A zaklatott zenészsors most a sláger, legyen szó fikciós vagy dokumentarista megközelítésről. Gondoljunk a Bohém rapszódia és Rocketman sikerére, illetve a Csillag születik kapcsán kijátszott Oscar-lázra. A Berlináléra is jutott egy mű: Machine Gun Kellyként is ismert Colson Baker főszereplésével készült Taurus világpremierját tartották meg a németországi mozgóképes mustrán.
A Tim Sutton írta és rendezte mű – ha már a hasonlítások korát éljük – leginkább Bradley Cooper alkotásához, a Csillag születikhez hasonlítható. Azaz arra próbál rávilágítani, hogy mennyire nem humánus a showbiznisz. Nagy közhely ez persze, melyről már nagyon sokan elmondták a véleményüket, a mindennapi bölcsességet, de a Taurus esetében az egész nincs nyakon öntve az eladhatóságot segítő műfaji kavalkáddal. Konkrétabban: nincs benne love story, mint például a Csillag születikben volt és Cooper és Lady Gaga duettjét lehetett vele marketingolni. Sutton a kevesebb röbb elve alapján a legalapvetőbb kottákat játssza meg: Cole (Baker) agóniában lévő rocksztár életére összpontosít, akit mindenki „piszkál” a menedzserétől kezdve, aki az új nótát várja tőle, az ex-feleségén keresztül, aki hallani sem akar róla, a bulizó bartánők, akik a tizenöt perc hírnévre vágynak és az asszisztense, aki persze, csak „jót” akar. Az érzékeny művész mindemellett intim viszonyban áll a drogokkal, a menekülést, vagy inkább a "valóságmentesítést” várja a különböző szerektől. Cole reménytelen eset, a showbiznisz olyan figurája, akiben mindenki a fejős tehenet látja, legyen szó anyagiakról vagy érzelmekről. Sutton rendezésének bátorsága, hogy ebben a filmben senkit sem akar rehabilitálni, minden egyes karaktert a saját önzősége hajt. Bár alapvetően Cole drámája a fő dramaturgiai erő, sikerült árnyalni a mellékszereplőket is: talán a legjobb jelenet melyben egy stúdióban a keverőszoba üvegén keresztül látjuk, hogy Cole és felesége veszekszik, ám az asszisztensének és a mixernek a párbeszédét halljuk, hogy mennyire nincs éltük nekik sem. A Taurus tipikusan az a film, melyről beszélve úgy tűnik, hogy „semmi extra”, hiszen a tutira megy, ami, ha jól van összerakva, akkor nincs igazából miért belekötni.
Ám amitől mégiscsak különleges az Colson Baker alakítása, aki nyilván hozta a teljes soundtracket és a saját élettapasztalatát, mégsem pozőr, hanem hiteles alakítást nyújt, így nem csak a rajongók lesznek elégedettek a végefőcím után – mely egyszerre szájbarágós és pofátlan, hogy a Mindent Éváról című Joseph L. Mankiewicz klasszikusból is lenyúl egy motívumot.
(Cikkünk a budapesti Goethe Intézet támogatásával készült)
Kiesett az életműdíjas
Nem vette át személyesen a 72. Berlinale életműdíját Isabelle Huppert francia színésznő, melyet kedd este, legújabb filmjének az About Joen világpremierjére időzítettek a szervezők. A rendezvény hétfő későn este adta hírül, hogy Huppert Covid-tesztje pozitív lett, amikor elindult volna Párizsból, ám mivel fontosnak érzi a Berlinale elismerését, videón megköszönte az elismerést.
