Ó, az én próféta lelkem!
2019 őszén tízezer példányban kinyomtattam egy „Európa Igazolványt”. Elsősorban fiataloknak szántam a kis kártyát, amelyre fotójukat felragaszthatják, s amit aláírhatnak mint az Unió polgárai, hogy erősítse bennük az európai identitást, az Európához, a Nyugathoz tartozást, amit minden magyar államférfi, gondolkodó, polgár vallott Szent István királytól a korai Orbán Viktorig.
A kártya hátoldalán az EU országain és az uniós polgárok jogain kívül két idézet található.
1. „Európa színpadán mi is játszottunk, / S mienk nem volt a legkisebb szerep…” (Petőfi Sándor: Magyar vagyok)
2. „Reméljük, hogy eljön egy Európa, ahol minden ország polgárai ugyanúgy európainak vallják magukat, mint ahogy szülőföldjükhöz tartozónak, anélkül, hogy elvesztenék szülőhelyük iránt érzett szeretetüket és hűségüket.” (Winston Churchill, Amsterdam, 1948. május 9.)
Az Európa Igazolványt felajánlottam az iskoláknak. A megkeresett általános iskolákból három osztály kért húsz-harminc darabot, a többi iskolát visszatarthatta a fortélyos félelem, amint az egy tanárnő leveléből ki is derült. „Amikor a kollégáknak megemlítettem az igazolványt, megütközve néztek rám.”
A megmaradt igazolványokat azóta egy raktárban szárazon tartom, ott várnak a feltámadásra, amely – elképzelhető, hogy – közeledik.
Az Európai Unió ugyanis, ha látnoki pillantásom nem téved, egy törvény megalkotása előtt áll. A törvény röviden azt tartalmazza, hogy országokat, nemzeteket nem lehet az EU-ból kizárni, eltávolítani, magyarul kirúgni, hogy a lába se érje a földet, de kormányokat igen.
Persze, ha egy ilyen törvény valóban létrejöhetne (ne reménykedj, Laci!), rögtön felmerül a kérdés, hogy miképpen maradhat az Unió tagja egy nép, ha a kormánya már kívül van a mézesbödönön. Egyszerű. Aki kéri, az kap egy Európa Igazolványt, függetlenül attól, hogy kire szavazott. És ezzel a fényképes, aláírt EU passporttal, amellyel pusztán kinyilvánítja, hogy ő az Európai Unió tagja akar maradni, ugyanolyan jogokat élvez az EU-n belül, mint eddig. Szabadon utazhat, Európában lakhat, munkát vállalhat és tanulhat.
Az Unióból eltávolított kormány tagjaira és leghűségesebb mamelukjaira persze ezek a jogok nem érvényesek. Ők úgy közlekedhetnek Európában, ahogy a szögesdrót lebontása előtt. Vízummal, rövid ideig, vagy migránsként, mint egy afgán menekült.
Próféta lelkemmel még azt is el tudom képzelni, hogy az angolok 48 százaléka, értve ez alatt azokat, akik a kilépés ellen szavaztak, szintén kapjanak ilyen belépőt az EU-ba. A többiek pedig… (A mondatot mindenki szabadon befejezheti kulturáltsága és családi szóhasználata szerint.)
Kedves Olvasó! Azt hiszed, tréfálok? A történelem hosszú távon mindig rendbe hozza, amit a hataloméhes vezetők elszúrnak. Persze ez a „mindig” néha nem öt percig tart, és gyakori a visszaesés. De a Kánaán nem blöff.
És addig…?
„…addig nincs megnyugvás. / Addig folyvást küszködni kell.”