Míg a karácsonyi filmek zöme az együtt ünneplés, a szeretet és a megbékélés üzenetével terhelt művek, a szilveszteri alkotások esetében sokkal bátrabbak az ünnep ábrázolása esetén. Kathryn Bigelow sok évvel A bombák földjéért kapott Oscar-díja előtt, még 1995-ben rendezte meg a Strange Days című sci-fijét (a hazai forgalmazó annak idején a totálisan értelmetlen és félrevezető A halál napja magyar címet adta), mely sok szempontból az újévi mozik non plus ultrája. Egyrészt ez a mű kapta el a legjobban az ezredfordulós Y2k parákat, lévén, hogy 1999 szilveszterén játszódik. (Az Y2K probléma röviden: a számítástechnikában a négy számjegy helyett csak az utolsó két számjegyet használták az évek azonosítására. Ebben a rendszerben a 2000. évet ugyanúgy 00 jelölte, mint az 1900-at.) Mindemellett az emberi életfilmekkel – a mese szerint egy szerkezettel rögzíthetők a jelen és visszajátszható bárki számára – seftelő egykori zsaru szerepében Ralph Fiennes remekel, de Juliette Lewis színészi pályafutásának is a csúcsát kínálja a film, melynek forgatókönyvét Bigelow akkori férje, James Cameron jegyzi.
Az innovatív dramaturgiájú, fantasztikus kaland jócskán megelőzte a korát, és bár a kilencvenes években készült, hátborzongatóan aktuális 2021 év végén. A mozikban annak idején nem hozta a várt sikert és bár a kritikák nagyon jók voltak, Kathryn Bigelow-nak sokáig kellett várnia, hogy elismerjék, mint kvalitásos rendezőt. De ha valakit nem a lehetséges(?) jövő érdekel, akkor neki a megoldás Paul Thomas Anderson Fantomszálja: a filmben van egy olyan újévi buli, amely után azt fogjuk érezni, inkább az 1950-es évek Londonjában kellett volna élnünk.
Felnőtteknek szánt szilveszteri szórakozás a Négy szoba című, szintén 1995-ös szkeccsfilm, melyben Ted (Tim Roth), a szerencsétlen liftes fiú szilveszter éjjel különös kalandokba keveredik az éjszakai műszak idején a Los Angeles-i Mon Signor hotelben. Pontosan négy különböző kalandba, mivel négy rendező külön-külön filmeket készített, melyeket csupán Ted személye köt össze. Allison Anders és Alexandre Rockwell etűdjei felejthetőek, Robert Rogriguezé korrekt, de a Quentin Tarantino jegyezte utolsó rész, a nagy finálé miatt mindenképpen érdemes elővenni a művet.
Az ünnep alatt cinikus és morbid humorú filmrajondóknak pedig kihagyhatatlan bűnös szórakozást kínál a Poszeidon katasztrófa (az 1972-es verzió, nem pedig a rettenetes 2005-ös remake), amely szilveszter éjszakáján teljesen felborul és szó szerint a feje tetejére állítja az eseményeket.
Ha valaki a klasszikusokat kedveli, akkor irány 1936: ekkor került a mozikba A cingár férfi nyomában című krimi-vígjáték, melynek főszereplői egy házaspár, Nick és Nóra, akik életük legunalmasabb szilvesztere elé néznek foxi kutyájukkal. Ám mit tesz a sors: szembe jön egy bűnügy, amit meg kell oldani sok humorral és izgalommal. Ha valaki nem látta még, akkor ajánlásképpen mondom, hogy a Nicket alakító William Powell és Mryna Loy Nórája minden idők egyik legjobb hollywoodi párosa. Illetve, ha maximalisták vagyunk, akkor megnézhetjük az 1934-ben készült előzményt, A cingár férfit.
Fiatalabb klasszikus Barry Levinson Baltimore-sorozatának első darabja, az 1982-es Az étkezde (Diner), amely 1959 karácsonya után játszódik és önmagukat az életben nem találó férfiakról szól. Persze, a legnagyobbak talán a nők, a hozzájuk való viszonyulás, és velük való kommunikáció okozta életválságok – Levinson csaknem negyven évvel a #meetoo előtt tudta, mi – illetve kik – körül forog a világ. Egyetlen menekülő hely a gyermeklelkű férfiaknak a Fells Point diner, ahol összegyűlhetnek, ehetnek zsírtól tocsogó sült krumplit, bedobhatnak pár sört, és néhány szál cigi mellett megvitathatják az élet dolgait.
Hasonlóan felemelő hangulatú film a Nora Ephron regényéből Rob Reiner rendezte Harry és Sally (1989). Ez a romantikus komédia számos jelenete miatt popkulturális alkotás, gondoljunk csak Meg Ryan egy dinerben, azaz étkezdében (ugye, hogy Amerikában történik minden érdekes?) előadott orgazmusára, mellyel bizonyítja, hogy férfiakat milyen könnyű átverni az ágyban. Truffaut mondta, hogy egy komédia akkor jó, ha két egymással nem kompatibilis karakter mégiscsak összejön. Rob Reiner ezt megszívlelte, mert két egymást eleinte utáló figura végül barátságot köt. Aztán hosszú évek után ennél is többek lesznek egymásnak: a jövőt jelentő esemény pedig a film fináléjában, szilveszter éjjel csattan el. De nem ezért érdemes megnézni a Harry és Sally-t, hanem mert számos életbölcsességet ad nő és férfi viszonyáról.
Kis ráadás Meg Ryan rajongóinak: a Nora Ephron rendezte könnyfakasztó film, A szerelem hullámhosszán (1993) is befér a szilveszteri kategóriába, hiszen van benne egy jelenet, melyben Tom Hanks elképzeli, milyen volna az ünnep az egykori feleségével. Ha meg ez is megvolt, akkor nyugodtan kutassuk fel Leo McCarey 1957-es Félévente randevúját, mely A szerelem hullámhosszán inspirációja és alapja volt. Ez nem szilveszterkor végződik, hanem ekkor kezdődik – mikor Cary Grant és Deborah Kerr megcsókolja egymást, majd megegyeznek abban, hogy pontosan fél év múlva találkoznak az Empire State Building tetején.
