Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a Demokrata című hetilapnak adott interjúban), hogy nem lát esélyt a miniszterelnök-jelölti vitára, mert „ha valaki objektívan megnézi a mögöttünk hagyott három hónap eseményeit, akkor nincs olyan érzése, hogy a baloldal vezetője Márki-Zay Péter lenne”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Márki-Zay Péter természetesen nem a baloldal vezetője, hanem az ellenzéki szövetségé, amelyben ott van a jobboldali Jobbik és a liberális Momentum is. Miniszterelnök-jelölti vitákat pedig nem érzésekre alapozva rendeznek, hanem azon az alapon, hogy kik a szembenálló felek miniszterelnök-jelöltjei. Márpedig az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter. Nemcsak ez az érzésem, de erről papírja is van.
Azt is állította Gulyás (ugyanott), hogy „aligha érdemes olyasvalakivel vitatkozni, aki összevissza beszél, és még egy esetleges győzelem esetén sem dönthet érdemben az ország sorsáról”.
Ezzel szemben a tény az, hogy köteteket lehetne írni arról, hányszor beszélt összevissza az elmúlt 32 vagy csak 4 évben Orbán Viktor. Egyébként meg honnan veszi Gulyás, hogy az ellenzék győzelme esetén Márki-Zay érdemben nem dönthetne semmiről? Azért, mert neki mindig a hat párttal egyetértésben kellene meghoznia a döntéseit, míg Orbánnak csak saját magával kell egyetértenie? Ha a kettő közül választani lehet, én az előbbire szavazok.
Azt állította Szijjártó Péter (az EBESZ online külügyminiszteri ülése után), hogy Orbán Viktor moszkvai útja, „jégtörő akciója” sikerrel járt, hiszen „azóta európai vezetők szinte egymásnak adják a Kreml kilincsét”.
Ezzel szemben a tény az, hogy az európai vezetők Orbán előtt is tárgyaltak Putyinnal az Ukrajna elleni orosz fenyegetésről, és sem Macron francia elnök, sem Tess brit külügyminiszter nem azért utazott az orosz fővárosba, mert Orbán kitaposta számukra az utat. A Kreml kilincse köszöni, Orbán nélkül is elvan.
Azt állította Schiffer András, az LMP volt elnöke (a Facebookon), hogy „Németországban egy amerikai állampolgárt jelölnek külügyi államtitkárnak. Elvileg egy olyan személynek kellene érvényesíteni a német érdeket a globális színpadon, aki amúgy nem tagja a német politikai közösségnek. Ízelítő a szép új világból, ahol a globális hálózatok elnyelik a demokratikus nemzetállamokat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy Jennifer Morgan, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet eddigi vezetője, aki a német kormány klímapolitikai különmegbízottja lesz, már korábban német állampolgárságért folyamodott, és akkor lesz a berlini külügyminisztérium államtitkára, ha ezt megkapja. Ráadásul korábban már dolgozott a német környezetvédelmi minisztériumnak is. De az igazi kérdés: vajon a magyar „zöld” párt egykori alapítója szerint a német érdekeket nem szabad védenie vagy képviselnie egy olyan amerikainak, aki egész életében a zöld világ megőrzéséért harcolt? Hát nem a globális érdek a fontosabb a német szénerőművekkel szemben? Csak kérdem, mielőtt a globális Greenpeace elnyeli a demokratikus Németországot.