Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkáraként azzal töltöm az időm nagy részét, hogy a világ vezetőivel tárgyalok, és követem a globális folyamatokat. Világos számomra, hogy a nemzetközi kapcsolatok meghatározó pillanatában vagyunk. A globális döntéshozatal azonban folyamatosan akadályokba ütközik, amit egy alapvető ellentmondás okoz.
Egyrészről a világ számos vezetője elismeri, hogy a Covid-19 járvány, az éghajlat és az új technológiák szabályozatlan fejlesztése mindannyiunkra nézve veszélyt jelent. Egyetértenek abban is, hogy tenni kell valamit ezekkel kapcsolatban. Közös véleményen vannak, amit ennek ellenére nem követ közös fellépés. Helyette a megosztottság mélyül egyre jobban.
A megosztottság tetten érhető mindenhol, így az oltóanyagok tisztességtelen és egyenlőtlen elosztásában, a szegények hátrányára berendezkedett világgazdaságban, a klímaválságra adott teljesen alkalmatlan válaszban, a digitális technológiában, a megosztottságból profitáló médiavilágban, valamint a világon egyre erősödő zavargásokban és konfliktusokban.
Amennyiben a világ azonosan látja a problémákat, miért képtelen eredményesen kezelni azokat? Ennek két alapvető okát látom. Az egyik ok az, hogy a külpolitika gyakran válik a belpolitika kivetülésévé. Korábbi miniszterelnökként tisztában vagyok azzal, hogy a belpolitika a jó szándék ellenére is eltérítheti a nemzetközi ügyeket. A felismert nemzeti értékek könnyen felülírhatják a nagyobb globális jót. Ez érthető, viszont elhibázott sok olyan esetben, amikor a szolidaritás egy országnak a saját érdeke is.
A vakcinák kiváló példák erre. Mindenki tisztában van azzal, hogy a Covid-19-hez hasonló vírus nincs tekintettel az országhatárokra. Egyetemes átoltottságra van szükség ahhoz, hogy csökkentsük az új és a még veszélyesebb variánsok megjelenésének kockázatát, ami mindenkit minden országban érint. De kormányok a saját népük megmentésére törekedtek ahelyett, hogy megpróbáltak volna tenni azért, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a vakcinákat egy globális oltási terv részeként. Saját lakosságuk oltása viszont csak félsiker.
Természetesen a kormányoknak biztosítaniuk kell a saját lakosaik védelmét. Viszont ha eközben nem tesznek azért, hogy a világ teljes lakosságát beoltsák, akkor az új variánsok megjelenése és terjedése miatt a nemzeti oltási tervek is haszontalanok lesznek.
A másik ok pedig az, hogy számos mai globális intézmény vagy keretrendszer meghaladottá vagy egyszerűen csak gyengévé vált, miközben a szükséges reformokat gátolja a geopolitikai megosztottság. Például az Egészségügyi Világszervezetnek közel sincs olyan nagy hatásköre mint amire a járványkezelés globális koordinálásához szükség lenne. Mindeközben az ENSZ Biztonsági Tanácsához hasonló, nagyobb hatáskörrel rendelkező nemzetközi intézmények a megosztottság miatt cselekvésképtelenek vagy számos nemzetközi pénzügyi intézményünkhöz hasonlóan nem demokratikusak.
Egyszóval a globális kormányzás éppen abban a pillanatban vall kudarcot, amikor a világnak össze kellene fognia a globális problémák megoldása érdekében. Közösen kell cselekednünk a nemzeti és a globális érdekeink mentén, hogy megvédjük az emberiség jóllétét előmozdító olyan létfontosságú globális közjószágokat, mint a közegészségügy és az élhető éghajlat.
Hasonló reformokra lesz szükség, ha meg akarjuk valósítani közös elképzeléseinket, amelyeket a béke, a fenntartható fejlődés, valamint a mindenkit megillető emberi jogok és méltóság közös világszintű céljai jelentenek. Ez egy nehéz és összetett feladat, amely során a nemzeti szuverenitás kérdéseit is figyelembe kell venni.
A semmittevés viszont nem elfogadható. A világnak hatalmas szüksége van az eredményesebb és demokratikusabb nemzetközi mechanizmusokra, amelyek hozzásegítenek az emberek problémáinak megoldásához.
A járvány megtanította, hogy a sorsunk összekapcsolódik. Ha egyvalakit hátrahagyunk, akkor azzal kockáztatjuk, hogy mindenki hátramarad. A legsérülékenyebb régiók, országok és emberek a legelső áldozatai a globális politika ezen ellentmondásának. Ugyanakkor mindenki, mindenhol közvetlen veszélyben van.
A jó hír az, hogy tehetünk valamit a globális kihívásaink ügyében. Az emberiség által okozott problémákat az emberiség képes is megoldani. Tavaly szeptemberben kiadtam egy jelentést, amely ezekkel a témákkal foglalkozik. „A közös programunk” (Our Common Agenda) című jelentés kezdőpont és ütemterv is, amely elvezet ahhoz, hogy a világ közösen kezelje ezeket a kormányzási kihívásokat és újra megerősítse a multilateralizmust a XXI. században.
A változás nem lesz egyszerű és nem egyik napról a másikra történik. De kezdhetjük azzal, hogy megtaláljuk azokat a területeket, amelyekben egyetértünk és a haladás irányába mozdulunk el. Ez a legnagyobb próbatételünk, ugyanis nagyon sok forog kockán.
Már most látjuk a következményeket. Amint az emberek kezdik elveszíteni az intézmények cselekvési képességébe vetett bizalmukat, akkor annak kockázata is fennáll, hogy elveszítik hitüket azokban az értékekben is, amelyekre ezek az intézmények épülnek. A világ minden szegletében látjuk a bizalom csökkenését, és attól tartok, hogy eljön a közös értékek alkonya. Az igazságtalanság, az egyenlőtlenség, a bizalmatlanság, a rasszizmus és a diszkrimináció minden társadalmat beárnyékol.
Helyre kell állítanunk az emberi méltóság és az emberi tisztesség tiszteletét, valamint reagálnunk kell az emberek aggodalmaira. Nem maradhatunk csöndben az egymást erősítő veszélyek, a mérhetetlen emberi szenvedés és a közös kockázatok közepette, hanem kötelesek vagyunk felszólalni és mérsékelni azokat.