Ez most nem egy szokványos tárlatvezetés lesz. A következő két órában mindenki belebújhat a fejembe, és láthatja, hogy én hogyan járok kiállításra – kezdte rendhagyó tárlatvezetését szombat délután Csepelyi Adrienn író-újságíró a Ludwig Múzeum Esterházy Art Award 2021 kiállításán, melyen huszonhat fiatal képzőművész munkáját mutatta be.
A tárlatvezetés pedig tényleg rendhagyó lett, az író nem az alkotók életművét mutatta be, hanem azt, hogyan képes egy műalkotás kinyitni a tudatalattit, és beindítani az asszociációs képességünket. – Ha valaki kortárs művet lát, akkor hajlamos azt mondani: ez nekem túl bonyolult, túl érthetetlen, ez nem a Mona Lisa. Az emberek félnek a kortárstól, hiszen nem értik, hogy mit kellene érteniük, miközben ezeket a műveket elsősorban érezni kell – mondta Csepelyi Adrienn, aki arra ösztönözte a közönséget, hogy a művek befogadásánál merjék elengedni a fantáziájukat.
A tárlatvezetés során ő is így tett, Dóra Ádám színes sportcipőket ábrázoló festményei kapcsán például arról beszélt, hogy manapság a tornacipők reneszánszukat élik, és újfajta státuszszimbólumnak számítanak – pláne, hogy a pandémia alatt újra divatba jött a melegítő és a kényelmes lábbeli. Az újságíró a sportcipők kultusza kapcsán a telefonjáról lejátszotta a Run-DMC nevű együttes My Adidas című 1986-os számát, mely valójában egy cseles reklámdal, egy óda a sportcipőhöz.Csepelyi a művek elemzése során több alkalommal is élt a zene adta lehetőséggel. Fridvalszki Márk színpompás, amorf alakzatokat ábrázoló képeihez a nyolcvanas évek Chicagójában született acid house nevű elektronikus zenei műfaj egy-egy jellegzetes hangzását játszotta be, míg Koós Gábor erdőt ábrázoló installációjához Дeva, azaz Takács Dorina énekes Fa lenni című számából mutatott egy részletet.
Egyes művek más társművészeti asszociációkat is életre hívtak. Az újságíró Kiss Adrian dunyhákra hajazó művei kapcsán Tóth Krisztina Bálnadal című kötetéből olvasta fel a Fűthető kabát című verset – Csepelyi szerint a művek ugyanis kabátokra is hasonlítanak –, Tranker Kata papírból készült groteszk szobraihoz pedig Nemes Nagy Ágnes Szobrok című versét hozta el. Irodalmi szempontból inspirálónak bizonyultak Süveges Ritának a környezeti pusztításra reflektáló olajoskanna kerámiái, valamint gyárat és szénfejtést ábrázoló festményei is: Csepelyi Adrienn ezekhez A ránk bízott kert című ökoköltészeti antológiából olvasott fel egy verset és Sir David Attenborough természettudós gondolatait miszerint a bolygónk holocén korszaka véget ért, új földtörténeti korba léptünk, az emberek korába. A tárlatvezetésen Csepelyi Adrienn mellett még két művész is „vendégszerepelt”.
A magyar apától és jamaikai anyától származó Zachary Fábri a magyar diaszpórát bemutató térinstallációja kapcsán felidézte édesapja történetét, aki 1956-ban elhagyta Budapestet, majd Európán és Kanadán keresztülutazva érkezett meg a Karibi-térségbe, ahol megismerkedett jamaikai feleségével. Czene Márta az Elengedési gyakorlatok című, képkockákból álló tablója kapcsán szintén családi emlékeket idézett fel, pontosabban azt, miként engedi el az egyén azokat a terheket és elvárásokat, melyeket a családja támaszt felé. Az alkotó a pandémia alatt ismerte fel, hogy a festőművész nagyapja, Czene Béla aktmodelleket ábrázoló képei hogyan befolyásolták az énképét, a testképét és a női identitását.
