Három esztendővel ezelőtt, 2018. december 12-én fogadta el a parlament a munka törvénykönyvének (Mt.) rabszolgatörvénykét elhíresült módosítását, amely alapvetően megváltoztatta a túlmunka elrendelésének és kifizetésének szabályait. A szociális párbeszéd haldokló rendszerét és a szakszervezeteket is megkerülve nyújtotta be önálló indítványként az előterjesztést Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos fideszes képviselő, amelyhez Bányai Gábor párttársuk is csatlakozott, de az emlékezetünkben inkább az előbbi két politikus neve maradt meg.
Amúgy nem ez volt az első eset, amikor a munkavállalók érdekeit súlyosan sértő javaslat került a T. Ház elé: például maga az Mt. is e körbe tartozik, amelynek beterjesztését szintén nem előzte meg érdemi egyeztetés. Az akkor nem váltott ki különösebb viharokat, a rabszolgatörvény viszont óriási felháborodást keltett és tüntetéssorozatot indított el.
Az egyéni indítvány benyújtói később igyekeztek megmagyarázni saját (?) javaslatukat. Már csak ezért is érdemes betekinteni a kulisszák mögé, ahol számtalan ellentmondásra lelhetünk az indítványt kezdeményezők hozzászólásaiban, amelyek az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága előtt hangzottak el. Emeljük ki két főszereplő érvelését, a három évvel ezelőtti álláspontjukat, ami vélhetően azóta sem változott.
Bányai Gábor 2018. november 26-án többek között az alábbiakkal indokolta a javaslatot: „a munkavállalóknak is komoly fejfájást okoz időnként, hogy hogyan tudják a munkaidejüket is megfelelően nemcsak kitölteni, hanem utána még esetleg értelmesen eltölteni”. De mit is beszélt ez az ember? Talán csak nem arra gondolt, hogy a melós a napi munka után az idejét még véletlenül se a családjával vagy pihenéssel töltse, hanem dolgozhasson tovább szakadásig, már csak azért is, hogy ne unatkozzon? Bányai azt is kifejtette: „ez egy lehetőség a munkaadónak is, hogy ne kelljen esetleg törvénytelen dolgokat elkövetnie a munkavállalóval közösen”.
Ez totális zagyvaság, és legfeljebb feltételezni tudom: az a gondolat vezethette az előterjesztőket, hogy a melós hadd dolgozzon akár napi 16 órát is, de az ne legyen törvénytelen. Akkor unatkozni sem fog, és a politikával és a saját nyomorával sem lesz ideje foglalkozni, a munkáltató pedig moshatja a kezeit, hiszen törvényesen írhat elő bárkinek túlmunkát. Így a béreket sem kell emelni, mert a túlórákra kötelezhető dolgozó többet kereshet.
Bányai a vita során arra is utalt: „még egyszer mondom, a kollektív szerződés a védelem”. Talán arra gondolt, hogy – a „saját” javaslatukat módosítva – a rabszolgatörvényt kizárólag kollektív szerződésben rögzítve lehet majd alkalmazni. Csakhogy a képviselő úr nem számolt azzal, illetve talán a mai napig sem tudja, hogy Magyarországon mindössze a dolgozók 21 százaléka áll kollektív szerződés védelme alatt. És mi van a többi csaknem 80 százalékkal?
Sajnos azonban még a 21 százalék sem lehet biztonságban, lásd a Continental gyárában történteket. A kormány stratégiai partnere egyszerűen felrúgta a kollektív szerződést, majd elbocsátott számos dolgozót. Bányainak üzenem, hogy tényleg a „kollektív szerződés a védelem”, csak nem Magyarországon!
