Ahogy a múlt héten már megírtam, Esterházy Pétertől, legalábbis emlékeim szerint, először a Kis Magyar Pornográfiát (Magvető, 1984) olvastam. Mit olvastam, faltam a szöveget, és közben röhögtem, hogy ezt így is lehet: mármint a szó szoros értelmében kiröhögni magunkat abból, amiben élünk, a politikából, a rendszerből, a hétköznapi életünkből, sőt az irodalomból is. Utólag értettem csak meg a KMP alcímét – bevezetés a szépirodalomba –, de akkor már fejből idéztem/idéztük Esterházy – sokszor vendégszöveg – mondatait: „»Szóval az elvtárs szerint Kant épeszű?!« Piff, ereklye…”. Vagy A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című „anekdotot”: „Egyszer aztán Horthy Miklós térült-fordult, s áttörte osztálya korlátait. Puftili, zutty.” És persze az író „feladatáról” szólókat: „S megnyugtatóbb, ha bizony az író nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban.
Nem mert hazátlan bitang. Hanem mert ha egy kicsit is jó, akkor úgyis nyakig az egészben, ha meg kicsit se jó, akkor hiába mondja: csak cifrázza… A hazaszeretet minőség kérdése.”
És mindezt a szimbolikus 1984-es esztendőben közreadni. (Jeles András 1983-as Álombrigád című filmjével érzem közeli rokonságban a KMP-t, ami persze egy „termelési film”, így a Termelési-regény (kisssregény) lenne a kézenfekvő analógia. De a töredezettség, a roncsolt nyelv, a filmidézetek használata, az üzemi zuhanyzóba belovagló, hátrafelé nyilazó ősmagyarok vagy Lenin elvtárs felbukkanása a gyárkapuban nekem a KMP világát mutatja fel.) Szex és politika kapcsolódik itt össze, ahogy az anekdota a magyar irodalomban domináns műfaja is erre a kettősségre épít. Az anekdota ráadásul eredetileg görögül „kiadatlant” jelent, olyan csattanóval, tanulsággal végződő történeteket ismert emberekről, amelyek lehet, hogy nem is történtek meg. Ki hinné el például Rákosi elvtárs találkozását a cigányokkal (Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni II.): „Szörnyű hideg tél volt, tán 52-ben. Egy hideg, szeles, januáriusi napon két személyi kultuszos egyén kocsin igyekezett a városba. Útjuk a rómaifürdői cigánysátrak előtt vitt el. Az egyik sátor nyílásán, pipájából ugyancsak pöfékelve egy öreg cigány pislog ki az útra. Mutatni vezetők és vezetettek hasonszőrét, rákiált az egyik elvtárs a vén dádéra: Nagy a hideg, ugye, cigány! Te tudod, te vagy kinn – feleli az egykedvűen.”
Ráadásul a KMP alig veszített aktualitásából, elég csak a kötet mottójául is szolgáló Trabantra utalni: „Az ember, ha trabantos, úgy van a Trabanttal, mint a rendszerrel. Megnyugtató arra gondolni, hogy elzavartuk az urakat, föld osztva, miénk a gyár, földet vissza nem adok: mindez valóban gigászi, nem lehet eléggé dicsérni. Mindazonáltal kicsit elege van az embernek ebből az egész egészből. Mert jó, hogy nem kell gyalog menni, és jó, hogy nem kell buszon menni: csak hirtelenvést úgy érezhetni, hogy már a fffülünk is tele evvel a kétütemű autósdival.”