A kézilabda viszonylag olcsó sportág, viszonylag meg drága, elvégre minden relatív. Olcsó, mert a világ legjobbjait vásárolják meg sorra a magyar klubok. Igaz, a Veszprém és a Szeged férfi csapata csak a nemzetközi élvonalba tartozik a kerete zömét alkotó márkás légióssal, ám a Győri ETO női együttese egyenesen a sportág Real Madridja.
Most képzeljék el, mibe kerülne szerződtetni Courtois-t, Eder Militãót, Alabát, Casemirót, Kroost, Benzemát, Vinícius Juniort. S gondolják meg, hol van a labdarúgó-bajnoki címvédő FTC a Real Madridtól, nem beszélve a kisvárdai, a felcsúti vagy a mezőkövesdi távolságról. A futballpályán nem létezik akkora differencia, 73-0-s eredmény nincs.
Ezért mondom, a kézilabda olcsó.
Meg persze drága, ha figyelembe veszem, hogy a 24.hu adatai szerint a múlt év végéig 214 milliárd forint zúdult a sportágba csupán a társasági adókedvezménynek köszönhetően. Önmagában sem kis összeg, úgy meg pláne nem, hogy a labdarúgásba 357 milliárdnyi tao-pénz ömlött.
A kézilabdás zsetonontáshoz (röviden: zsetontás) nemrégiben külön juttatás járult: egy 20 ezres stadion közvetlen közelében 116 milliárd forintért felépült egy 20 ezres sportcsarnok. Nagyjából úgy hiányzott, mint az új debreceni, székesfehérvári, szombathelyi aréna – és sorolhatnánk hosszasan –, amelyek mindegyikében lézengenek az arra tévedők. Bár Gulyás miniszter úgy vélte: „Aki nem szereti a sportot, az is örülhet az új népligeti létesítménynek."
Egyelőre csekély az öröm. A súlyos állami befektetés a kézilabdában is annyira kamatozik, amennyire a futballban, a válogatott a csoportkörből sem tudott továbbjutni az Európa-bajnokságon. Pedig mindent alárendeltek az esetleges sikernek, még a fővárosi lakosság egészségét is. Háromszor húszezer embert összeengedtek zárt térben, hallatlan cinizmussal emlegetve, hogy kötelező a maszk, jóllehet álarcban nem lehet szurkolni, ugyebár. Kvázi tudatták mindenkivel: a diadalért bizony áldozatot kell hozni, megannyi megbetegedés és halál esetleges kockázatát kétségtelenül megéri néhány győzelem.
Csak hát, ahogyan lábbal, úgy kézzel sem megy.
Most itt állunk megfürödve, és ott áll az a monstrum. Január végéig labdázik benne a dán, a francia vagy a horvát válogatott, aztán legközelebb talán a békemenet büféjén telik meg újra. Azért a kézilabda-válogatott jobb helyzetben van a labdarúgónál. A játékosok, ha akarják, kimennek a döntőre (nézőnek). A futball Eb-n azt Londonban rendezték.
Ám hiába jósolta egy dán szakíró, hogy a magyar kézilabdacsapat ezüstérmes lesz, honfitársaink a döntőtől épp oly messze vannak, mintha a csúcstalálkozó Angliában – vagy akár a Holdon – lenne.
