;

Tisza;tenger;Duna;Nap;vízpart;

- Géczi János versei

"a szájba nyelvet csúsztatnak a beszédhez"

Vízpart

Két szikla, köztük a sziklaköz.

S a part.

Köröttük, ami volt, vízzel borítva.

Hol van a teremtő kéz

és hol a száj űrje,

a ráncok rajzolta arckép,

a sebhely a boka felett, a bőr vékonyán?

Az a volt, telve – de mivel?

Céljául neveződik-e meg az emberlétnek,

vagy pusztán sejleni engedi,

a csónakot dongákkal körülírva,

az elveszni kész konkrétumokat?

Valószerű lesz-e, ha alakját fölveszi

a kockadobás nyomán a valóság?

Gyönge, hunyorgó igeidőben

bicegek a teraszra fel.

Gazdámmá válik az idő egy időre,

a test és a beszéd is.

Együtt adnak a látáshoz szemet,

a szájba nyelvet csúsztatnak a beszédhez,

s testet formáznak egy öleléshez.

Skicc

A Tisza, hiszen kóricál,

északról délnek haladva,

mígnem rátalál a Dunára,

s átadja az uszadékfát,

melyet Tokaj partjáról hoz,

s átlopja Szeged városán,

keresztül a szerb határon,

miként ajándékot, melyet

el kell vinni az Al-Dunán át

az út nélküli tengerig.

*

Fehér ingben, rövid klottnadrágban

állok ott, kit kiraktak

és ott felejtettek, a parton,

nézem, ahogy a folyam

az uszadékot a homokpadra rakja,

fejbúbig kékbe begombolva.

Mint aki kékbe begombolkozva

a feje búbjáig,

a tenger részévé válik.

*

Ajándék, ajándék,

benned csobog a nagy folyam,

hogy a víztől a partját elvetted,

a folyópart tovább kísért benned,

a part, amely elkísért

a forrástól a delta sós mocsaráig.

*

Kikél belőle mindennap a Nap,

azt kéne írnom, tojásból bíbic,

csupa tollal, sipákolással.

Ringatja mindaddig, mígnem

elragadja a röpte.

Pedig a tenger a Napot

csak kiköpte.

A lumpenprolik, a Nyolc és fél, a Belvárosi tény, a Nyári délelőtt vagy Az orvosnál című Vörös István-verseket olvasva azonnal beugranak a Munkások, A hetedik, a Külvárosi éj, a Téli éjszaka vagy A Dunánál című József Attila-költemények, soraik lüktetése. Nem véletlenül, hiszen a kortárs szerző Nem ti kussoltok című, új verseskötete átiratokat foglal egybe a kortalan költőelődtől. Hogy miként és miért, azt Vörös Istvántól kérdeztük.