A gazdasági válságok idején foglalkoztatási szempontból mindig a legfiatalabb munkavállalók járnak a legrosszabbul. Visszanézve az elmúlt két évre, most is így volt?
Általában és most a Covid-járvány időszakban is igaz a megállapítás. Tavaly az év első hónapjaiban az Egyesült Államokban és egész Európában is tömegesen vesztették el az állásukat a fiatalok. Köllő János kutatásaiból tudjuk, hogy a magyar pályakezdők foglalkoztatási esélyei egyharmaddal estek vissza, a 15-19 éveseké húsz százalékkal. Az pedig nagyon eltérő, hogy a válságkezelésben az egyes országok foglalkoztak-e külön a fiatal korosztállyal. A leghangsúlyosabban talán Franciaországban vált ez központi kérdéssé, a 2020 nyarán megjelent nagy gazdasági és szociálpolitikai programjuk kulcseleme volt, hogy minden fiatalnak akarnak valamilyen megoldást nyújtani.
Hasonló magyar törekvésről nem hallottunk. Ez baj?
Én sem emlékszem ilyenre, de máshol sem mindenütt a fiatalokra fókuszáltak, hanem mondjuk az alacsony iskolázottságúakra vagy azokra, akiknek a digitális készségei nagyon alacsony szinten vannak, ezért, ha akarnának sem tudnának otthon dolgozni. Voltak olyan országok, ahol kifejezetten a tartós munkanélküliekre, vagy az ezzel fenyegetettekre helyezték a hangsúlyt, tehát nagyon változatos, hogy mit tekintettek az egyes országok központi célnak. Mi a kiemelt ágazatokban foglalkoztatottakra koncentráltunk, a munkaügyi szervezet fő célja először a vendéglátásban, szállásadásban foglalkoztatottak segítése volt, de ez a támogatás az első hullámban nagyon szűkmarkú lett, majd 2020 novemberétől vált szélesebb körűvé.
A napokban jelent meg, hogy a nyilvántartott álláskeresők a tavaly tavasszal mért majdnem 400 ezerhez képest már csak 244 ezren vannak. Tudjuk, hogy a fiatalok is visszakerültek a munkaerőpiacra?
Azokról a fiatalokról feltételezhetjük ezt, akik tavaly tavasszal nagy tömegben jelentkeztek be regisztrált munkanélkülinek, de nem csak róluk kell beszélni a Covid által generált válságban. Az utóbbi években Magyarországon főleg azok jelentkeztek be ebbe a státusba, akiknek nincs állandó, stabil munkaviszonyuk. Ezt mutatja, hogy a 30 év alatti fiataloknak általában csak 40 százaléka jogosult álláskeresési járadékra. Ezzel szemben a koronavírus járvány első hullámában a regisztrálók kétharmada volt jogosult a támogatásra, tehát akiknek korábban stabil munkaviszonyuk volt, gyorsan elmentek munkanélkülire, aztán a korlátozások megszüntetése után ezek a fiatalok eltűntek a rendszerből, mert többnyire képzettek voltak, jobb esélyekkel rendelkeztek az átlagnál, gyorsan el is tudtak helyezkedni.
Visszamentek a korábbi munkahelyükre?
Először mondjuk csak pizzafutárként találtak maguknak munkahelyet és később a korábbi szakmájukban, de sokuknak szakmát is váltani kellett. Ez utóbbiról azonban még nincsenek vizsgálati adataink. Ami biztos, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerültek, akik még az első hullám előtt, tehát 2019/2020 telén már elvesztették az állásukat. Ők 3-6 hónapig csak tengődtek, részben a lezárások miatt, részben azért, mert közben átrendeződött az őket segíteni hivatott állami szervezet lehetőségeinek szerkezete is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) feladata, hogy aktív munkaerőpiaci eszközöket nyújtson ilyen válsághelyzetekben az álláskeresőknek, például képzésekbe vonja be őket, csakhogy a járvány miatt ilyenek alig indultak, az ezekre szánt pénzt is bértámogatásokra költötték, vagyis a munkáltatóknak kifizették a fiatal bérének 70, de akár 100 százalékát is. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a jelentkezők számának megugrása ellenére tavaly alig nőtt 2019-hez képest a képzésbe vagy támogatott munkahelyre bekerülő fiatalok száma. Így az első hullámban álláskeresőként regisztráló fiatalok közül 5-6 ezret tudott az NFSZ támogatott munkahelyre elhelyezni 5-6 hónapra.
Tudjuk, mi lett a sorsuk ezután?
Nem tudjuk, nincs ilyen kutatás. Általában ezek a támogatások úgy működnek, hogy 6-8 hónapra kifizetik a munkáltatónak a fiatal bérét, de utána a támogatási időszak felének megfelelő ideig tovább kell alkalmazniuk őt. Tudtommal a járvány alatt nyújtott bértámogatások jelentős része nem járt ilyen tovább foglalkoztatási kötelezettséggel. Az Európai Ifjúsági Garancia program (EIG) egyik eleme, amivel a Budapest Intézet keretében kiemelten foglalkozunk, eleve nem tartalmaz ilyen kötelezettséget.
Mi van azokkal, akik nem is regisztráltak álláskeresőként?
