Két, egymást kizáró történet verseng egymással a nyilvánosságban az európai energiaválság okairól. Az egyik álláspont szerint – ezt Oroszország mellett leginkább Orbán Viktor képviseli – az „elhibázott” zöld átállás, például az atomerőművek erőltetett ütemű leállítása felelős érte. A másik szerint – ezt állítja nagyjából mindenki más – Oroszország manipulálja a Covid-válság utáni gyors visszapattanás miatt amúgy is keresleti sokkban lévő energiapiacot. Tényeket mindenki tud találni a saját igazához.
Németország valóban leszámol a nukleáris energiával – mondjuk, hogy egy null Putyinnak (és Orbánnak). A Gazprom meg tényleg kevesebbet szállít: a saját közlése alapján 41 százalékkal csökkentette a kivitelét a megelőző évhez képest – ez így legalábbis döntetlen.
A valóság persze bonyolultabb. Az elmúlt tíz, vagy akár csak az elmúlt öt évben sokkal több zöldenergia alapú (főleg nap vagy szél) termelő kapacitás lépett be a piacra, mint amennyi atom (vagy akár atom + szén) erőművet bezártak. A zöld átállás egyértelműen bővíti és nem szűkíti a kínálatot. Nehéz lenne megindokolni azt az állítást is, hogy Oroszország nem politizál a gázzal – mást sem csinál, hiszen épp dollármilliárdokat áldoz arra, hogy új csővezetékek segítségével ki tudja kerülni az amúgy is sokféle módon sanyargatott Ukrajnát.
Az EU 2015-ös keltezésű energiabiztonsági stratégiája az orosz energiahordozóktól való egyoldalú függést nevezi a legnagyobb biztonsági kihívásnak. A dokumentum azt is rögzíti, hogy Oroszország az energiaexporton keresztül erős befolyást gyakorol az érintett országok politikai viszonyaira. Hogy mit tettünk az elmúlt hét évben a kockázat csökkentése végett? Nem sokat. Kiépült néhány alternatív vezetékes irány, amelyeken hol jön gáz, hol nem (főleg az utóbbi).
ami még akkor is sokat megmagyaráz a magyar kormány látványos igazodásából, ha tudjuk, hogy Orbánék saját magukon kívül senki másnak nem tehetnek szemrehányást azért, hogy ez a helyzet kialakult. Mondjuk annyira nem is zavarja őket, sőt, egy orosz pénzből, orosz technológiával épülő, orosz fűtőanyagot használó atomerőművel még fokoznák is.
A gond „csupán” annyi, hogy – Orbán Viktor egyik kedvelt, leginkább a Fidesz szociális szívtelenségére magyarázatul használt mondását idézve – Putyinnál sincs ingyenebéd. Az orosz gázt nem Magyarország kapja a legolcsóbban, hanem Litvánia, ahol egy LNG-terminál formájában gondoskodtak alternatív beszerzési lehetőségről. Mi többet fizetünk, és nemcsak a veszteséges állami gáznagykereskedő MVM-be öntött adó-százmilliárdok formájában, hanem máshogy is. Amit a NER nagyvonalúan rezsicsökkentésnek nevez, az alighanem Magyarország rendszerváltás utáni történetének legdrágább politikai kalandja – minden szempontból.
