Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelentette ki nemégiben, hogy az uniós csúcstalálkozók Angela Merkel nélkül olyanok lesznek, mint Róma a Vatikán vagy Párizs az Eiffel-torony nélkül. De az már bebizonyosodott, hogy Sebastian Kurz volt osztrák kancellár nélkül nagyon is jól működik az EU: semmiképpen sem állíthatjuk, hogy az uniós állam- és kormányfők fóruma olyan nélküle, mint Bécs a Schönbrunn nélkül.
Pedig még néhány hónapja is azt gondolhattuk, hogy Sebastian Kurz nélkül évtizedeken át elképzelhetetlen lesz az osztrák külpolitika. Páratlan politikai érzékkel megáldott csodagyereknek tartották, hiszen mindössze 24 évesen lett államtitkár, 26 évesen külügyminiszter, 30 esztendősen pedig kancellár. Villámkarrier a javából.
Bár Kurz ifjú kora ellenére régóta meghatározta hazája mindennapjait, most, hogy csütörtökön bejelentette, távozik az osztrák politikából, ráébredhetünk: valójában alig tudunk valamit arról, milyen ideológiát képviselt. Az Osztrák Néppárt ifjúsági szervezetének vezetőjeként például nagyon is haladó szellemiségűnek tartották, de kancellárként több tekintetben igen konzervatív volt - a menekültpolitikában például osztotta a visegrádiak radikálisan bevándorlásellenes álláspontját. Költségvetési kérdésekben is kemény volt, hevesen ellenezte a Stabilitási Paktum felvizezését.
Ezek tények, de mégsem tudjuk, Kurz valójában mit gondolt a világról. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség nyomozásából ugyanis kiderült: hidegvérrel gázolt át másokon, és nem az ideológia érdekelte, hanem kizárólag a hatalom. Véleményét mindig is aszerint alakította, hogy mi tetszik épp az embereknek. Végül nemcsak saját karrierjét tette tönkre féktelenségével, hanem egykori mentorát, Alexander Schallenberget is magával rántotta: Kurz nélkül elvesztette politikai bázisát, így lemondott a kancellári tisztségről.
Az osztrák demokrácia érettségét mutatja, hogy Kurz végül megbukott, a közvélemény számára is kiderült, mi állt a villámkarrier mögött. Irigykedhetünk is.