A törvénymódosítással kapcsolatos első bizottsági ülésen – valamikor 2018 novemberében – az érdekképviseletek még szót kaptak, és többek között azt is elmondták, hogy a 36 hónapos munkaidőkeret bevezetése alkotmányellenes lehet. Ez később beigazolódott. Viszont kicsivel később a fideszes többség már nem volt kíváncsi a szakszervezeti vezetők véleményére. Szatmáry Kristóf – mint az egyik javaslattevő – szerette volna elkerülni már akkor a kényes kérdéseket. A jegyzőkönyv szerint úgy fogalmazott: „én a bizottság tekintetében erre most nem tartanék igényt meg szükséget”.
A szakszervezetek pedig Szatmáry törvénymódosítására nem tartottak volna igényt, de sajnos ezt nem mondhatták el ott és akkor.
A fideszes politikus későbbi hozzászólásában azt találta mondani: „4,5 millió ember dolgozik Magyarországon, ez odavezetett, hogy igenis, vannak olyan munkavállalók, akik több munkával több pénzt szeretnének keresni, és bizonyos esetekben a jelenlegi maximált munkaóraszámok őket korlátozzák”. Micsoda szűklátókörűségre utal, ha valaki abban látja a tisztes megélhetéshez való jog érvényesülését, ha az ehhez szükséges pénzt kizárólag többletmunkával lehet megkeresni! Arról nem is beszélve, hogy a munkaerőhiány kezelésére is megoldásnak láttak a fideszesek a rabszolgatörvény bevezetését. A törvényt 2018. december 12-én – az ellenzéki képviselők látványos tiltakozása ellenére –, megkérdőjelezhető körülmények között vitte keresztül Orbán kétharmada. A következmények mindenki számára ismertek.
Egy évvel később – 2019 novemberében – önálló képviselői indítvány beadásával próbálkozott az ellenzék, hogy a rabszolgatörvényt hatályon kívül helyezzék. A bizottsági ülésen Szatmáry újabb okfejtéssel állt elő, hogy megvédje a saját maga által is jegyzett, egy évvel korábbi beadványt a túlóra fogalmának értelmezése kapcsán. Saját elmondása szerint „a saját családomból is tudnék példákat mondani, hogy valaki képtelen nyugdíjba menni, ez nagyon sok munkavállalónak belső késztetése, ami szerintem egy ország fejlődése szempontjából nem feltétlen rossz”.
Hát igen, Szatmáry badacsonyi borászata sem tud talán napi nyolc órában működni, bár az EU is támogatta a vállalkozását. Nehéz teher lehet ez a képviselőnek, hogy – az emberei kizsákmányolása révén is – így jut jelentős vagyonhoz. De az unió tényleg azt támogatja, hogy a munkavállaló ne menjen nyugdíjba, ha nem akar éhen halni?
Szatmáry mellesleg elgondolkozhatna azon is, hogy hányan vannak, akik meg sem élik a nyugdíjkorhatárt, vagy ha mégis, akkor súlyos egzisztenciális nehézségekkel kell szembenézniük. Sokan azért kénytelenek visszatérni a munka frontjára, hogy az unokáikat néha meglephessék legalább valami apró ajándékkal, maradjon pénz élelmiszert venni, sőt még a gyógyszerekre is jusson valamennyi. Amúgy olyan kizsigerelt melósokról beszélünk, akik a munkaerőpiacról kikerülve nem a tisztes nyugdíjaséveiket töltik, hanem a jövő évi naptárba próbálják meg beírni, mikorra kaptak időpontot valamely szakrendelésre.
A rabszolgatörvény tehát számos kérdésre hívja fel a figyelmet, és világossá teszi azt a fideszes szemléletet, ami a kormányoldali képviselők látásmódját, életfelfogását jellemzi. Ők már nemcsak a NER kiszolgálóiként, az elhíresült 133 bátor ember egyikeként írhatók le, hanem egy saját maguk által alkotta világ részeként képviselik a "mi" és a "ti" felfogását. „Mi”, NER-lovagok megdönthetetlenek és megkerülhetetlenek vagyunk, míg „ti”, prolik a rendszer kiszolgálóiként azért vagytok, hogy minket és a jólétünket a saját nyomorúságotok árán fenntartsátok. Köszönjük, de ebből sem kérünk!