Korunk Petőfije két dolog miatt akasztatná fel a királyokat: azért, ami szerepel a vagyonnyilatkozatukban és azért, ami nem. Kezdjük ez utóbbival.
A nemzet vezetője az idén sem hazudtolta meg magát. Köztudomású, hogy uralma alatt az EU egyik legszegényebb népével ellentétben a rokonsága sok tízmilliárdos cégvagyont kalapált össze, amiből csak néhány év alatt 15 milliárd profitot vettek ki: legújabban egy háromszintes és úgy 6 milliárdba kerülő kastélykomplexum tünedezett fel a felcsúti erőtérben. A miniszterelnök álláspontja persze az, hogy ő is bérből szűkölködik, mint egy pedagógus. Így bead egy üres lapot vagyonbevallás gyanánt. Oszt jó napot. Míg a nép egy használt autó miatt is magyarázkodhat a NAV vagyonosodási vizsgálatnál, az ő esetében fel sem merül, mit keresett körülötte egy luxusgép meccsre menet, meg miből vitorlázott az Adrián.
Jó minta ez, a politikusok előszeretettel követik is. Vagy éppen ellenkezőleg: a versenypiacon soha egy napot dolgozott, világéletükben közfizetést húzó alakok neve mellett sorakoznak a luxusingatlanok, kastélyok, földek, szántók, nyaralók. Egy békebeli Teleki téri vagányt körberöhögnének a nyomozók, ha olyan bénán magyarázkodna, mint ők, amikor előadják, hogy „családi összefogásból” lett a 600 holdnyi szántó, csupaszív apósék meg a haldokló nagymama vette a balatoni nyaralókat.
Hogy meddig lehet ezt csinálni? Szerintük a végtelenségig. Igaz, a most forrpontra jutó ukrán válság is úgy kezdődött, hogy az koldusszegény országnak egy oroszoknak hajbókoló, parazita elitje volt. A bomba akkor robbant, amikor Moszkvából parancsba kapták, hogy Európa helyett csatlakozzanak csak szépen a saját, levegőtlen nyomorát másokra is ráerőltetni akaró orosz birodalomhoz. Nyomorból, orosz befolyásból és harácsolóból itt is van már elég. Már csak az ukáz hiányzik.