NAV;választás 2022;Erős Gábor;

Völner Pál utódjának diplomájával sincsen minden rendben?

Korábban még az szerepelt az önéletrajzában, hogy van felsőfokú végzettsége, de mostanra ez már eltűnt.

Erős Gábor 2018-ban került fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon jegyzékébe, melyben a hatóság azokat listázza, akiknél be nem jelentett alkalmazottakat találnak - írja a Szabad Európa Rádió. 

A NAV időről-időre közzéteszi azon vállalkozásoknak a listáját, amelyekről kiderült, hogy nem jelentették be alkalmazottjuk munkaviszonyát, azaz feketén foglalkoztatáson érték. Erre a listára került fel 2018 végén Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere, aki a Fidesz jelöltje az áprilisi országgyűlési választásokon, ahol a korrupciógyanúba keveredett Völner Pál helyett indul. A be nem jelentett foglalkoztatást bizonyító táblázat a NAV honlapján már nincs fent (a határozat után két évig maradnak rajta a listán a feketén foglalkoztatók), de archivált verziója ide kattintva érhető el. A listából nem derül ki, hogy az ellenőrök hány be nem jelentett alkalmazottat találtak nála. Erős Gábor 2019 végén szüntette meg egyéni vállalkozását, de a vendéglátást nem hagyta abba. 2019-ben hozta létre családtagjaival a Gran Dervim Kft.-t, amelynek fő tevékenysége szintén a vendéglátás. 

Még érdekesebb, hogy a képviselőjelölt 2014-es választások előtti bemutatkozásában még azt írta magáról, hogy ő egy, a „szakterületén diplomát szerző szakember”. Azóta ez a kitétel eltűnt és már csak annyi olvasható, hogy vendéglátó-üzletvezető végzettséget szerzett játékvezetői és fitneszszakedzői képesítései mellé.

A portál szerette volna megtudni Erős Gábor álláspontját is a fenti megállapításokról, de nem sikerült utolérniük. 

Völner Pál utódja 2014 óta fideszes önkormányzati képviselő Esztergomban. Emellett labdarúgóbíróként futott be nemzetközi karriert, Kassai Viktor asszisztenseként több világbajnoki, olimpiai és Bajnokok Ligája-mérkőzésen is részt vett.

A különféle politikusok diplomája, illetve annak hiánya azt követően került az érdeklődés középpontjába, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt hazudta, hogy felsőfokú közgazdász végzettsége van. Miután ez kiderült, a párt kizárta soraiból a politikust. 

Megosztotta továbbá a sajátja mellett családja vagyonnyilatkozatát is.