béke;fák;törmelék;

- Szabó Dárió: Amit egy vadló maga mögött hagy (vers)

"A béke, amit forgatókönyv / nélkül vettek fel egy régi filmben. "

Ahol a fák kezdődnének, csonkított fatörzsek között,

egy indiánsátor mellől indulok útra a puskacsövek

és nyílvesszők elől. Akár egy bolygó, úgy száguldok,

egyszerre forgok magam körül és haladok is,

a táj nem veszi át mozgásomat, taszítja az eggyé

válást. Barna káoszgolyóként görgetem

magam, egy pontban sűrűsödöm, mögöttem

a béke hangja ér földet a porral, mint egy halkszavú

lovas. A béke, ami törmelék nélküli zuhanás, mint

egy vers. A béke, amit a szél kikerül és félredob.

A béke, ami a nyelvet, az elmét, az érzékelést

terheli, míg boltozatuk be nem omlik. A béke,

ami az omlás után mélyre zuhan és az alvilágban

sorokat fegyelmeznek vele. A béke, ami a tér-

képről lekopott, ahogy majd a kontinensek partjai

fognak egy nap. A béke, amit forgatókönyv

nélkül vettek fel egy régi filmben. A béke, ami

a sarkat feltöri egy új cipőben. A béke, ami

fordulat a szándékoltság előtt. A béke, aminek

mentén a testek kerülőpályára sodródnak.

A béke, ami egy zeneszám legvégén a húrok

között zsugorodik magzattá. A béke, ami

izmot feszít és szakít, ami körmöt és falat

koptat. A béke, ami a nemlétező középkori

kocsmák fagerendáira ül muzsika előtt.

A béke, ami a koccanásra váró korsók között van.

A béke, amiben elmosódik minden.

A béke, amiben a kivágott fáknak is lesz helyük.

"újabb pincerend- / szeren keresztül suhanhatsz / mint őskeresztény hívő az / underground járatokban"