A digitális átállás tétje egyre inkább a munka jövőjének, társadalmi és emberi dimenzióinak a pontos meghatározása. Az elmúlt időszak szakpolitikai fejleményei halványan jelzik, készen állnak-e az Európai Unió intézményei erre a kulcsfontosságú előrelépésre.
December 9-én az Európai Bizottság bemutatta a platformmunkások munkakörülményeire vonatkozó jogalkotói kezdeményezés javaslatát. (A platformmunka során egy digitális platform - pl. applikáció - köti össze a szolgáltatót és az ügyfelet, ilyen például az ételfutárok tevékenysége. - A szerk.) Ugyanazon a napon több iránymutatást is javasolt, amelyek lehetővé tennék, hogy újradefiniálják az EU versenyjogi törvényének alkalmazási körét, és ezáltal megnyitnák az utat az önálló vállalkozók közötti kollektív tárgyalások előtt. A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály most megy végig a jogalkotói folyamaton.
Ezek a kezdeményezések a szakértők és politikai döntéshozók között évek óta zajló intenzív tárgyalásokból nőttek ki, amelyek a technológiának és a mesterséges intelligenciának a munka világára kifejtett bomlasztó hatására összpontosítanak – mind a munkakörülmények, mind a munkaerőpiac átalakulása tekintetében.
Javaslataival a Bizottság azt jelzi, hogy a digitális átállásra tekinthetünk úgy is mint lehetőségre, hogy szélesebb körű konstruktív együttgondolkodást indítsunk arról, hogyan tehetők rugalmasan időtállóvá a munkavállalói jogok. Ugyanilyen lényeges, hogy a Bizottság a jelek szerint felismerte a kérdéskör többirányú megközelítésének fontosságát. Az irány mindenképpen biztató. De vajon milyen messzire jut el a változás szele?
Az első irány, amelyből a Bizottság megközelíti a digitalizálás kérdését, a platformgazdaság szabályozása. Az irányelvtervezet a platformmunkások helyes besorolásáról folytatott tartalmas vitába kapcsolódik be, és próbálja tisztázni a kérdést: „alkalmazottak”-e vagy „önálló vállalkozók”? A javasolt jogszabály konkrét kritériumok fennállása esetén bevezeti a foglalkoztatási státusz vélelmét, ami segítene korrigálni a platformok homályos stratégiáit a nemzeti foglalkoztatási és szociális védelmi rendszerek tekintetében.
Ez a kezdeményezés kétségkívül nagyobb méltóságot biztosítana a platformmunkásoknak, ugyanakkor elszámoltathatóvá tenné a platformokat társadalmi felelősségvállalásuk vonatkozásában.
Azonban az irányelv még messzebbre is mehetett volna. Jelen formájában csak azokra a platformokra vonatkozik, amelyek az egyének által végzett munkát megszervezik (2. cikk), így egyes munkásokat potenciálisan kizár. Ráadásul célszerű még jobban különválasztani a munkavállalói jogokhoz való hozzáférést az „alárendelés kontra autonómia” kettéosztástól.
Talán ideje felismerni, hogy a munkavállalói jogok jövőjét össze kell kapcsolni ennek a kettősségnek a feladásával, és a munkavállalói jogok univerzálisabb megközelítését kell keresni. Ez történhet például a munkavállalói jogok kiterjesztésével az algoritmusalapú menedzsment minden esetére. Bár a javaslat jelenlegi formája is kimondja, hogy automatizált döntéshozatal esetében státusztól függetlenül minden platformmunkást megilletnek bizonyos jogok (az alkalmazott rendszer átláthatóságához való jog, a munkavállalók képviselői tájékoztatásának és a velük való konzultációnak a joga, az emberi felülvizsgálat joga, az egészségügyi és biztonsági kockázatok megelőzését célzó intézkedések, valamint az adatvédelmi jogok), még nem beszélhetünk paradigmaváltásról, hiszen a munkavállalói jogok és a szociális védelemhez való jog továbbra is az alkalmazotti munkaviszony meglétéhez köthetők.
A munka világában zajló digitális átállás uniós megközelítésének második iránya a Bizottság hozzáállása a mesterséges intelligenciához (MI) és az automatizált döntéshozatalhoz. A Bizottság a jelek szerint felismerte a mesterséges intelligenciára épülő alkalmazások potenciálisan káros hatását a munkavállalói jogokra. A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály javaslatában a munkával kapcsolatos kontextusban használt MI-rendszerek „nagy kockázatúnak” minősülnek, ezért specifikus előzetes megfelelőségi értékelésre szorulnak. Amint említettük, a platformmunkásokra vonatkozó irányelvtervezet megerősíti ezeket a biztosítékokat azáltal, hogy algoritmusalapú menedzselés esetén több jogot ír elő.
