;

törvénymódosítás;állatvédelem;

- Kutyavilág Magyarországon

Tisztában vagyok vele, hogy az állat- és természetvédelem sokkal több, mint a kutyákkal való tisztességes bánásmód. De engedtessék meg nekem, az eszement kutyabolondnak, hogy az ebek sanyarú sorsán keresztül mutassam be a tűrhetetlen állapotokat. (Ez annál is indokoltabb, mivel a kutyákat nem Isten, nem a természet, nem az evolúció teremtette, hanem az ember, aki a kötődés és az együttműködési készség alapján szelektált.)

A kooperatív hajlamot ki is használjuk, például a vadász-, rendőr-, kereső-, mentőkutyákban. A kötődés azonban egészen megdöbbentő: a kutya nemcsak a vele jól bánó gazdihoz, hanem embernek alig nevezhető, nemtörődöm és/vagy szadista kétlábúhoz is ugyanúgy vonzódik. Ha a szeretetre egyáltalán nem méltó gazda rendszeresen üti, rúgja, éhezteti, láncra veri, a kutya akkor is csügg rajta.

Nos, ezt az emberteremtette csodálatos lényt naponta érik szörnyűnél borzalmasabb atrocitások. Nincs nap, hogy ne láthatnánk-olvashatnánk az éhhalál szélén álló (netán éhen veszett), a lánctól-dróttól kimarjult nyakú ebekről, hogy azt a nemrég történt esetet ne is említsük, amikor gyerekek azzal „játszottak”, hogy a párnapos kutyakölyköt farkánál fogva a falhoz csapdosták. (A kevésbé kirívó esetek – országúton kilökött „családtag”, zsákba kötött újszülöttek elhagyása az erdőben, stb. – már el sem érik a média ingerküszöbét…)

Mindezek mögött persze emberek állnak: az állatbarátok (amúgy több alcsoportra bontható) rétege, az állatok sorsa iránt közömbös érdektelenek, no meg az állatkínzók, gondatlanok, tudatlanok, mélysötétségben élők.

Úgy tűnik, a politikai szféra felismerte, hogy nagy (és egyre növekvő) azok száma, akiket az állat- és természetvédelem témája megérint (állatmentők és -védők, önkéntes segítők, adományozók, véleményvezérek). A felismerést álságos tettek követték: van már nekünk állatvédelemért felelős főpolgármesteri megbízottunk, Nemzeti Állatvédelmi Programunk, van kormánybiztosunk, Nemzeti Állatvédelmi Szolgálatunk, most már készül a szigorított törvényünk is. Csak éppen érdemi és érzékelhető változások nincsenek.

Miért? Mert nincs valódi politikai akarat!

Látványos és jól kommunikálható lépés a törvény szigorítása, de… az eddigi törvényt se tartották be! Miért gondoljuk, hogy az új normatívákkal más lesz a helyzet? Hogy a helyi rendőr vagy jegyző komolyabban fogja venni az állatvédők bejelentéseit? Hogy azokban az ügyekben, amelyek a helyi hatóságok érdektelensége ellenére bíróság elé kerülnek, nem csak a büntetési tételek alsó határán (szabadságvesztés esetén még azt is felfüggesztve) születnek ítéletek? Hogy akitől már többször is koboztak el állatot, az nem fog újabbakat tartani?

Ha lenne valós politikai szándék, el lehetne indítani az országos ivartalanítási programot, megelőzendő a folyamatos és bővülő mértékű túlszaporulatot. Ha lenne politikai akarat, igen gyorsan fel lehetne állítani egy országos állat- és természetvédő hatóságot, megfelelő létszámmal, felszereltséggel és – főleg – jogosítványokkal. Középtávon pedig el kellene érni a menhelyek tisztes színvonalát (épületekben, infrastruktúrában, személyzetben, táplálásban, orvosi ellátásban).

Mindez – jól tudom – pénz. Hogy sok vagy kevés, az nézőpont kérdése. Ha lenne valódi politikai akarat, akkor nem filléres alamizsna (évi 50 millió) jutna állat- és természetvédelemre, amin ráadásul a menhelyeknek osztozniuk kell a politikai hátszéllel rendelkező vadásztársaságokkal. Nem akarok demagóg lenni, de a szükséges összeg csekély töredéke a kitömött állatok fesztiváljának, a kínai egyetemnek, az orosz erőműnek, a kínai vasútnak.

Ma az állam egyszerűen kihasználja a legelkötelezettebb állatvédőket, akik közül sokan a családi kasszából vesznek tápot, pokrócot, gyógyszert a menhelyi jószágoknak. Ez az erkölcstelenség csúcsa: dolgozz és fizess, én meg majd dicsekszem!

Érdemi költséget nem igényelne viszont, hogy az elmaradott térségekben – mondjuk a gyerekekkel kezdve – javítsák az állatokkal kapcsolatos ismereteket és hozzáállást (iskolai programok, állatkert-látogatások, önkénteskedés menhelyen, stb.).

A politikai akarat hiányában maradnak a csinos díszletek, mint például a törvény szigorítása, anélkül, hogy a szigor érvényesítéséhez szükséges eszközöket is megteremtenék. (Ez nem csak a kormányzatra vonatkozik: az ellenzék követeli, hogy a természetvédelem kerüljön be az alkotmányba. Egyfelől: helyes. Másfelől: na és akkor mi van?)

De ne csak a törvényen köszörüljem a nyelvem! Elkötelezett kutyásként az elsők között regisztráltam a kutyajogsi online-tanfolyamra. Megítélésem szerint a program eleve elhibázott: akik el tudják és el is akarják érni az internetes leckéket, azoknak kevés új ismeretet ad, ezek többsége más forrásokból is könnyedén beszerezhető. Akinek viszont az alapvető ismeretek tényleg sokat adhatnának, azokhoz tán még a tanfolyam híre sem jut el, nemhogy online jelentkezni és az anyagokat letölteni tudnák. Nem akarom elvitatni az alkotók jóhiszeműségét, de ebben a formában ez a program sem több, mint szép, színes luftballon.