Ötvenegy esztendeje, 1970. november 27-én jelent meg az Egyesült Államokban George Harrison tripla nagylemeze, az All Things Must Pass, és holnapután lesz húsz esztendeje annak, hogy „a csendes Beatle” elhunyt. A Minden múlandó albumról, amelynek címe akár a Beatlesre is vonatkozhatott, a Melody Maker azt írta: „Olyan pillanat, akár a némafilmsztár Greta Garbo megszólalása”. A New York Times pedig azt: „Nem szabad kihagyni!”
A mesterhármas hét héten át vezette az amerikai albumlistát, míg az Egyesült Királyságban nyolc hetet töltött az élen. Harrison emlegette is akkoriban: „A szakítás óta ugyanolyan jó vagy jobb dalokat írtam, mint a Beatles legjobb számai.” Ez azért, ha ízlés kérdése is, alighanem túlzás, bár a Film Színház Muzsika hiperlelkes kritikusa odáig ment: „A három lemez nemcsak jobb, mint bármely eddigi Beatles-album, hanem – akárcsak azok közül a legkiemelkedőbbek – a pop világában új utat mutat. (...) Az együttes tagjai egyre inkább magánéletükkel és egyéni elképzeléseikkel kezdtek törődni, ennek eredményeként a Beatles vezető szerepe észrevehetően csökkent. George Harrison albumának nagy érdeme, hogy – tartósan vagy átmenetileg – új életre keltette ezt a már csak legendabeli uralkodó szerepet.”
Kétségtelen, az Abbey Road című Beatles-nagylemez megjelenése, valamint az azon hallható Something és Here Comes the Sun nyomán a nemzetközi zenekritikusok egybehangzóan megállapították: Harrison olyan szerzővé nőtte ki magát, mint John Lennon és Paul McCartney. A Something jelentőségét igazolja, hogy a dalt százötven előadó dolgozta fel, köztük James Brown, Bob Dylan, Ella Fitzgerald, Brenda Lee, Engelbert Humperdinck, Elvis Presley, Frank Sinatra, a Sonny és Cher duó, Bruce Springsteen, Tina Turner.
Az All Things Must Pass nagylemezre Harrison nem írt új számokat, az összes kompozíció a gitáros korábbi szerzeménye vagy feldolgozás volt. Az Isn't it a Pity és az Art of Dying például 1966-ban, az I'd Have You Anytime – amelyet Bob Dylannel közösen írt – 1968-ban, a Behind That Locked Door és a What Is Life 1969-ben született. Jellemző Harrison háttérbe szorulásáról a Beatlesben, hogy a címadó All Things Must Passt a mesés négyes további három tagja elutasította.
Az album leghíresebb számává a My Sweet Lord vált. Ezt kislemezen 1970. november 23-án dobták piacra Amerikában, és az év karácsonyán listaelső lett az Államokban, majd januárban Nagy-Britanniában is, ahol aztán az esztendő legnagyobb példányszámban eladott kislemeze maradt, jóllehet tizenegy hónap még hátra volt 1971-ből. (A második helyet Rod Stewart Maggie May című slágere, a harmadikat a Middle of the Road hátborzongató Chirpy Chirpy Cheepje szerezte meg.) Ám rövidesen jelentkezett a bíróságon Ronnie Mack családja, joggal állítva: a My Sweet Lord hangról hangra megegyezik Mack He’s so Fine című dalával, amely 1963-ban négy hétig amerikai listavezető volt a New York-i Chiffons énekegyüttes előadásában. Mack a He's So Fine szárnyalásának évében, alig huszonhárom esztendős korában Hodgkin-limfómában elhunyt. Famíliája megnyerte a pert, Harrisonnak 587 ezer dollárt kellett fizetnie.
A másik sláger a Dylan albumáról kölcsönvett If Not for You. De nem Harrisonnal. Hanem Olivia Newton-Johnnnal. Az énekesnő ezt választotta első nagylemeze címadó dalának, és kislemezen is kiadta a feldolgozást, amellyel Amerikában a lista élére, Nagy-Britanniában a hatodik helyig jutott. A korong valamennyi darabja adaptáció; olyan feldolgozások szerepelnek rajta, mint Janis Joplin Me And Bobby McGee-je, Kris Kristofferson Help Me Make It Through the Nightja vagy a Banks of the Ohio című népdal Oliviás változata.
Harrison tripláját még zajosabb tetszés fogadta, s az album maradandóságát fényesen bizonyítja, hogy az eredeti nagylemez harmincadik, majd ötvenedik évfordulóján újra kiadták. A félszázados jubileum megünneplése kissé megkésett, mert az arra az alkalomra szánt gyűjtemény az idén januárban látott napvilágot.
Harrison a korabeli sikert a helyén tudta kezelni. Fanyarul így kommentált: „Inkább maradnék zenész, mint lennék rocksztár.”
