— A Visegrádi Négyek sok tekintetben megosztottabbak, mint a magyar kormányzati kommunikációból kitűnik, amely szereti az Európai Unió motorjának nevezni az országcsoportot. Míg a magyarok és a lengyelek inkább tűnnek elkötelezettnek a V4 pozicionálása mellett, a csehek és a szlovákok egyre visszafogottabbak, és próbálnak elhatárolódni a másik kettőtől. Ez nem független attól, hogy a budapesti és a varsói kormánynak, főként jogállamisági kérdésekben, vitája van az európai intézményekkel. Ilyenkor felmerül a kérdés: hogyan tud az uniós fejlődés motorja lenni egy olyan csoportosulás, amelynek két tagja konfliktusban áll az Európai Unióval? — fejtette ki lapunknak Végh Zsuzsanna, a “Visegrádi országok európai politikájának irányai” című tanulmány egyik szerzője, az Európai Külkapcsolatok Tanácsa nevű kutatóintézet külsős szakértője.
A friss publikáció egy idén nyáron végzett, nem reprezentatív felmérés eredménye, amelyben magyar, cseh, lengyel és szlovák külpolitikai döntéshozók és véleményformálók mondták el a véleményüket. A szerzők a nemzetközi és az uniós politikával foglalkozó közösség 2340 tagját kérték fel a részvételre, akik közül végül 489-en mondtak igent. A munkát egy cseh kutatóintézet koordinálta.
A válaszadók általában jónak, illetve nagyon jónak ítélték a négy ország viszonyát, kivéve a lengyeleket, akiket a cseh-lengyel határon fekvő turowi szénbánya miatt kirobbant vita valamelyest szembefordított a déli szomszédjukkal. De az is kiderült, hogy a V4-ek nem feltétlenül egymás legszorosabb európai szövetségesei. Arra a kérdésre, hogy az EU-ban melyik három tagállamot minősítenék hazájuk legközelebbi szövetségesének, a csehek és szlovákok egyfelől, a magyarok és a lengyelek másfelől egymást nevezték meg. Ugyanakkor például a szlovák válaszadók jobbnak ítélték országuk kétoldalú kapcsolatait Ausztriával és Németországgal, mint akár Magyarországgal vagy Lengyelországgal. Világossá vált, hogy sem a cseh, sem a szlovák érdekeltek számára nem olyan fontos partner Szlovénia, mint a magyarok számára. A lengyelek pedig azt mondták, hogy náluk Litvánia és Németország is előrébb van a sorban, mint akár Csehország vagy Szlovákia.
A válaszra felkért szakemberek nagyon kedvezően ítélték meg az uniós tagságot: a magyarok és szlovákok csaknem 99 százaléka tartotta minden más együttműködési formánál jobbnak, míg a csehek 97 és a lengyelek 92 százaléka. De a megkérdezettek egyáltalán nem vélekedtek egyformán arról, hogy a négy ország mennyire jól használja ki az összefogásban rejlő lehetőségeket. A többségük azt állította, hogy a V4-ek alapvetően jól tudják megjeleníteni az érdekeiket uniós szinten, viszont jóval kevesebben mondták, hogy azokat képesek is érvényesíteni.
A felmérés megmutatta, hogy a visegrádi együttműködést egyedül a magyarok látják sikeresnek, befolyásosnak és konstruktívnak. — A lengyelek és a szlovákok inkább megosztottak ebben a kérdésben, míg a csehek kifejezetten bomlasztónak minősítik a V4-ek uniós szerepét, ami nagyjából egybeesik a nemsokára hivatalba lépő új cseh kormány álláspontjával — mondta Végh Zsuzsanna. Szerinte amióta elindult a Három Tenger Kezdeményezés (amely az Adriai, a Balti és a Fekete-tenger között fekvő 12 országot foglalja magában — a szerk.), a varsói kormány ennek a regionális együttműködésnek a vezető szerepét ambicionálja. A lengyelek számára a V4 egy fontos platform, de nem az egyetlen, míg a magyarok ezt tartják a leghangsúlyosabb és egyben a politikai ambícióikat legjobban szolgáló kooperációnak.
A Kreml megítélése hagyományosan szembeállítja Varsót és Budapestet, és ez a tanulmányból is kiderül: Magyarországon szeretnék a legtöbben, ha az EU együttműködőbb lenne Oroszországgal, Lengyelországban jóval, Csehországban pedig még ennél is kevesebben. — Oroszország viszonylatában Magyarország nem lépett át egy bizonyos határt. Nagyon fontos, hogy nem vétózta meg a Moszkva ellen bevezetett uniós szankciókat, ez ugyanis abszolút törést okozna a magyar-lengyel kapcsolatokban. A nézetkülönbségeket igyekeznek a kétoldalú viszonyon kívül tartani — vélekedett Végh.
