A Policy Solutions nemrég közzétett kutatása szerint a kormánypárti és ellenzéki szimpatizánsok többsége egyaránt elutasítja a kötelező oltás ötletét, a bizonytalan szavazók körében pedig kiugróan magas, 80 százalékos az ellenzők aránya. Játsszunk el a gondolattal, hogy ön politikus, választást szeretne nyerni. Milyen következtetések adódnak mindebből?
A negyedik hullám olyan állapotában érte az országot, amikor a társadalom már belefáradt a járványba, az állandó készenlétbe. Az adatokból jól kiolvasható, hogy a kormány miért bánik annyira óvatosan nem csak a kötelező oltás lehetőségével, hanem más védelmi intézkedések, így a kötelező maszkviselés elrendelésével is. A társadalomban kialakult vélekedések ebben az ügyben átmetszik a pártpolitikai határokat. A kormánypárti és az ellenzéki tábor ilyen szempontból nem mutat jelentős különbségeket. Az is biztos, hogy a szigorításokkal nem nagyon lehet új választókat megnyerni.
Nincs politikai mozgástér?
De van, csak az elkövetkező hónapokban valószínűleg nem a „kötelezővé tétel” frontját kell megnyitni. Pozitív ösztönzőkkel, kommunikációs kampányokkal lehet elérni, hogy legalább azok, akik kérték az első két oltást, méltóztassanak a harmadikat is beadatni.
Az újabb oltás felvételének is elég nagy az elutasítottsága.
Ennek ellenére könnyebb ebbe az irányba mozogni. Hiszen olyanokról beszélünk – mintegy 6 millió emberről –, akik egyszer már meggyőzték magukat a vakcina fontosságáról. Az első két oltás után azonban hamis biztonságérzet alakult ki, főleg a fiatalabb korcsoportokban. Sokan azt hitték, ennyivel megúszták a járványt, nekik már nem lesz szükségük újabb oltásra. A szomorú járványügyi trendeket látva talán szétfoszlik ez a hamis biztonságérzet. A harmadik oltás felvételét megkönnyítené az is, ha tartósan megszűnnének az adminisztratív akadályok. Jóval nehezebb válaszolni arra, hogyan lehet további százezreket, milliókat rávenni az oltásra. Ebben nagyon szkeptikus vagyok.
A magyar társadalom legalább negyede oltásellenes. Mit lehet tudni róluk, kik ők?
Az oltások népszerűsége különösen a nők, az idősek és a magasabb iskolai végzettségűek körében nagy. A legkevésbé oltáspártiak a fiatalabbak, a férfiak és az alacsony végzettségűek. Ha az a kérdés, hogy ki az, aki a legnagyobb valószínűséggel felveszi ma Magyarországon az oltást és a leginkább fogadókész a járványügyi intézkedésekre, akkor sztereotipikusan egy 60 évesnél idősebb, az átlagosnál iskolázottabb nőt kell elképzelni. Legkevésbé pedig egy 20 év körüli, nyolc általánossal vagy szakmunkásvégzettséggel rendelkező fiatal férfi esetében valószínű, hogy szeretné beoltatni magát. Az életkori lejtőnek jelentősége van: a 18-29 éves korosztályhoz viszonyítva a nyugdíjasok körében többszörös a hajlandóság a harmadik oltás felvételére. Ezért az egyik legfontosabb feladat a fiatalokat meggyőzése.
Vizsgálatuk szerint tavasz óta majdnem megkétszereződött a vírustagadók száma, a válaszadók ötöde képes hitelt adni annak, hogy a vírus „csak egy kitaláció”. Egyszerűen kérdezem: hogyan lehetséges ez?
Azt tudjuk megmondani, mely tényezők teszik valószínűbbé, hogy valaki ilyen nézeteket valljon Magyarországon. Az adatokból egyértelműen látszik, hogy az alacsonyabb végzettségűek körében elterjedtebbek az összeesküvés-elméletek, valamint azok körében, akiknek szorongásszintje magasabb az átlagosnál: azok, akiket jobban megviselt a járvány lelkileg, ehhez a pszichés traumához hajlamosabbak téveszméket társítani.
A személyes tapasztalatok, a baráti vagy rokoni körben történt esetleges halálesetek mennyiben befolyásolják a járványról alkotott képet?
Nincs ilyen adatunk, erre nem tudok válaszolni. Legközelebb majd ezt is bevesszük a felmérésünkbe.
Mennyiben befolyásolhatja a parlamenti választás kimenetelét az oltásellenesség?
Mivel a törésvonal nem a kormány és az ellenzék támogatói között húzódik, nem hiszem, hogy a két tábor erőviszonyaira érezhető hatással lesz. A kérdés inkább az, hogy az oltásellenességet felvállaló szélsőjobboldali Mi Hazánk, amelyet 2-3 százalékon szoktak mérni, a bizonytalanok vagy a vírustagadók köréből szerez-e annyi szavazót, hogy megugorja az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A Gődény György-féle pártvállalkozásról szándékosan nem beszélek. A Mi Hazánk létező, valódi politikai szereplő.
