Futurisztikus módon, még mesterséges intelligenciát is felhasználva derítették ki szakértők, hogy a megrázó naplójáról híressé vált Anne Frank családját Arnold van den Bergh közjegyző árulhatta el. A történelemkönyvekből csak annyit tudhattunk mindez idáig, hogy a rendőrök 1944. augusztus 4-én, ismeretlen személy feljelentése alapján körbefogták a házat, ahol a család rejtőzködött, majd letartóztatták és elhurcolták tagjait, köztük Anne-t. A kislány, akinek utolsó naplóbejegyzése augusztus 1-ről származik, 1945 márciusában halt meg, a bergen-belseni táborban.
Egy nyugalmazott FBI-ügynök, Vince Pankoke, illetve a filmrendező, Thijs Bayens köré szerveződött nyomozócsoport elsősorban egy névtelen, Anne apjának, Otto Franknak küldött levele alapján jutott a következtetésre: egy zsidó közjegyző azért fedte fel Anne Frank rejtekhelyét, hogy megmentse a családját. Van den Bergh így 72 évvel halála után vált a világ gyűlölt figurájává, az árulók árulójává. Bár az egész történelemtudomány számára új perspektívát adhat, ha ilyen kutatómunkával, és modern szoftverekkel fel lehet lebbenteni a fátylat a múlt rejtélyeiről, több szakértő erőteljes kételkedését fejezte ki a kutatómunka kapcsán.
Sőt, egyesek, így Leon de Winter holland író, indulatosan fogadták a végkövetkeztetést. Szerinte valóságos bűncselekménnyel ér fel az az Anne Frank elárulása című, Rosemary Sullivan kanadai költő és életrajzíró által jegyzett könyv, amelyben leleplezik a „tettest”.
Van den Bergh az amszterdami Judenrat tagja volt. A szervezetbe azok a zsidók tömörültek, akik úgy vélték, jobb együttműködni a nácikkal, mint szembeszállni velük. Leon de Winter az Amszterdami Egyetem modern zsidó történelem tanszékének professzorára, Bart Walletre hivatkozva a Neue Zürcher Zeitungban azt írta, hogy a „vádlott” aktívan vett részt a szegény és beteg zsidókat támogató segélyszervezetek munkájában. A Judenrat tagjai komoly naivitásról tettek tanúbizonyságot, a csoport tagjainak nagy részét szintén koncentrációs táborokba hurcolták.
„Az egész világ szeme láttára, mindenfajta megalapozottság nélkül, a holokauszt ikonikus arca elárulójának minősítenek egy zsidót” – hangoztatta a holland szerző. Mint cikkében írta, a Judenratot 1943 végén feloszlatták. Egy német katonai tolmács a világháború után azt vallotta, hallott egy beszélgetést, amelynek tanúsága szerint a Judenrat 1943 folyamán címeket adott át a német hadseregnek.
A lista mintegy ezer zsidó rejtekhelyét tartalmazta. A címek pedig, a kutatócsoport elmélete szerint, úgy kerültek a Judenrathoz, hogy a westerborki tranzittáborban lévő zsidók a szervezeten keresztül küldtek leveleket családtagjaiknak és barátaiknak, némelyiket azzal a kéréssel, hogy továbbítsák őket titkos rejtekhelyekre. A Judenrat ezeket a titkos információkat is továbbította a náciknak, így innen értesültek a Frank család rejtekhelyéről.
Bayens kutatócsoportja szerint Arnold van den Berghnél volt az egyik ilyen lista, s ezt adta át a náciknak, hogy ő és családja megmeneküljön a deportálástól. „Van den Bergh három lánya eközben bujkált. Miért tették volna ezt, ha az apjuk valóban megegyezett volna a nácikkal?” – tette fel a költői kérdést a holland író. Így folytatja: „További kérdések merülnek fel: Milyen címek szerepeltek a listákon? Hány olyan zsidót árult el van den Bergh és a Judenrat, akiket később aztán meggyilkoltak? A szörnyű igazság az, hogy ezekre a kérdésekre nem tudunk válaszolni. Nincs bizonyíték, de még csak közvetett sem. Semmit sem lehet feltárni, leleplezni. A Bayens-csapat vádjai ördögien üresek.”
Szintén vitatja a kutatócsoport állításait Bart van der Boom történész, a holland Judenrat kutatója. Szerinte az elmélet azért téves, mert a Westerborkból érkező leveleket nem a Judenraton keresztül küldték. A katonai tolmács tanúvallomását pedig óvatosan kell kezelni, hiszen a kollaboránsok és a nácik háború utáni tanúvallomásai felettébb megbízhatatlanok. David Barnouw, dán Anne Frank-kutató teljesen értéktelennek ítélte a kutatók által bizonyítékként felmutatott levelet. Egyúttal értetlenkedését fejezte ki annak kapcsán, hogy a rendező köré szerveződött csoport ilyen határozottan kiáltotta ki árulónak „ezt a szegény közjegyzőt”. Kételkedik abban is, hogy a férfi egyáltalán hozzáférhetett a rejtekhelyek listájához. „A Judenrat szerintem túlságosan is törvénytisztelő volt ahhoz, hogy ilyen listát állítson össze” – vélekedett. Az amszterdami Anne Frank Ház igazgatója, Ronald Leopold ugyanakkor nyitottabb erre az elméletre. Úgy látja, elég ok van arra, hogy jobban megvizsgálják van den Bergh szerepét, de még sok kutatás van hátra ahhoz, hogy „megerősítsük ezen elmélet a hitelességét”.
Az árulással sokáig Frank apjának egy kollégáját és egy takarítónőt gyanúsították: a holland zsidó fejvadászról Anton Ahlersről, illetve a zsidó Ans van Dijkről van szó, akikről közismert volt, hogy rendszeresen csapdába csalták a zsidókat. A „feltételezett tettesek” között felmerült Bep Voskuijl, a rejtőzködő Frank család segítőjének kisebbik húgának neve is. Az amszterdami Anne Frank-házat kezelő alapítvány azonban azt is lehetségesnek tartja, hogy nem is történt árulás.