A friss kutatás nem vizsgálta a V4-ek európai megítélését, de az Európai Külkapcsolatok Tanácsának egy tavalyi, szintén szakértők megkérdezésén alapuló felmérése megmutatta, hogy a többség Magyarországot és Lengyelország tekinti a “legelkeserítőbb” uniós partnernek. míg Csehország, és különösen Szlovákia megítélése jóval kedvezőbb.
Zavar a Varsó-Budapest tengelyen
V4-ek Legutóbb 2015-ben, az akkori migrációs és menekültválság nyomán fűzték szorosabbá politikai együttműködésüket a Visegrádi Négyek vezetői, ám a belarusz-lengyel határon kialakult krízis éppen ellentétes hatást fejthet ki. A V4-ek korábban a menedékkérők szétosztására vonatkozó uniós tervek kovácsolták szoros egységbe, ám az erről szóló elképzelés - a közép-kelet-európai tagállamok majdnem egyhangú elutasítása következtében - idővel elhalványult. Ezzel párhuzamosan a visegrádi együttműködés is fellazult. Megfigyelhető volt, hogy a cseh és a szlovák vezetés fokozatosan távolodik el az Európai Unióban más ügyekben is makacsul viaskodó magyar és lengyel kormány - ez a folyamat pedig csak tovább gyorsulhat, miután vasárnap Csehországban beiktatták a Petr Fiala miniszterelnököt, aki a várakozások szerint jóval EU-pártibb külpolitikai irányvonalat fog képviselni a távozó Andrej Babisnál.
A közelmúltban belső viták is gyengítették a V4-eket. A magyar-szlovák kapcsolatokat a kettős állampolgárság intézménye körüli nézeteltérések és az Orbán-kormány felvidéki földvásárlásai mérgezik, a cseh-lengyel viszonylatban pedig a határ lengyel oldalán működő turówi lignitbánya környezetkárosító hatásai okoznak zavart. A belarusz-lengyel határon kialakult válság pedig V4-ek egy újabb tengelyére, a Budapest és Varsó közöttire jelent terhet - ennek jelei a Visegrádi Négyek múlt keddi rendkívüli csúcsértekezleten észrevehetőek voltak.
A budapesti talákozót Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hívatta össze. A politikus a balti államok fővárosait, Berlint és Londont is felkereste, hogy európai összefogást szorgalmazzon az általa “keleti fenyegetésnek” aposztrofált orosz és a belarusz rezsimmel szemben. Csakhogy ez kevéssé kompatibilis a magyar kormány Keletre nyitó orientációjával, azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szinte évente találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, tavaly pedig - minszki látogatása során - “sok közös” vonást vélt felfedezni saját személye és Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor között.
A V4-csúcs résztvevői ugyan szolidaritásukról biztosították Lengyelországot, ám a magyar és a lengyel kormányfő mintha két teljesen különböző problémáról beszélt volna a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón. A felszínen persze összeegyeztethetőek az álláspontok: a migrációs nyomást mindketten fenyegetésként értékelték. Morawieczki azonban egy hibrid háborút lát a háttérben, melynek szálai Minszken keresztül Moszkvába vezetnek. Ennek részeként tekint a belarusz-lengyel határon mesterségesen generált migrációs válságra, és a magas európai gázárakhoz vezető energiakrízisre. A magyar vezetés viszont nem értelmezi összefüggéseiben az eseményeket, hanem az unió vezetőit kiáltja ki bűnbaknak. A keddi eseményen is feltűnő volt, hogy Orbán Viktor egyetlen rossz megjegyzése nem volt Lukasenkora, sőt ki se ejtette nevét a száján, és Belaruszról sem tett említést.
A magyar és lengyel félnek egyaránt kínos lehet, hogy ilyen jelentős szemléletkülönbség van kettőjük közt Moszkva és Minszk megítélésben, ám az az érdekük, hogy udvariasan a szőnyeg alá söpörjék a kérdést. A határválság elhúzódásával viszont ez egyre nehezebbnek ígérkezik, kiváltképp, ha Morawiecki folyatja az orosz és belarusz rezsim elleni összefogásra szólító kampányát. Márpedig a varsói kormány hasznot húzhat abból, ha napirenden tartja a keleti fenyegetés kérdését. Belpolitikailag ezzel eltereli a figyelmet kényesebb témákról, az abortusztilalom körüli nemrég kiújult vitáról, a megosztó kultúrharcról, az uniós intézményekkel való csatározásokról, külpolitikailag pedig bízhat abban, hogy az EU-n belül vagy legalább az Egyesült Államoknál jópontot szerezhet az Oroszországgal szembeni kiállással. Mindez súrlódásokat okozhat a magyar-lengyel viszonyban, bár attól nem kell tartani, hogy kenyértörésre menne a dolog: a két vezetés ahhoz túlságosan egymásra van utalva, hogy védve maradjon az Európai Unió rendje elleni lázadás következményeitől.