A magyar kormány alapvető járványügyi adatokat nem hajlandó nyilvánosságra hozni. A titkolózás hozzájárulhatott-e az összeesküvés-elméletek terjedéséhez? Ha igen, miért erősödtek meg az oltásellenes mozgalmak olyan országokban is, ahol minden releváns információt publikálnak?
A kettő között nincs direkt összefüggés. Ellenben az, hogy a különféle társadalmi – ha úgy tetszik: választói – csoportok mennyire tudják helyesen felmérni a járványhelyzetet és a vírus okozta problémákat, nagyban függ attól, hogy milyen ismeretek jutnak el hozzájuk. A Fidesz legfőbb célja az volt, hogy kontrollálja az információkat. A kormány nem akarta, hogy a válságkezelésének problémái a maguk teljességében a választók elé kerüljenek. A kórházvezetőknek is ezért tiltották meg, hogy nyilatkozzanak az intézményeikben lévő állapotokról. Nem engedtek be tévékamerákat sem, szemben más országokkal, ahol azt a stratégiát követték, hogy bemutatják, mi folyik az intenzív osztályokon. A Fidesz egészen más utat választott. Úgy gondolta, annál jobb, minél kevesebbet tudnak az emberek a nehézségekről: akkor talán a kormány válságkezelésének a megítélése se lesz annyira rossz, amennyire egyébként azt a valós helyzet indokolná.
A Fidesz egészségügyi válságkezelését a kormánypártiak jónak, az ellenzékiek elégségesnek minősítették, így jött ki a közepes átlag. Ön hányas osztályzatot adna?
Az ellenzéki szavazók értékelése áll közelebb a valósághoz. A kormány az elégséges osztályzatot is legfeljebb azzal érdemelte ki, hogy az év elején európai összehasonlításban is gyors ütemben beindította az oltásokat. Persze, később már nem voltak annyira imponálóak a számok. A halálozási arány tekintetében viszont Magyarország megint a világ élmezőnyébe került. A harmadik hullámkor is elég hosszú ideig ugyanez volt a helyzet. A kutatásunk egyik igazán drámai eredménye az, hogy a harmadik hullám végére hiába duplázódott meg a halottak száma, a kormány válságkezelésének megítélésén összességében ez nem érződik.
Politikai értelemben tehát bejött a Fidesz számítása.
A Fidesz mindig azt tekinti a legfontosabbnak, hogy mit szólnak a saját szavazói a különböző intézkedésekhez. Bár a harmadik hullámnak nálunk világviszonylatban is kiemelkedően sok halálos áldozata volt, a kormány megítélése nem romlott a fideszesek körében. A járványban elhunytak száma Magyarországon mára meghaladta a 35 ezret… Ilyenkor valóban elgondolkodik az ember, minek kellene történnie ahhoz, hogy a fideszesek ne értékeljék legalább négyesre a kormányuk teljesítményét. A Fidesz levonta a maga számára kedvező politikai tanulságot. Ezzel is magyarázható, hogy az egészségügyi szempontok a járvány negyedik hullámában másodlagossá váltak, nem születtek érdemi korlátozások.
Eddig úgy tudtuk, hogy a magyar pesszimista nép. Mégis: a megkérdezettek csupán 6 százaléka kalkulál azzal, hogy az anyagi helyzete romlani fog.
Ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt másfél évet a magyar társadalom pozitívan élte meg: mindössze 2, azaz kettő százalék válaszolta azt, hogy javult az anyagi helyzete. Nagyon mélyről indulva is csak a magyarok negyede számít javulásra a közeljövőben, a nagy többség úgy véli, hogy anyagi körülményei nem változnak majd az elkövetkező egy évben. Nem hiszem, hogy az eredmények optimizmusról árulkodnának, inkább egy elhúzódó válság érzékelését mutatják.
Az embereket foglalkoztató problémák listáján tavasz óta a hatodikról a negyedik helyre lépett előre a korrupció témája. Megdőlt az a nézet, hogy a korrupciós ügyek nem különösebben érdeklik a választókat?
Annyiban árnyalnám, hogy a fideszesek nem fognak a korrupció miatt elpártolni a kormánytól. Azok körében, akik tizenkét ilyen év, a sorozatos botrányok után is megmaradtak fideszes szavazónak, a korrupció nem vezet érdemi lemorzsolódáshoz. Onnan is látszik ez, hogy a kormánypártiak problématérképén a korrupció alig jelenik meg. A korrupció témája az ellenzéki szavazók esetében bír mozgósító erővel, és kétségtelen, hogy rezonálnak rá a bizonytalanok is. De még nagyobb gondot jelentenek számukra – ahogyan a társadalom egésze számára is – a megélhetés magas költségei, az alacsony fizetések, nem mellékesen az elszabaduló infláció. Ha valaki sikeresen akarja megszólítani a bizonytalanokat, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy ezt a csoportot is elsősorban a megélhetési kérdések foglalkoztatják. Az előttünk álló választási kampányban az ellenzéki politikusoknak ezekre a problémákra is választ kell adniuk, nem elég azon versenyezniük egymással, hogy kormányváltás esetén a korrupt fideszesek közül kit és milyen gyorsan szeretnének majd börtönbe juttatni.
