A magyar politikai életben mostanra különleges helyzet alakult ki, hiszen a pár éve még egymás ellen harcoló, eltérő gondolkodású pártok összefogtak a már több mint egy évtizede hatalmon lévők ellen. Ez a csoportosulás nem sorolható be a hagyományos jobb vagy baloldalba. Olyan újfajta nemzeti kezdeményezés, amely sokféle politikai és társadalmi erőt fog össze, a szociáldemokratáktól a mérsékelt jobboldalig.
Sokan azt gondolják, hogy ez csak egy alkalmi érdekszövetség, amelyet előbb vagy utóbb szétrobbantanak a különbözőségek és az érdekellentétek, de ez nem így van. A mostani tét az ország újjászervezését lehetővé tevő történelmi kompromisszum létrehozása. Senki sem vitatja, hogy rengeteg eltérő és nehezen feloldható érdekkülönbség van közöttük, de ez így természetes. A magyar történelemben ritkán kerül sor ilyen széleskörű társadalmi-politikai érdekegyeztetésre, talán csak 1848-ban és 1989-ben volt hasonló a helyzet. A közös kormányzásra és az ország átalakítására vonatkozó programok összeállításakor elkerülhetetlen az érdekek harca is. A kérdés az, hogy képesek lesznek-e megőrizni a politikai egységet, vagy széthullanak az újat teremtés soha nem volt kihívásai alatt, ahogyan sokan gondolják és remélik.
A közös program összeállítása több fontos felismeréssel is jár. Az egyik, hogy egyetlen párt sem képes össztársadalmi elfogadottságú és támogatottságú politikai-társadalmi változást elérni, mert megváltozott a világ. Bonyolultabbá lettek a gazdasági-társadalmi viszonyok, fokozódtak a társadalmi különbségek, és a mindennapi élet minden területét uralják a globalizált világ terjesztette pozitív és negatív változások. A korábbi viszonyoktól gyökeresen eltérő helyzetben, a régi politikai elgondolásaik szerinti politizálással egyetlen párt sem képes hatalomra kerülni.
Az is kiderült, hogy a nemzet sorskérdéseiben lehetséges a megegyezés, a közös jövőkép megteremtése.
Többségben vannak a nemzet, Európa és a demokrácia eszméit követők. Az ébredő bizalom légkörében minden pártban és a civilek körében is megjelent az alkotókészség, kiformálódtak azok az alapcélok, amelyek egy lehetséges új jövő felé vezetnek.
Az összefogás és az együttműködés kiinduló pontja annak felismerése, hogy a nagytőkét, a magán és a politikai érdekköröket kiszolgáló hatalom elsorvasztja a nemzet életerejét. A túlközpontosított, egyszemélyi döntéseken alapuló állam megbénítja a társadalom önállóságát, mindent átható korrupciós világot táplál, felbomlasztja a társadalom erkölcsi rendjét, rendszerbe foglalt hazugságaival egy korábbról ismert képmutató látszat-valóságot, egy „társadalmi színházat” teremt, és megosztja az országot. Ennek a világnak a fenntartása, folytatása elkerülhetetlenül válság felé vezet.
Az összefogó pártok mindegyike felismerte, hogy ezt a berendezkedést már nem lehet megreformálni, hanem egy másfajta, az emberek többségének érdekeit szolgáló rendszert kell létrehozni. Ehhez nemcsak egyszerű hatalomváltásra, hanem egy civilizációs és humanizációs változtatásra van szükség. A pártok "saját" politikai prioritásai ennek a fordulatnak a különféle oldalait képviselik. A keresztény humanizmus, a szociális gondoskodás, a nemzeti értékek védelme, az egyéni szabadság biztosítása, a környezetvédelem, a modernizáció és az európai integráció együttesen teremthetnek valódi változásokat. Most ezeknek az elképzeléseknek a közös nemzeti politikává integrálása zajlik.
A sokféle megközelítés – ahogyan a tudományban tapasztalhatjuk – esélyt adhat a sikeres kormányzásra. Ha a tervezett és a lehetővé váló változások megvalósulnak, akkor egy olyan "emberarcú Magyarország" születhet, amelyik új minőségű életviszonyokat teremthet minden polgárának. Bármi lesz is a választások eredménye, ez a perspektíva kitörölhetetlenné válik a magyar közgondolkodásból, és a demokratikus erők tartós szövetségének alapja, új politika alternatívája lehet.