Klasszikus vicc a jereváni rádió híre. Megkérdezik a bemondótól, igaz-e, hogy Jerevánban Moszkvicsokat osztogatnak. Válasz: „A hír igaz. De nem Jerevánban, hanem Tbilisziben. Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”
Nem véletlenül juthat ez a régi, nem is oly idejétmúlt tréfa manapság az ember eszébe. Az osztogatás és a fosztogatás ugyanis csak első látásra összeegyeztethetetlen. Valójában az osztogatás gyakran arra szolgál, hogy utána folytatni lehessen a fosztogatást.
Nem egyedi eset, hogy egy országban a választások közeledtével a kormány pénzszórásba kezd. A mindenkori voksolás előtti hónapokban a lehető legideálisabb képet kell festeni a gazdaságról: úgy kell tenni, mintha a költségvetés lehetővé tenné, hogy az állam már ajándékozásra is gondolhasson. Az ilyenkor senkit sem érdekel, hogy a nagy jótékonykodás hitelből van, és egyetlen célt szolgál: az adott kormány hatalmon maradását.
Különös fintora a sorsnak, hogy Szerbia ugyanúgy április 3-án voksol majd, mint mi. Déli szomszédunknál nem csak a parlament tagjait választják meg, hanem elnök- és helyhatósági választást is rendeznek. Az Orbán Viktorral közismerten kiváló kapcsolatokat ápoló Aleksandar Vucic hasonló osztogatásba kezdett, mint a magyar kormányfő. Pénzt kapnak a 16 év feletti fiatalok, több százezer forintnyi összeg vár az első gyermek után az anyákra. Sokan felteszik a kérdést: tényleg ilyen jó a költségvetés helyzete? A választ persze mindenki jól tudja, de hát biztosra kell menni még úgy is, hogy Vucic és az általa vezetett Szerb Haladó Párt győzelmét nem fenyegeti veszély.
Csehország a tavaly októberi választás előtt kicsit más utat járt be. Bár Andrej Babistól sem áll távol az ígérgetés, ő mégsem szórta a pénzt a kampányban. Később kiderült, miért: mert nem volt miből. És ő annyira azért nem a saját hazája ellensége, hogy gyanús hátterű hitelt vegyen fel, s abból „jótékonykodjon”.
Mert jó dolog az osztogatás, de nem sokat ér, ha közben maguk az osztogatók fosztogatnak.