Kicsiben a Nyugat és Kelet közötti egymásnak feszülésnek lehetünk majd tanúi az április 3-án esedékes szerbiai elnök-, parlamenti-, és helyhatósági választáson. Igaz, nagy izgalom nem várható, a Kínával és Oroszországgal barátkozó Aleksandar Vucic elnök és a még mindig általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) biztos, hogy hatalmon marad, s nem azért, mert annyira népszerű lenne (az 57 százalékos népszerűségét mutató felmérések hitelessége megkérdőjelezhető), hanem mert az ellenzék rendkívüli módon széttöredezett. Mindenesetre ezúttal az ellenzéki pártok több tömböt alkotnak majd. A szélsőjobboldali Dveri már nem lesz az ellenzéki szövetség tagja, ami talán nem is baj. Ám a szerb viszonyokat nem csak a Dveri miatt nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy Vucic a Keletet képviseli orosz- és Kína-barátsága miatt, az ellenzék pedig a Nyugatot, az Uniót. Az elnök ugyanis azt sugallja, csak vele valósítható meg az uniós csatlakozás, az ellenzék pedig igen rossznéven vette, hogy az EU épp néhány hónappal a választás előtt, decemberben nyitott meg Szerbiával négy újabb tárgyalási fejezetet a csatlakozási tárgyalások során. Persze minden mindennel összefügg. A bővítési biztos az Orbán Viktorral igen jó kapcsolatban lévő Várhelyi Olivér. Márpedig jól tudjuk, hogy Orbán pártfogoltja Szerbiában épp Vucic.
Az év első választását is Szerbiában rendezik meg: január 16-án tartják az alkotmány módosításáról tartott referendumot. Az alaptörvény igazságügyre vonatkozó részének módosításáról kérik ki a polgárok véleményét.
Tulajdonképpen szintén a nyugati és a keleti ideológia csap össze az április végén esedékes szlovéniai választáson is. A jelenlegi kormányfő Janez Jansa Orbán Viktor jó barátja, aki szintén zavaró tényezőnek számít az Európai Unión belül. Jansa keze azonban meg van kötve, mert csekély többségre támaszkodhat a parlamentben, s ha a jelenlegi erőviszonyokból indulunk ki: hiába szerzi meg a legtöbb mandátumot pártja, a Szlovén Demokrata Párt (SDS), nem marad a miniszterelnöki bársonyszékben, az ellenzék abszolút többségre tehet szert. A kormányalakítást nehezítheti, hogy a politikai paletta rendkívül széttöredezett, s akár 10 párt is átlépheti a négy százalékos parlamenti küszöböt.
Október 2-án tartják az általános választásokat Boszniában, amely magyar szempontból sem érdektelen, hiszen a budapesti diplomácia több fronton is támogatja a háromtagú államelnökség szerb képviselőjét, a boszniai Szerb Köztársaság elszakadásával fenyegető Milorad Dodikot. Népszerűsége már messze nem a régi a boszniai szerbek körében, de Orbán Viktor mellett akad még egy fontos pártfogója Vlagyimir Putyin orosz elnök személyében.
A bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) elnöke, Bakir Izetbegovic, aki két cikluson átvolt az államelnökség bosnyák tagja, bejelentette, ismét jelölteti magát az elnöki posztra. Nagy viták alakultak ki a boszniai horvát vezetők között. A háromtagú államelnökség horvát tagja, Zeljko Komsic szeptemberben, az ENSZ Közgyűlése előtt mondott beszéde után megerősítette, hogy újra indul az elnökség tagjaként. Ez a bejelentése azonban nem tetszett a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) boszniai szárnya, a HDZ BiH elnökének, Dragannak Covicnak, aki szerint valójában ő maga a horvátok egyetlen igaz védelmezője. Covic egyenesen úgy véli, a háromtagú államelnökség csak akkor tekinthető legitimnek, ha a horvátok részéről ő lesz a tagja. Bárki induljon is rajta kívül, az nem is igazi horvát, hangzik Dragan Covic meglehetősen leegyszerűsített érvelése. Ezért a választások bojkottjával is fenyegetőzni kezdett. „Az új választási törvény nélkül nehéz lesz 2022-ben megszervezni a választásokat, és emiatt Bosznia-Hercegovina politikai és intézményi válságba kerülhet” – figyelmeztetett többször is Covic. A választási törvényről folytatott tárgyalások azonban a közelmúltban kudarcot vallottak. Az Európai Unió fokozódó türelmetlenséggel figyeli a folyamatos vitákat, s kompromisszumra próbálja ösztökélni a szüntelenül marakodó politikusokat és pártokat.
A választási törvény reformjáról folytatott tárgyalások kapcsán kialakult patthelyzet, valamint Dodik pártja és a HDZ BiH esetleges bojkottal való fenyegetése, illetve az ország katasztrofális gazdasági helyzete miatt az utóbbi időben felvetődött a kérdés, hogy nem fenyegeti-e teljes csőd akár gazdasági, akár politikai értelemben Bosznia-Hercegovinát.