Többen vesztették el az állásukat vagy nem is próbáltak munkát találni tavaly az iskola befejezése után, mint ahányan álláskeresőként regisztráltak. Sokan vannak azok is, akik már régen munka nélkül vannak, legfeljebb feketén dolgoztak, de ezekről a fiatalokról nem tudunk semmit. Azt tudjuk, hogy a fiatal nők, főleg a 25-29 évesek körében az elmúlt két évben megnőtt a „nem tanulók, nem dolgozók” aránya, s az emelkedés tartósnak látszik, majdnem 45 százalékuk családi kötöttségek miatt nem is keres munkát. Ez nem számít különlegesnek ebben a térségben, a lengyeleknél még ennél is magasabb, 50 százalék feletti a családi kötöttségek miatt nem dolgozók aránya, de amikor a fiatalok foglalkoztatási helyzetéről beszélünk, velük is számolni kell.
A nagy kérdés, amire a Budapest Intézet kutatói az ön vezetésével választ keresnek, hogy vajon az NFSZ fiataloknak nyújtott szolgáltatásai az EIG program keretében mennyire hatékonyak. Elérik-e azokat, akik leginkább segítségre szorulnak, illetve a 90 napos bértámogatási időszak mire elegendő?
Jelenleg inkább csak a kevésbé sérülékeny fiatalok kerülnek az EIG-be, többek között ezt mutattuk be az EGT Alap és Norvég Alap Fiatalok munkavállalását segítő programja által támogatott nemzetközi kutatásban.Az NFSZ munkatársainak különösen ebben a programban az is a feladatuk lenne, hogy a csellengő fiatalokat megtalálják és bevigyék a hivatalba. Ez azonban nálunk is, és a legtöbb európai országban nehezen megy, ezért nemrég meg is erősítette az EU, hogy a hátrányos helyzetű, „sérülékeny” fiatalokat kell rábírni arra, hogy regisztráljanak álláskeresőként. Az is biztos, hogy az eddiginél szorosabb együttműködés kell az oktatás, a szociálpolitika és foglalkoztatási hivatalok között, hogy elérjék a legrosszabb helyzetben lévőket. A foglalkoztatási hivatal munkatársainak nem feladatuk egy család szociális bajainak megoldása, a különböző függőségek felismerése és kezelése, pedig sokszor ezek nélkül nem lehet munkát találni egy fiatalnak.
Milyen programok segítenék az elérést?
Itt nincsenek online lehetőségek, hatékonyan csak azok a módszerek működnek, amikor a szakemberek megkeresik a fiatalokat, odamennek hozzájuk, de a járvány épp ezeket a lehetőségeket vágta keresztbe. Ami biztos, helyben érvényes ötletek, megoldások kellenek. Flandriában például az ottani foglalkoztatási szolgálat az észak afrikai bevándorló családokból származó muzulmán fiatalokat az imám közvetítésével érte el. Észtországban meg a börtönökbe mentek be az ottani foglalkoztatási szolgálat emberei, és elmondták az elítélteknek, milyen képzéseket választhatnak, ha kiszabadulnak.
Az uniós program egyik támogatása három hónapig fizeti a fiatal foglalkoztatását, hogy kölcsönösen kipróbálják egymást a munkaadókkal. Mire elég ez a rövid idő?
Az ötlet, hogy a fiatalok és a munkáltatók is kipróbálhassák egymást, nagyon jó, mert a munkahelyi vezetők sokszor félnek minden fiataltól, aki szerintük munkaidőben is csak nyomkodja majd a telefonját, tartanak tőle a tapasztalatlansága vagy a bőrszíne miatt. Mégis, amikor van lehetőség, hogy a 90 nap után újabb támogatást igényeljen a cég, sok vállalat él a kiegészítő támogatás lehetőségével, tehát újabb időszakra foglalkoztatja őket. Ez a pár hónap a fiatalokban vagy családjukban élő bizalmatlanság oldására is jó lehet.
Mi lesz a fiatalokkal a 90 nap után?
A többség nem marad annál a vállalatnál, ahol lehetősége volt erre a gyakorlatra. Például a 2016-ban ilyen három hónapos munkatapasztalatot kapó fiataloknak 55 százaléka nem maradt a vállalatnál, 30 százalék ott maradt, bár utána nem kaptak plusz támogatást, és 15 százalék körüli azok száma, akik ottmaradtak és kapott utánuk további támogatást a cég. A szelektálás alapja egyértelműen a végzettség: akiket nem foglalkoztatnak tovább, ők alacsonyabb végzettségűek, akik pedig maradnak, ők többet tanultak, és magasabb készségekkel rendelkeznek, különösen, akik után újabb támogatást kértek. Az is jellemző, hogy amikor vége a programnak, azoknak is lecsökkentik a bérét, akik maradhatnak, például előtte garantált minimálbért kapott, a program után azonban csak a sima minimálbért fizetik neki. Az is előfordul, hogy ha egy cég egyébként is szeretne felvenni egy fiatalt, először elküldik a foglalkoztatási szolgálathoz, hogy regisztráljon álláskeresőként, mert akkor megigényelhetik utána a bértámogatást, utána pedig majd meglátják, hogy lesz-e folytatás. Mindent összevetve kijelenthetjük, hogy az EIG program nem a legsérülékenyebb, legalacsonyabb iskolai végzettségű fiatalokat szólítja meg Magyarországon.
