A vezércikk érthetetlennek tartja, hogy bár a Bizottság elnöke megkapta az Európai Bíróságtól a teljes felhatalmazást a jogállami mechanizmus bevetésére, von der Leyen most mégis kerülgeti a kását, így Orbán Viktor anélkül vívhatja meg a választási küzdelmet, hogy meg kellene ütköznie Brüsszellel. De hát nagyon úgy néz ki, hogy az EU fél: nehogy azzal vádolják meg, hogy befolyásolja az eredményt, noha immár joga van beleszólni a kampányba.
Vagyis a végrehajtó testület elnök asszonya azt tartja a legégetőbbnek, hogy egyelőre ne csináljon semmit. Illetve most előbb tanulmányozza a bírósági állásfoglalást, majd utána kiadja az irányelveket, hogy miként is kell a gyakorlatban eljárni az ellenszegülő államokkal szemben. Miközben egyértelmű, hogy nyugodtan vissza lehet tartani a milliárdokat, ha bizonyos kormányok átlépnek a jogállami elveken, leginkább a bíróságok önállóságán.
Erre a fegyverre már jó ideje nagy szükség volt, hogy ne keljen lába kézen-közön a támogatásoknak egyes célországokban. Tehát ha baj van az alapok korrekt elköltése, a közbeszerzési pályázatok tisztességes elbírálása körül. Jogosnak tűnik ezek után, hogy jó pár EP-törvényhozó füstölög, hiszen a kulcsfontosságú küzdelemről van szó, amelynek tétje a földrész identitása és jövője.
Von der Leyen azonban remélhetőleg állja a szavát, és ha letelik az idő az önként vállalat házi feladat elvégzésére, akkor kellő elszántságot tanúsít, mert nem szabad elgyengülni. Hiszen az új szankciós rendszer jogilag megfelelő alapokra támaszkodik, be kell élesíteni. Nem lehet ilyen-olyan okokra hivatkozva halogatni az eljárást és az azzal járó összecsapást, mert ez annak a jogállamiságnak a megsértésével egyenértékű, amit jelen helyzetben meg kell védelmezni.
A vezércikk erősen hajlik arra, hogy Oroszország csupán ürügyet keres Ukrajna lerohanásához. Ennélfogva Európa nagy veszélyben van. Gyorsan szertefoszlottak a remények, hogy Putyin visszakozik. A műholdas felvételek azt tanúsítják, hogy új egységek érkeztek az ukrán határra. A Donyeck-medencében fellángoltak a harcok és a szakadár vezetők bejelentették a civilek tömeges evakuálását. Azaz minden arra utal, hogy igyekeznek megtalálni a kellő hivatkozást a háború megindítására.
Lehet, hogy a végén hiábavaló lesz minden nyugati diplomáciai erőfeszítés, illetve a kilátásba helyezett súlyos gazdasági szankció. Viszont az erőteljes kampány után immár senkit sem érhet meglepetésként az orosz akció, sem annak tényleges mozgatórugója. Ha megindul a támadás, egy-két szélsőséges kormányt leszámítva a fejlett demokráciák egyértelműen úgy értékelik, hogy itt egy Moszkva által mesterségesen előidézett válságról van szó.
A Krím elfoglalására, illetve Kelet-Ukrajna megszállására még nem volt felkészülve a világ. Ám most már tudja, mi várható. Az USA november óta reflektorfénybe állította az orosz katonai készülődést, megosztotta szövetségeseivel a hírszerzési adatokat. Ez nagyot lendített a szolidaritáson, ugyanakkor az egység alighanem megdöbbentette Moszkvát. Abban bízott, hogy az afgán kivonulás után Amerika meggyengült, és nem törődik a többiekkel. A franciák és a németek figyelmét pedig elvonják a hazai teendők.
Csakhogy két napja a Müncheni Biztonsági Konferencián a német külügyminiszter közölte: hajlandóak beáldozni akár az Északi Áramlat 2-t is, ha jobb belátásra kell téríteni az oroszokat. Viszont a Nyugat, bár megmondta, hogy nem tud abszolút biztosítékokat adni Ukrajna jövőbeli NATO-tagságának kizárására, mégis kiutat kínált Putyinnak, amikor felajánlotta, hogy folytassák az egyeztetést az európai biztonságról.
Ha a Kreml a fegyveres utat választja, annak olyan viszály lesz a következménye, amely sokáig elképzelhetetlennek tűnt. A potenciális emberi és gazdasági veszteségeket nehéz felbecsülni. Ám az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt az ár, amit Oroszországnak meg kellene fizetnie. Pária lenne és olyan megtorló intézkedések jönnének, amelyek Putyinra is visszaütnének – politikailag. Az elnököt korábban ravasz taktikusnak tartották. Ha kirobbantja a háborút, az a legnagyobb tévedésének bizonyulhat.
Peking a botrányok olimpiájaként vonul be az emlékezetbe – mutat rá a vezércikk. Jelképe a 15 éves orosz műkorcsolyázónő, Valjeva lesz, aki könnyekben tört ki katasztrofális kűrje után, mert bár tiltott anyagot találtak a szervezetében, mégis indulhatott az egyéniben. Amit nyújtott, az kínosan mutatta, miként omlik össze lelkileg egy tizenéves. Az egész leginkább gyerekbántalmazásnak tűnt, amit csak tetézett, hogy az edzője nekiesett a szipogó tanítványnak.
A játékok történetében eddigi is rengeteg botrány fordult elő, de ez a mostani mégis mélypontot jelent. Kezdve azzal, hogy a házigazdák visszavonatták a vádat a volt teniszező nővel, Peng Shuaijal, miszerint egy korábbi magas rangú politikus szexuálisan bántalmazta. Amit a NOB utána csinált, az leginkább szerecsenmosdatással volt egyenértékű.
A szövetség nem törődött sem a tibeti, sem a Hszin-csiangi jogsértésekkel, miközben a versenyek egy olyan országban zajlottak, amelynek vezetése nem mondja el a teljes igazságot a járvány eredetéről és példátlan módon megfigyeli saját népét. Thomas Bach a végén ugyan tett némi bátortalan kijelentést, de az általa vezetett testület 8 éve nem lépett fel az orosz állami dopping ellen, aminek egyenes következménye lett a Valjeva-ügy.
Akadtak persze felemelő pillanatok is, ám az egész eseményt beárnyékolta a rengeteg negatívum. Ha az olimpiai mozgalom túl akarja élni a nehézségeket, akkor a lelke mélyére kell néznie. Meg kell újítani a doppingvizsgálatokat, több sportágban is meg kell határozni az indulók minimális életkorát, és vagy el kell érni, hogy a rendező országban szavatolják az emberi jogokat, vagy kell találni állandó helyszínként egy olyan nemzetet, amely demokráciában él. Az olimpia a versenyzők teljesítményét hivatott ünnepelni, és nem az a tét, hogy melyik ország tudja jobban kizsákmányolni a fiatal sportolókat, illetve becsapni a NOB-ot.
