Rítus
A nagy templom előtt.
Emlékszem a nyáron, amikor
a szerzetesek sörét ittuk.
Emlékszem a nagy templom előtt:
tekinteted az ég felé, az enyém
pont magamra.
Imádkozni a mai napig sem láttalak.
Csak dúdolsz. Dúdolsz és gyűjtöd a szennyest.
A nagy templom előtt.
Emlékszem én pont magunkra, ránk,
te az ajándékboltban a képeslapokra.
Mint egy keret festmény nélkül
olyan vagy, mint egy mosogató
vízcsap nélkül, mint a szerzetes
az imakönyv nélkül, olyan vagy,
mint egy tekintet szavakkal leírva,
olyan vagy, mint a rítus, ahogy
különválasztod az arra érdemest
és a kevésbé azt a szennyestartóban.
De én túlságosan hiszek ahhoz,
magamban, benned,
hogy ne a szerzetes legyek
a kegyetlen történetben,
amit te írsz, és a mi vagyunk a főszereplők.
A főcsap eltört az éjszaka
és a lakás vízben áll.
A nagy templom előtt.
Emlékszem a nyáron.
Most csak dúdolom magamban.
Egy másik égitest
1.
Egyszer vagy végérvényesen is
teljesen vak leszek.
Egyszer, mint a nő, akit egy nappaliban
hagytak csak úgy egy szombat délután.
Végérvényesen, mint az özvegy
egy konyhapult felett.
De rosszabb lenne így látni.
Szemgolyó. Retina. A fény te vagy.
Meg hullámaiban egy másik égitest.
Hogyan mondhatnék még
bármi mást is?
2.
A nő vagyok egy nappaliban,
csak úgy egy szombat este.
Az özvegy vagyok egy étkezőben,
csak úgy egy tányér felett.
A szemgolyód vagyok a könnyeid alatt.
Retinád vagyok a fényben.
Egy másik égitest, ahogy fordul.
Hullámaiban a körvonalad.
Vak vagyok, de emlékszem rád.
