2013-ban a Fidesz-kormány törvényt hozott a rezsicsökkentésről; arról, hogy a szolgáltatók rögzített áron, s a világpiaci szintnél olcsóbban kötelesek adni a lakosságnak a gázt, az áramot és a távfűtést.
1) A rezsicsökkentés kormányzati céljai
Két kiváltó oka lehetett ennek a rendelkezésnek. Egyrészt a gazdaság kritikus mértékű gyengülése miatt az emberek egyre nagyobb hányadának okozott súlyos megélhetési gondot a közműszámlák kifizetése; a családok már többet költöttek rezsire, mint ételre-italra. Másrészt közeledett a 2014-es parlamenti választások időpontja, ezért bukás-veszélyes volt az életszínvonal romlása. Vagyis a törvénynek egyszerre volt szociális és kampányfogás jellege. Az utóbbit ki is használta a kormány: a médiában 2013/14 fordulóján „még a csapból is ez folyt”.
a) Nézzük először a szociális oldal részleteit! Statisztikai adatok mutatják, hogy a rezsicsökkentés hatására a szegénység és energiaszegénység a társadalom egy részében valóban csökkent. A mélyszegénységben élők esetében azonban nem változott (vagy talán egy kicsit még nőtt is). Azonban még a pozitív eredmények is viszonylagosak, ha a többi V4 ország adataihoz hasonlítjuk azokat.
A rezsicsökkentés lakosságot segítő volta erősen ellentmondásosan érvényesül. Bántó paradoxon, hogy azoknak ad nagy támogatást, akik nincsenek rászorulva. A jómódban élő, magas energiafogyasztású családok tudtak sokat spórolni a rendelkezés révén. Vagyis a támogatás óriási része arra ment el, hogy a gazdagok még gazdagabbak lettek, s növekedett a már amúgy is egészségtelenül nagy gazdasági egyenlőtlenség.
A „közepesek” számára – s ez a többség – valóban hozott megkönnyebbülést, hogy alacsonyabb energiaszámlákat kaptak. A lakosság legszegényebb rétege azonban – s ez is (több)milliós nagyságrend – a rezsicsökkentéssel nem is „találkozik”. Azért nem, mert a nyomorgók nem (vagy csak alig) használnak áramot, nem gázzal fűtenek, s a távhő-szolgáltatásról csak álmukban hallanak. Ők zömmel fával fűtenek, vagy sokan közülük már sajnos csak szeméttel, illetve azzal sem. A rezsicsökkentési törvény ugyan elvileg a tüzelőfára is vonatkozik, de ez a vonal ezért-azért nem működik, a fa ára pedig kúszik fölfelé.
b) Nézzük most a kampányfogás-jelleget! Növeli-e a rezsicsökkentés a Fideszre voksolók számát? Minden bizonnyal igen. A felső és középső réteg számára – akár rá vannak szorulva, akár nem – anyagi előnyt jelent a rezsicsökkentés, tehát az ő szempontjukból ez „jó pont” a Fidesz-kormánynak.
Hacsak nem úgy, hogy „megveszik” őket egy zsák krumplival – vagy fával. Ők nincsenek abban a lelki-tudati helyzetben, hogy politizáljanak. El vannak foglalva a túléléssel, ami bizony elkeserítően sok esetben nem is sikerül. 2021 októberétől napjainkig több mint 30 honfitársunk halt meg kihűlés („fagyhalál”) miatt (a cikk decemberben készült - a szerk.). Pedig hol van még a tél vége? S azt is tudjuk, hogy döntően nem az árokban, részegen halálba alvók, hanem magányos, öreg vagy beteg emberek, talán esetenként még gyerekek is. (Vessük ezt össze O. V. bombasztikus nyilatkozatával, miszerint „senkit sem hagyunk az út szélén, kiállunk minden magyarért”!)
A rezsicsökkentés tehát – szándéka szerint – döntően népszerűség-hajhászó kampányfogás. Jól jelzi ezt a jellegét, hogy a törvény életbe lépése óta többször is volt olyan – egyáltalán nem rövid! – időszakasz, amikor a gáz a világpiacon olcsóbb volt a rögzített „rezsicsökkentéses” árnál. Vagyis ekkor még alacsonyabbak lehettek volna a családoknak kipostázott gázszámlák. A kormány azonban negligálta ezt a tényt arra hivatkozva, hogy az árak változatlansága előnyös. Gyanítható, hogy a döntő motívum valójában nem is ez volt, hanem annak az imázsnak az őrzése, hogy „mi szilárdan kézben tartjuk a dolgokat, megvédjük az embereket a világpiac kiszámíthatatlan folyamataitól”. Ezt a magyarázatot támasztja alá az is, hogy az E.ON kemény kormányzati ellenállásba ütközött, amikor (2018-ban) a rezsicsökkentéses áraknál olcsóbban kezdte árulni a gázt.
2019 júniusában, az EU-csúcson O. V. a cseh és lengyel kollégáival karöltve megvétózta a 2050-re elérendő karbon-semlegességről szóló határozatot. Utána – még ott, a helyszíni sajtótájékoztatón – azt mondta, hogy „A céllal egyetértünk, de amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk. Úgyhogy kezdjünk tárgyalni a pénzről! Ha jobb a klíma, de az emberek nem tudják kifizetni az energiaszámláikat, akkor az egyik ügy megoldásával egy még nagyobb bajt idéztünk elő”. Nehéz lenne megmondani, hogy ezek a mondatok a rezsicsökkentés kormány-szempontból minden mást felülíró fontosságáról szólnak-e inkább, vagy arról, hogy miniszterelnökünk nem látja, hogy gyermekeink, unokáink élhető földi jövője egy részről, s az ő újraválasztási esélye más részről, nem azonos súlycsoportú kérdések.