Az év első két hónapjában két elnökválasztást is rendeznek, igaz, egyiken sem a választók döntenek az államfő személyéről. Január 24-én kezdődik a szavazási procedúra az új olasz elnökről, amelyen a képviselőház tagjai, a szenátorok, valamint a régiók küldöttei vesznek részt. Minden attól függ, indul-e Mario Draghi jelenlegi miniszterelnök, mert ha igen, a pártok aligha mondhatnának nemet a jelölésére. De a politikai erők többsége nem lelkesedne azért, ha átköltözne a Quirinale-palotába, mert így megnőne az esélye annak, hogy idén előrehozott választást kell rendezni. Ehhez pedig most a jobboldali populista Olasz Testvéreken (FdI) kívül egyetlen pártnak sem igazán fűlik a foga. Ha Draghi nem indul, nőhetnek a nem éppen jó emlékű egykori miniszterelnök, a 85 éves Silvio Berlusconi esélyei, aki egy idő óta ajándékokkal kedveskedik a parlamenti képviselőknek, ezzel is jelezve egyértelmű szándékait. Ugyanakkor a közvélemény-kutatásokat vezető Demokrata Pát (PD) elnöke, Enrico Letta jelezte: számára Berlusconi elnöksége elfogadhatatlan lenne, mert nem integratív, hanem megosztó személyiség.
Február 13-án a német Bundestag, a felsőház, a Bundesrat, valamint a tartományok küldöttei szavaznak a német elnök személyéről. E voksolást illetően nincsenek olyan kérdőjelek, mint az olasz elnökválasztás kapcsán. Miután ugyanis a Zöldek feladták ellenállásukat Frank-Walter Steinmeier hivatalban lévő államfő, egykori szociáldemokrata külügyminiszter megválasztásával szemben, az egész voksolás sima ügynek ígérkezik. Annál is inkább, mert az ellenzékbe szorult keresztény uniópártok, a CDU/CSU is őt támogatják.
Ha már az elnökválasztásoknál tartunk, kiemelkedik közülük az április 10-én és 24-én esedékes francia voksolás. Nem egészen száz nap múlva tartják az Európa további sorsa szempontjából sem jelentéktelen választást, amelyen eldől: továbbra is Európa-párti elnöke lesz-e Franciaországnak, vagy az ország – akár radikális mértékben – jobbra fordul. A papírforma azt mutatja, hogy Emmanuel Macront újraválasztják. Remekül ért ahhoz, hogy ő irányítsa az eseményeket, róla szóljanak a hírek, s gyakran az az ember érzése, hogy egy lépéssel mindig a többiek előtt jár. Miután tavaly december elején Valérie Pécresse-t választották meg a Republikánusok elnökjelöltjének, olyan felmérések is napvilágot láttak, amelyek szerint ő az egyedüli, aki legyőzheti Macront. Ám a kezdeti lelkesedés Ile-de-France régiójának vezetője iránt mintha alábbhagyott volna, a legutóbbi felmérések szerint amennyiben ő kerülne a második fordulóba, Macron őt is nagy fölénnyel győzné le. A hivatalban lévő elnöknek mégis az lenne a legkényelmesebb, ha valamelyik jobboldali populista jelölt, a Nemzeti Tömörülést (RN) irányító Marine Le Pen, vagy az egykori újságíró, esszéista Éric Zemmour kerülne a második fordulóba, mert egyiküknek sem lenne esélye vele szemben. Még mindig működik Franciaországban: ha egy populista kerül a második körbe, akkor a mérsékelt szavazók összefognak vele szemben.
Számos kihívás előtt az EU
Az Európai Unió számára 2022 sem lesz könnyű év. Különösen fontos tárgyalások várhatóak a Stabilitási Paktum reformjáról. Egyetértés alakult ki abban, hogy rugalmasabbá kell tenni, de ezt kemény küzdelem révén érhetik majd el. Úgy tűnik, hogy Franciaország és Olaszország közös frontot alkotott ebben a kérdésben, amint arra Emmanuel Macron és Mario Draghi nemrégiben közzétett közös írása is rámutat. Majd kiderül, hogy Olaf Scholz kancellár vezetésével a német kormány nagyobb engedményekre lesz-e hajlandó, ugyanakkor Mark Rutte régi-új holland kormányfő jelezte, hazája hajlandó a rigid költségvetési szabályok enyhítésére.
Stratégiai szempontból még nem tudni, hogy az EU önállóbbá válik-e a globális színtéren, mindenesetre a soros francia uniós elnökség mindent el akar követni azért, hogy ez így legyen. Ez azonban azért nem egyszerű, mert az Uniót alkotó országoknak el kell dönteniük, hogy hol helyezkedjenek el a Nyugat-Kelet tengelyen.
Szövetségesként tekintenek-e az Egyesült Államokra, vagy egyre függetlenebbé válnak Washingtontól. Ez katonai szempontból is komoly kérdéseket vet fel. Míg Franciaország motorja kíván lenni a közös európai hadsereg létrehozásának, a NATO-t szerepét továbbra is elengedhetetlennek tartó Lengyelország és a balti államok kevésbé lelkesednek ezért a gondolatért. S akkor még nem is beszéltünk az Oroszországhoz fűződő viszonyhoz: e tekintetben Magyarország Vlagyimir Putyin elnök megmegbízhatóbb szövetségese az Unióban.
Ami a gazdasági vetületeket illeti, egyebek mellett a nyersanyagárak emelkedése egyértelműen azt jelezte, hogy az EU-nak függetlenségre kell törekednie egyes érzékeny ágazatokban, például a mikrochipgyártásban.
