A "gonosz probléma" kifejezést gyakran használják a politikában arra a helyzetre, amikor a politikus váratlanul olyan soktényezős kérdésekkel találkozik, amelyeket nehéz megérteni, megoldani, vagy valamiképpen kezelni. Gonosz a probléma akkor is, amikor nincs is jó megoldás.
Ma az egész világon a leggonoszabb probléma a Covid-19 járvány leküzdése. A valódi megoldások megkereséséhez sokszor nem fűlik a döntéshozók foga. Ezért hát káoszt teremtenek maguk körül, nem is keresik a hiteles szavakat: politikai okból, vagy a karrier megtartása kedvéért. Máskor meg csak egyszerűen a mikrofonelvonástól szenvednek, de az összevissza, tartalmatlan beszéd nem nyugtatja meg a társadalmat. Ők meg siránkoznak azon, hogy nem értik a népek, miért szükséges az oltás, a maszk, a távolságtartás a járvány tombolása idején.
A gonosz probléma lényege most az, hogy jelen van egy az egyszerű ember számára nem kézzel fogható vírus, amelynek valóságát Magyarországon már 37 ezer halott bizonyítja. Manapság az egész világon a legsúlyosabb etikai kérdés, mit tegyünk mi magunk, mit tegyen egy ország kormánya, ha a világjárvány hozadéka egy semmivel össze nem hasonlítható félelem - mindentől. Mert a kormányok is félnek, az emberek is, az oltottak és oltatlanok is. Sőt még az oltástagadók is. Az etikusok azt kérdik: mit kellene tenni akkor, amikor maga a világjárvány válik kiszámíthatatlan gonosz problémává, ennek következtében pedig az embereken eluralkodik az erkölcsi pánik?
Az erkölcsi pánik fogalmát Stanley Cohen nyomán először a 1970-es évek elején tették közzé a szakirodalomban. Akkor többek között azt is vizsgálták, hogy "a média és gyakran a politikai hatalmi pozícióban lévők hogyan határoznak meg egy állapotot vagy csoportot a társadalmi értékekre és érdekekre nézve fenyegetésként." Mai példákkal: csak az idősek halnak meg, a fiatalok nyugodtan bulizhatnak, vagy csak az állami oktatásban kötelező a védettség, az egyháziban nem.
A retorikából erősen hiányoznak az erkölcsi fogalmak. Elsősorban az igazmondás a vakcinák tekintetében, vagy a kórházban fekvő betegek helyzetének bemutatása, hogy idekint az elképzelhetetlen is valóság legyen. A nem ártani elv megsértése az, hogy tudatosan elzavartak a járvány alatt 7000 képzett egészségügyi dolgozót. Eközben hiányzott a jótékonyság elvének megfelelő bemutatása, annak tudatosítása, hogy a lehető legtöbb ember érdekében történnek a rendelkezések. Helyette volt biztatás: a stadionok megtöltésére, a pápalátogatáson való tömeges részvételére, a vadászkiállításon való zabálásra, egy-egy politikai nagygyűlésen való részvételre, maszk nélkül. De senki nem akadt, aki előre beárazza a lehetséges következményeket - a napi 200 halottat.
Nem csak a vírus érhet el mindenkit, a stressz is elborította a társadalmat. Már vannak morális áldozatai a tagadhatatlanul gyalázatos járványkezelésnek. Az, hogy már gyászolni sem tudjuk tisztességgel a 37 ezer elhunyt embertársunkat. És még a koronavírusnál is van rosszabb állapot: a kormány elérte, hogy most már az oltott gyűlöli az oltatlant, és viszont, mások tagadják, ami a kórházakban és az egészségügyben történik. Ez még az egészségügy szakembernek álcázott szélkakasaitól sem idegen.
De van még ennél is rosszabb: amikor egy személy vagy csoport úgy keres magának morális nyugalmat, hogy megfogalmaz egy olyan okot, indokot, amelynek semmi köze a valósághoz. Egyszerűen azért, mert nem kap a helyzetről hiteles információt, viszont - horribile dictu - védettségi igazolványt vásárolhat az orvostól. Aztán a helyzet egy perc alatt átalakulhat pánikká, amikor az oltástagadó szembetalálkozik a kattogó lélegeztető gépekkel vagy a neki felajánlott lélegeztető maszkkal. Ekkor tör rá a pánik, és rettegve kérdezi: nővérke, meghalhatok?
A Covid-19 járvánnyal kapcsolatos közbeszéd, valljuk be, Magyarországon alapvetően hibás. A helyzet kezeléséhez hiányzott az alázat, a megszólalók mindegyike - legyen az miniszterelnök, politikus, minden rangbéli orvos - az össze-vissza beszéddel megsértett valamilyen morális törvényt. Pont ők, akik hivatva lettek volna morális nyugalmat teremteni. Az pedig sajnálatos, hogy a média képviselői vagy nem tudták, vagy nem is akarták szembesíteni őket azzal, hogy mit mondtak előzőleg, vagy hogy állításuk éppen tanult kollegájuk véleményével megy szembe.
Lássuk be, a felsoroltak mind inkább szolgálták és szolgálják az erkölcsi pánikot, mint az erkölcsi nyugalmat. Az erkölcsi nyugalom lényege, hogy bár iszonyú bizonytalan, kiszámíthatatlan helyzetben vagyunk, de ha lenne megfelelő tájékoztatás, lassan elkezdene bennünk is működni a normális életösztön, és a megfelelő információk alapján, immár tájékozottan a lehető legtöbb jót tennénk, jól döntenénk.
De most az élet minden területét érintő félelmet és szorongást senki sem képes kezelni. Magunkra maradtunk. Pedig muszáj lenne nyugalmat szereznünk ebben a káoszban. Nézzük csak a pedagógusok megszólalásait: fél éve még azért kiabáltak, hogy kapják meg a védőoltást, most meg ezerrel harcolnak ellene. Miközben a méltatlan helyzetük, a kizsákmányoltságuk egy valóban létező probléma, de ott van a morális felelősség is, hogy ők maguk védettek legyenek. Képeseknek kell lenniük átsegíteni a náluk sokkal, de sokkal kiszolgáltatottabbakat, a gyerekeket a pandémiamentes másik világba. A tanárok most morális pánikban vannak. Annak meg nem értése süt róluk, hogy ami elért minket, azzal szemben harcolni kell: igenis elérhetünk a döntési folyamatok olyan szintjére, amikor a valós tényeken és adatokon alapuló tájékoztatás mellett szigorú rendelkezéseket kell hozni. Akár azt is, legyen kötelező a védőoltás!
Mindez azért történt meg, mert nem kényszerítettük a kormányt, hogy döntéseiben a morális felelősség is jelen legyen; ahogy a mikrofon elé kerülőket sem, hogy viseljék szavaikért a felelősséget. El kell dönteni, mit akarunk: hergeljük-e tovább magunkat a megtévesztő, igazságtagadó, az eseményeket zagyváló hírek alapján a stressz állapotába, vagy morális nyugalmat szeretnénk. Akkor pedig az élet legapróbb helyzeteiben is vegyük elő a józan eszünket. Persze csak akkor, ha ezt járványt túl akarjuk élni.