Az Alkotmánybíróság szerint a „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?” kérdésre akár az igenek, akár a nemek kerülnének többségbe, az Országgyűlésnek lenne módja az Alaptörvénynek megfelelő jogszabályt alkotni, ezért megsemmisítették az ezzel ellentétes kúriai döntést, és jóváhagyták a kérdésről a népszavazás lehetőségét.
Érdekessége ennek a döntésnek, hogy ugyanez a logika valamiért nem érvényesült azon népszavazási kérdés kapcsán, mely alapján a nőkhöz hasonlóan a férfiak is elmehettek volna nyugdíjba 40 év után. Akkor ugyanis, akár az igenek, akár a nemek kerültek volna többségbe, az Országgyűlésnek ugyanúgy lett volna módja az Alkotmánynak, akarom mondani: az alaptörvénynek megfelelő jogszabályt alkotni. E tekintetben a népszavazást illetően pusztán annyi a tényleges különbség, hogy míg az előbbi kérdés feltevése határozott érdekében áll a jelenlegi kormánynak, addig az utóbbi vonatkozásában ezt kifejezetten elutasítják.
Alkotmányjogi panaszában a kormány kifejtette: a bíróság az „igen” szavazatok esetleges többségének vizsgálata során a népszavazási kérdést kibővítette, azt az abban szereplő „elérhetővé” szó helyett a saját maga alkotta „korlátok nélkül elérhetővé” kifejezéssel értelmezte az alaptörvényt. A bíróság tehát a kérdéshez olyan, a hitelesítés szempontjából perdöntő többlettartalmat társított, amelyet az egyáltalán nem tartalmazott, majd döntésében éppen ennek az általa hozzátársított tartalomnak az Alaptörvénybe ütközését kérte számon.
A kormány szerint a kérdéshez társított többlettartalom azért járt a kérdés értelmének lényeges megváltoztatásával, mert az „igen” szavazatok többsége esetén az Országgyűlés jogalkotási kötelezettsége nem jelentene korlátok nélküli elérhetővé tételt, mindössze arra terjedne ki, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény keretei között megteremtse a kiskorúak nemátalakító kezelései szabályozásának feltételeit, a művi meddővé tétel szabályaihoz hasonlóan, szigorú garanciális rendelkezések és feltételek mellett.
Vagyis a kormány pepitában azt kérte számon a bíróságtól az alkotmányjogi panaszában, amit saját maga is tett. Ugyanis a népszavazásra szánt kérdésből egyáltalán nem is olvasható ki, hogy az Országgyűlés az egészségügyi törvény keretei között teremtené meg a feltételeket. Tehát a kormány szerint az elérhetővé tétel korlátok nélkülisége önkényes jogértelmezési kiterjesztés, miközben a saját indoklása ugyancsak utólagos és ugyanennyire önkényes. Ami azért is hamis érvelés, mert ha valóban csak a törvény keretei között kívánná ezt szabályozni, nem lenne szükség népszavazásra, még a kormány elképzelése alapján sem.
A kormány álláspontja szerint ha érvényes és eredményes a népszavazás, a feltett kérdésre adott bármelyik válasz többsége esetén az Országgyűlés az Alaptörvénnyel összhangban álló módon tud eleget tenni a jogalkotási feladatának. Ám ezen logika mentén a kormány lényegében kibújik a tiltott tárgykör betartása alól, amelyet pl. egy költségvetéssel szembeni népszavazási kezdeményezés esetére felállított: ezzel a megközelítéssel bármely tiltott tárgykörben lebonyolított népszavazás esetén tudna az Országgyűlés olyan döntést hozni, amely az alkotmányos követelményekkel összhangban áll. Ugyanakkor továbbra is fennállnak az alkotmányos alapjogok érintettségei, melyeket a bíróság a kormánnyal szemben felismert.
Megjegyzem, az Alkotmánybíróság részéről súlyos hiányosságnak tartom, hogy válasza nem terjedt ki annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy a kormányt – alkotmányos keretek között – megilleti-e egyáltalán az alkotmányjogi panasz alkalmazhatóságának alkotmányos joga. Az alkotmányjogi panasznak ugyanis nem az az alkotmányos funkciója, hogy a kormány érdekérvényesítési eszközéül szolgáljon, és eme jogintézmény alkalmazhatóságával önmaga érdekében lépjen fel olyankor, amikor az alkotmányjogi panasz alkalmazása nélkül is lehetősége van ugyanazt a célt elérni.