Az egész úgy kezdődött, hogy 1994 végén a feleségemmel elhatároztuk, meglátogatjuk a Thaiföldön, egy kis szigeten élő barátunkat. Ő még a 80-as évek közepén disszidált az országból – kalandvágyból, de leginkább azért, mert nem akart sorkatonának bevonulni –, egy ideig az NSZK-ban élt, aztán ahogy lehetősége adódott, utazgatni kezdett: kevés pénzből, hátizsákkal. Bejárta Indiát és Dél-Kelet-Ázsiát, majd rátalált a szigetére, s attól kezdve csak nyáron tért vissza Európába – sok éve már gyakran a nyarakat is ott tölti. A 90-es évek elején így elég ritkán találkoztunk; azon kívül, hogy a szigetet Ko Pha-Ngannak hívják, s valahol a Sziámi-öbölben van, nem tudtunk többet róla.
Mindenesetre vettünk két oda-vissza repülőjegyet Bangkokba – előre foglalt szállásunk nem volt –, s ’95 februárjában nekivágtunk. De még az elutazás előtt feleségem vásárolt egy útikönyvet a Párisi Udvarban lévő könyvesboltban, az angol nyelvű Lonely Planet kiadó 1994-es South-East Asia kötetét. S miután Bangkokban landolt a gépünk, lényegében minden lépésünk az útikönyv által ajánlottakat követte. Onnan kezdve, hogy a repülőtéren taxicsekket vettünk, és nem csak úgy beültünk egy kocsiba, hogy a Khao San Roadra, a hátizsákos nyugati fiatalok által kedvelt környékre vitettük magunkat, ahol azonnal találtunk kiadó szobát, egészen odáig, hogy egy pár nap után felültünk egy buszra és végigzötykölődtünk vagy 600 km-t a Maláj-félszigeten, s megérkezve Surat Thani városába hajóra szálltunk, végig mindenben a Lonely Planet tanácsait követtük.
Ma, az internet, az online térképek világában nehéz elképzelni, de ez az útikönyv naprakész információkat nyújtott az összes, kispénzű utazók által is elérhető szolgáltatásról; az 1994-es South-East Asia kötet például Brunei, Kambodzsa, Hongkong, Indonézia, Laosz, Makaó, Malajzia, Burma (Myanmar), a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld és Vietnám nyugati turisták számára nélkülözhetetlen tényeiről. Most, hogy utánanéztem, megtudtam, hogy az eredetileg 1973-ban egy ausztrál házaspár, Maureen és Tony Wheeler által alapított Lonely Planet 2011-ig 120 millió kötetet adott el, s hogy a kiadót még 2007-ben megvásárolta tőlük a BBC (majd később tovább is adta). Első kiadványuk az 1973-as Across Asia on the Cheap (Olcsón Ázsián keresztül) volt, a 2000-es évekre 700 önálló, rendszeresen frissülő kötetük jelent meg. Ahogy a South-East Asia kötet első lapjain is figyelmeztettek: ha valamit másként találunk, mint a könyvben olvasható, írjunk nekik, közöljük a változásokat, s az új kiadás már a mi tapasztalatunk alapján készül.
Ko Pha-Ngan szigetéről még annyit tudtunk, hogy az egyik homokos strandján rendszeresen „telihold” partikat rendeznek, így azt a települést – egy Hat Rin nevű kb. száz fős falut – céloztuk meg, amely a Lonely Planet szerint ehhez a legközelebb esik. Hullafáradtan kibéreltünk egy bungalót, majd félnapos alvás után tettünk egy sétát. Hihetetlen, de az első ember, aki szembejött velünk a falu „központjában”, a Chicken Corneren, a keresett barátom volt.