Minthogy az évek teltével az emberek számára megszokottá vált a rezsicsökkentés kedvező hatása, s minthogy már unalmas a havi energiaszámlákon a színes sáv, hogy „mennyit takarított meg nekünk a Fidesz-kormány”, kezd gyengülni a rezsicsökkentés mint választási kampányfogás ereje. Mégis úgy tűnik, hogy a kormányoldal makacsul ragaszkodik hozzá. Talán azért, mert a Karácsony Gergely elleni karaktergyilkosság zátonyra futott a célszemély „kilépése” miatt; talán azért, mert a sorosozás már „lejárt lemez”. De akármiért: a rezsiharcban továbbra is bízik a kormányoldal.
Ezért vált most, 2021 végén, 2022 elején is kihegyezetté a rezsicsökkentés ügye. Ezért reagáltak olyan idegesen Márki-Zay Péter ezzel kapcsolatos, kétségtelenül kemény nyilatkozataira: „Az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni”. „Micsoda ostobaság volt annak idején így rezsit csökkenteni! Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni. Át kell térni megújulókra, le kell szigetelni a házakat”. „A rezsicsökkentés kivezetéséről nem beszélünk, hiszen ha egyszer ezt az Orbán-kormány megadta valakinek, akkor ebből nagyon nehéz kimászni”.
Jellemző a kormányoldal reakciójára, hogy azt nem hallja meg, hogy Márki-Zay a győzelme esetére sem tervezi a rezsicsökkentés „kivezetését”. Nem tervezi, mert tudja, hogy szerzett jogot megszüntetni nem szabad, nem illik, nem jó… Ennek ellenére a kormány minden tagja, államtitkára, szóvivője, médiuma beleragad a „megszüntetni” szóba – akármilyen kontextusban van is –, s azt mantrázza, hogy lám, a „baloldal jelöltje” (ami így már önmagában gonosz csúsztatás!) meg akarja fosztani az embereket a rezsicsökkentés előnyeitől, vagyis „tőről metszett érzéketlenség”.
2) Rezsicsökkentés és fejlődés
A rezsicsökkentés arra kényszeríti az energiatermelő cégeket, hogy a tervezettnél olcsóbban adják a felhasználóknak az energiát. Ez nyilvánvalóan azzal is jár, hogy kevesebbet tudnak félretenni karbantartásra és javításra, s kevesebbet tudnak fordítani kutatásra-fejlesztésre. Vagyis nagy eséllyel romlik a technológiai színvonaluk, s ennek következtében romlik a lakosság ellátás-biztonsága.
Bár még csak nemrég kezdődött a fűtési szezon, már tucatnyi hazai város távfűtőműve kapott levelet attól a cégtől, amelyiktől veszi a gázt, hogy vagy fizessenek többet, mint amennyit az októberben aláírt szerződésekben vállaltak, vagy felmondják a szerződést.
Ugyanakkor ez a rezsicsökkentés ördögi kör is, mert más – az árbefagyasztás által nem érintett (pl. külföldi) – cégekhez képest a hazaiak egyre költségesebben fogják tudni előállítani a terméküket, vagyis az eladható energiát.
3) Rezsicsökkentés és fenntarthatóság
A csökkentett energiaár értelemszerűen az energiafogyasztás növekedését vonja maga után. Ez minden termékkel, árucikkel így van. Pedig ma már szinte közhely, hogy minden energiatermelési mód – a megújulók használata is! – környezetterhelő. Legyünk tudatában annak, hogy a Földet óriási mértékben a növekvő energiafogyasztásunk zsigereli ki. Mottóként szoktuk mondani, hogy „csak az az energia nem károsítja a környezetet, amelyet nem használtunk fel”. Evidencia, hogy a jövő (egyik) záloga az emberiség energiafogyasztásának csökkentése.
Erről beszélt Márki-Zay is: a rezsicsökkentés – értsd a fűtés-világítás-vízellátás terén való takarékosság, s ennek(!) köszönhetően a rezsiszámlák vékonyodása – nagyon fontos kérdés. Személy szerint is, globálisan is.
Mivel lehet az embereket ösztönözni a takarékosságra? Arra, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. A nagyon ökotudatosan élők számára elegendők lehetnek az észérvek. A nagy többség azonban – legalábbis egyelőre – főleg a „zsebére hallgat”. Egy genfi polgár nemcsak azért gyűjti fegyelmezetten szelektíven a hulladékát, mert olyan környezettudatos, hanem azért is, mert a különválogatott hulladékot ingyen viszik el, a vegyesért meg fizetni kell. Az energiatakarékos életmód kialakítása felé tehát nemcsak a meggyőző szemléletformálás tereli az embereket, hanem az is, ha meg kell fizetniük az energia és a víz tényleges(!) árát. Ha valamit olcsóbban kapunk, mint amennyibe az előállítása ténylegesen került, mert az állam másra terheli a költségek egy részét, vagy az országos költségvetés – tehát a mi adóforintjaink – másik rovatából fizeti, az hibás gondolkodásra és értékzavarra vezet.
Ebben a vonatkozásban és értelmezésben tehát a rezsicsökkentés ütközik a környezetvédelem elveivel. A mesterségesen alacsonyan tartott energiaár nem takarékosságra nevel, hanem pazarlásra. Pedig a fenntartható élet alapja a mértékletesség és a takarékosság.
Összegezve a fentieket, a Fidesz-kormány 2013 óta dédelgetett „rezsicsökkentése”:
alapjában véve választási kampányfogás, bár van szociális segítségnyújtó szerepe is;
a cégek fejlesztési kereteinek levágásával nehezíti a hazai energiaszektor fejlődését;
ellentétes a fenntarthatóság alapelveivel.
