogy komolyan kitör a háború</p>

- A fiúk rég továbbálltak: Aki tehette, már elment Ukrajnából, a most átjárók a szegénység elől menekülnek

Nyugodt a helyzet az ukrán–magyar határszélen.

Kopott utazótáskák, viseltes hátizsákok, vállon átvetett rafiaszatyrok, fázósan összebújó, vékony dzsekis asszonyok, férfiak. A beregsurányi határátkelőtől néhány lépésnyire vagyunk, a magyar oldalon, egy pléhtetős épület, a Határ büfé parkolójában. Havas eső csöpög, 12-15 ember a szabadban már harmadik órája vár arra, hogy tovább mehessen az ország belsejébe, Sóskútra, ahol munka várja őket: gyümölcsöt válogatnak, fát metszenek. Magyarul beszélnek, mindannyian romák. Nem a háború, hanem a nyomor elől menekülnek, mondják, hiszen itt egy hónap alatt kétszer, háromszor annyi pénzt kereshetnek, mint Ukrajnában, ahol amúgy sincs munka a hozzájuk hasonló, iskolázatlan embereknek. Legtöbben Beregszász és Munkács környékéről érkeztek, köztük a 38 éves Mariána is, akinek öt gyereke és négy unokája van. Katonakorú fia már régóta Magyarországon dolgozik, otthon csak a nagyobb lányok maradtak, ők vigyáznak a családra, amíg az asszony előteremti megélhetésük költségeit.

Az ukrán-magyar határon nem érződik, hogy háború készül Ukrajnában. Akikkel a parkolóban beszélgettünk, nem is hiszik, hogy kitörhet. – Ebben élünk már több mint nyolc éve, mindig kakaskodik valaki, hol az oroszok, hol az ukránok, de csak a deputátok járnak jól, a vezetők, akik pénzt kapnak innen is, onnan is, a nép meg egyre szegényedik - mondja az egyik férfi.

A büfébe nem mehetnek be egyszerre melegedni, az már csoportosulásnak számítana, és „idegenrendészetileg zűrös”, meg aztán maszk sincs mindenkin. Két kapucnis asszony mégis bekopog, azt mondják, nincs náluk forint, de amúgy is csak ”egy kevéske főtt vizet kérnének szépen”, mert hoztak magukkal zacskós instant száraz tésztát, azt ennék meg, hogy melegedjenek. Nem tudják, miért kellett kiszállniuk a buszból az ukrán oldalon, és úgy átgyalogolni a bőröndökkel, amikbe fazéktól, tányérokon át, lepedőig szinte mindent hoztak, de remélik, hogy jön majd egy másik sofőr, aki tovább viszi innen őket. Van, aki úgy tervezi – főként a fiatalabb férfiak –, hogy legalább egy évig itt marad

A pultos asszonyról kiderül, maga is Kárpátalján él, Beregszászon, onnan jár át naponta a magyar oldalon lévő büfébe. A sorompóig taxival jön, olcsó a tarifa, onnan pedig átgyalogol idáig. Miközben beszélgetünk, elárulja, hogy családja férfitagjai már hetekkel ezelőtt elhagyták Ukrajnát, két katonakorú fia – az egyik tizennyolc múlt, a másik huszonnégy – már úgymond biztonságban van, január óta Csehországban egy összeszerelő üzemben dolgoznak, míg férje Szlovákiában teszi ugyanezt.

- Már november vége felé kezdtük érezni, hogy megváltozhat nálunk a helyzet, a tévéből jöttek a hírek, hogy Ukrajna erősködik, nem hagyja magát, és úgy gondoltuk, lépünk, amíg még lépni lehet.

Nincs az a haza, ami megérné, hogy egy anya elveszítse a fiát – mondta komoran. 

Igaz, hogy most egyedül kell megoldania mindent, és a fiúk is féltik őt, de így nyugodt. Nekik még volt választási lehetőségük, ellentétben azokkal a kelet-ukrajnai családokkal, akiknek muszáj volt elengedniük a besorozott katonakorú fiatalokat. - Tizennyolc évesek, még gyerekek, s aztán ott halnak majd meg egy értelmetlen lövöldözésben – teszi hozzá.

Ő is, s az odakint a buszra várakozók is azt mondják: baljós előjelek ellenére nem hiszik, hogy komolyan kitörhet a háború Oroszország és Ukrajna között. Van, aki azt mondja:

Ukrajna gazdasági érdeke azt diktálja, hogy fenntartsa a feszültséget, mert így kap támogatást a nyugattól, az ország ugyanis szegény. Mások Putyin pártját fogják, mondván: őt kényszerítették bele egy olyan helyzetbe, ahonnét már nem hátrálhat.

