Az idősebbek talán még emlékeznek a Fidesz egyik első, 1990-es választási plakátjára. Alsó felén egy fiatal pár – fiú és lány – csókolózik, a felső képen viszont Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker szájcsókját láthatjuk, s a kettő között a szöveg: Tessék választani! Ugyan a gyerekvédelmi törvénynek köszönhetően ma már nem, vagy csak 18-as karikával és az oktatási intézményektől távoli helyen lenne kihelyezhető egy ilyen, a pártfőtitkárok intim pillanatát megörökítő plakát, tudnunk kell, hogy egy ezeréves európai hagyományról van szó. Ez a hűbérúr és vazallusa közötti kapcsolatot megerősítő aktus (ahogy egyébként a kézcsók is), ugyanakkor a szájcsók fontos szerepet tölt be a középkorban megjelenő úgynevezett „udvari szerelem” kifejeződési formái között.
Mint a francia történész, Jacques Le Goff (1924-2014) írja: „Akár az udvari szerelmet, akár a hűbériség jogi kifejeződését, a vazallusságot tekintjük, az e két területen megjelenő érzelmi kötelékek és gesztusok új érzésvilágot és új magatartásformákat teremtenek, amelyek szintén hosszú életűek lesznek Európában. Amikor a hűbérúr kezei közé fogja hűbérese kezét, amikor ez utóbbi hűbéresküt és hűségesküt tesz neki, vagy amikor a szerelmes meghódol és hűséget esküszik szíve hölgyének, akkor egy olyan aktus áll előttünk, amely az adott jogi és rituális kereteken túl hosszú időre elterjed a társadalom egészében. Az új típusú személyi kötelék ereje jelenik itt meg, amelyet a »hűség« fogalma fejez ki. (…) feltétlenül utalnunk kell a köteléket létrehozó – és hosszú európai utóéletet élvező – rítusra, a szájra adott csókra, melyre sokáig férfiak között is sor kerül, sőt a kelet-európai kommunista vezetők körében még a XX. században is dívott. A béke és a meghódolás jeleként szájra adott csók egyben szerelmi kapcsolatot is kifejez.”
Jacques Le Goff Európa születése a középkorban című könyvét az Atlantisz Könyvkiadó adta ki magyarul (2008). Az öt európai könyvkiadó – a müncheni C. H. Beck, az oxfordi Basil Blackwell, a barcelonai Critica, a római Laterza és a párizsi Séuil – által indított „Európa születése” sorozat e kötetét maga a sorozat (ex)főszerkesztője, Le Goff jegyzi. Könyvének legfontosabb állítása, hogy Európa, az európaiság fogalma, az ókori előzmények ellenére ízig-vérig középkori találmány. Az általa Európának tekintett terület elválik Bizánctól és az utódának tekintett szláv ortodox államoktól, és élesen különbözik a muzulmán Kelettől, ugyanakkor keleti határa a középkor folyamán végig képlékeny marad. Le Goff a latin egyháztól, Rómától és a germán barbároktól kezdve a szerzetesrendeken, a zarándoklatokon, a hűbériségen és a lovagságon át „Európa” számtalan mozaikszerű megkülönböztető jegyét írja le – és akkor nem szóltunk az egyetemek, a gótikus építészet vagy a XII. századi reneszánsz szerepéről e projektben. „A civilizáció nyugatra vonulásának gondolata” hatja át ezt a projektet, amelyben az egység Le Goff szerint nem magától értetődő gondolat, hanem „egy ma is előttünk álló feladat”.