Mindamellett sem a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályjavaslat, sem az irányelvtervezet nem nyújt kellően erős garanciákat. A MI-jogszabály esetében a normák nem kellően szigorúak, mivel elsősorban önértékelési eljárásokon alapulnak, az irányelvtervezet esetében pedig az alkalmazási kör továbbra is túl szűk, hiszen csak a platformmunkásokra terjed ki.
Ezért intézményes vitát kell nyitni, hogy hatékonyan és átfogóbban lehessen foglalkozni a MI alkalmazásából adódóan minden munkavállalót érintő kockázatokkal – méghozzá úgy, hogy a munkavállalói jogok és az adatvédelmi jogok jobban össze legyenek hangolva, a megkülönböztetés tilalmát foganatosító eszközök legyenek bevezetve, továbbá ad hoc és erősebb szabályok vonatkozzanak a termékfelelősségre és a termékszabványosításra.
A Bizottság ezenkívül felismerte a fellépés szükségességét egy harmadik irányban, minthogy rendkívül nagy hatalommal rendelkező vállalatok jelentek meg a színen.
A digitális átállás kedvez a munkaerőpiaci monopszóniák kialakulásának – amelyek akkor jönnek létre, amikor mindössze néhány (vagy egyetlenegy) vállalat „vásárol munkaerőt”. Ezek a monopszonista munkáltatók, például az Amazon, helyzetüknél fogva képesek leszorítani a munkaerőköltséget, és a munkakörülmények általános romlását előidézni egész iparágakra vagy termelési szektorokra.
A Bizottság azzal, hogy elismeri az önálló vállalkozók jogát, hogy kollektívan tárgyaljanak a munkakörülményeikről, pozitív lépést tesz az ilyen „szupervállalatok” rendkívül domináns tárgyalási pozíciójának korlátozására.
Az iránymutatások alkalmazási köre meglehetősen széles, mivel minden olyan önálló vállalkozóra kiterjed, aki: a) „a munkavállalókhoz hasonló helyzetben van”, vagyis akinek teljes éves munkával kapcsolatos jövedelmének legalább 50 százaléka egyetlen szerződő féltől származik, aki a munkavállalókkal „egymás mellett” dolgozik, és aki digitális munkaerő-platformokon keresztül dolgozik; b) „gyenge alkupozícióban van a másik szerződő féllel szemben, és ezért lehetséges, hogy nem tudja jelentősen befolyásolni saját munkakörülményeit”. Idetartoznak azok, akik olyan gazdasági erősségű vállalkozók számára nyújtanak szolgáltatásokat, akik az egész ágazatot vagy iparágat képviselik, vagy akiknek éves összesített forgalma meghaladja a 2 millió eurót, vagy akik tíznél több munkavállalót foglalkoztatnak (egyénileg vagy közösen). Ide tartozik továbbá minden olyan egyéni vállalkozó is, aki a nemzeti vagy uniós jogszabályok alapján jogosult kollektív tárgyalásokra.
A kezdeményezés alkalmazási köre lehetne még szélesebb, továbbá az Európai Szakszervezeti Szövetség határozottan ellenzi a mennyiségi küszöbértékekre való hivatkozást is – ugyanakkor elismeri a kollektív tárgyalások fontosságát, amelyek hatékony eszközként szolgálnak a (digitális) vállalatok bomlasztó deregulációs hatalmának megfékezéséhez.
A digitális átállás felgyorsította a munkavállalói jogok válságát – ugyanakkor alkalmat adott a munkavállalói jogokról folytatott viták megnyitására, új irányának kijelölésére és e jogok előmozdítására.
Az uniós szabályalkotók válaszút előtt állnak. A Bizottság javaslatainak nagyon fontos erénye, hogy sok nemzeti jogalkotási folyamatot megelőzve lendületet adnak azokhoz. A kezdeményezések azonban még nem véglegesek. A platformmunkásokról szóló irányelvet meg kell vitatni, módosítani kell, és csak ezután fogadhatja el végül az Európai Parlament, valamint a Tanácshoz tartozó nemzeti kormányok. A versenyjogi iránymutatások jelenleg konzultációs szakaszban vannak. Az, hogy milyen irányt vesznek majd, megmutatja, van-e tényleges politikai akarat az uniós intézmények részéről annak megakadályozására, hogy a munkavállalói jogokat (ismét) feláldozzák a piaci erők és a nagyhatalmú vállalati szereplők oltárán.