A határ menti magyar falvakban egyelőre nem érződik, hogy „odaát” fokozódik a feszültség, bár elterjedt olyan hír, hogy az egyik település polgármestere mintha kedden találkozott volna egy katonai konvojjal, miután bejelentették, hogy a magyar honvédség csapatátmozgatással megerősíti a keleti határ védelmét. Mi szerdán délután négy órakor az M3-as autópálya Nyíregyháza felőli oldalán, Görbeháza után láttunk egy katonai konvojt, amelyben hat-nyolc jármű haladt a határ felé. A keleti határszélen információink szerint két olyan laktanya van, ahol elszállásolhatnak nagyobb létszámú alakulatokat: az egyik Nyíregyházán, a másik Nyírbátorban, de a honvédelmi tárca nem válaszolt arra a kérdésünkre, érkeztek-e ide egységek. Máthé Antal, Nyírbátor polgármestere lapunknak annyit mondott: az aktuális szerdai állapot alapján az itteni határőrlaktanyában nem volt nagyobb a létszám, mint korábban. Záhonyban egy volt határőrrel beszélgettünk, aki szerint náluk nincsenek üresen álló, ilyen célra alkalmas épületek, de annak nagyon örülnének, ha magyar katonának érkeznének hozzájuk, mert az itteni állomány – beleértve a rendőri létszámot is - az utóbbi években olyannyira lecsökkent - mondta -, hogy lassan nem lesz, aki megvédje a magyar határt. 

Készülnek a kelet-ukrajnai gyerekek befogadásáraFeszülten figyeljük a fejleményeket, hiszen egy olyan ország területén élünk, amely 2013 óta háborúban áll, s ez eleve nagyon nagy megterhelés mindenki számára – mondta lapunknak Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. Szavai szerint egyelőre nincs jel az általános mozgósításra, a szerződéses viszonyban álló katonák és a Kárpátalján állomásozó 128-as hegyi dandár több száz tagján kívül mások még nem kaptak behívót. Igaz – tudtuk meg más forrásból – az itteni lakosság fiatal felnőtt férfiai már korábban inkább elmentek Kárpátaljáról, és Magyarországon, vagy tőlünk nyugatabbra keresik a boldogulást. A polgármester elmondta: próbálják felkészíteni a város iskoláit arra, hogy ha esetleg Kelet-Ukrajnából az ottani szülők a biztonság kedvéért inkább a kárpátaljai részre küldenék át a gyerekeiket, akkor tudjanak nekik helyet adni. A stratégiai fontosságú közműveket pedig fokozottan őrzik, hogy ne legyen fennakadás. Hozzátette: mindenki abban érdekelt, hogy béke legyen, ezért bíznak benne, hogy az ukrán elnök tárgyalásos úton, a diplomácia segítségével tudja érvényesíteni majd az érdekeiket. (D.J.)

Fegyverek helyett videóüzenet

Szó sem lehet azoknak a „baloldali javaslatoknak” az elfogadásáról, amelyek alapján katonákat és fegyvereket küldene az ország Ukrajnába – fejtette ki a Facebookon tegnap kora este közzétett rövid videóüzenetében Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott: Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia. A miniszterelnök – a videó szerint – az ellenzéki közös miniszterelnök-jelöltnek válaszolt, de üzenetével az ukrán nagykövet segélykérését söpörte le.

A napokban Nepop Ljubov nagykövet az azonnali.hu-nak azt mondta, egy listát küldött a magyar kormánynak, hogy a válsághelyzetben mire lenne szükségük. „Ez egy nagyon széles lista, amely tartalmaz különböző kaliberű lőszereket, védősisakokat és golyóálló mellényeket, különböző katonai felszereléseket, beleértve a pilóta nélküli légi járművek elleni védekezési eszközöket, optikai megfigyelő eszközöket, digitális kommunikációs eszközöket, speciális egészségügyi járműveket és még sok mást” – mondta el Nepop Ljubov. Erről még a kormányfői bejelentés előtt kérdéseket tettünk fel, de sem a Miniszterelnökség, sem a Szijjártó Péter vezette külügyi tárca nem reagált arra, hogy mi lesz a kormányzat válasza az orosz támadás által fenyegetett ukrán kormány segélykérésére.

Ami az Orbán Viktor által felvetett ellenzéki szálat illeti: Márki-Zay Péter másfél hete Gulyás Márton Partizán című műsorában mondta el: tart attól, hogy kirobbanhat a háború Ukrajna és Oroszország között, de ő kész lenne magyar katonákat küldeni Ukrajnába, feltéve, ha a NATO így döntene. Kedden pedig az ATV-nek ismételte el: „ha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk. A NATO közös döntéseit kell végrehajtsa Magyarország is”. B. Z. 

Egyúttal visszautasította az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének azon felvetését, amelyek katonák és fegyverek Ukrajnába küldéséről szólnak.