Milyen érzés bediktálni: „Születtem 1953. november 25-én”?
Egyrészt felemelő. Másrészt születtem volna inkább november huszonhatodikán, és lennék legalább tízszeres válogatott.
Miért nem lett egyszeres sem?
Nagy volt a konkurencia, és nem Pesten védtem. A hetvenes években hívtak ugyan a Fradiba, de aztán az átigazolásból nem lett semmi.
Azért az Üllői úttal szoros kapcsolatba került...
Többszörösen is. Nyolcvankettő áprilisában egy-nullra nyertünk ott a Haladással, és a Népsporttól a maximális tízes osztályzatot kaptam. Néhány nappal előtte, a Milan elleni null-egyes Közép-európai Kupa-meccsen harminckilenc fokos lázzal védtem, viszont a jelek szerint eltanultuk a védekezést olasz módra. A ferencvárosiak a második félidőben már azt mondogatták egymásnak: »Ennek az ipsének reggelig nem rúgunk gólt!« Aztán nyolcvanhárom októberében a ferencvárosi nézőtérről eltaláltak a lapockámnál. Nem fájt. Lenéztem, fénylett valami a sötétben. Metrófogantyú volt. Kettő-nullról egyenlítettünk kettő-kettőre, eldobtam hát magam, hogy Büki játékvezető lefújja a meccset. Az alakításom hitelesebbé tétele érdekében masszőrünk, Tebeli Gyuri a fülem mögött fejbe vágott egy ollóval. Na most, a gyúró korábban súlyemelő volt. Már semmit nem kellett megjátszanom, azt hittem, elájulok menten. Viszont hamar felépültem. Novemberben egy-nullra nyertünk a Fáy utcában, a sportlaptól kilencest kaptam.
A Vasassal sok a szép emlék, nem igaz?
A legszebb az első NB I-es meccsem a korábbi angyalföldi játékos, Mathesz Imre irányításával. Hatvanhatban még a tévén bámultam őt a 3:1-es liverpooli magyar–brazilon, aztán kilenc évvel később ő volt az edzőm. A Kaposvár először játszott a legmagasabb osztályban, hetvenöt augusztusában huszonkét ezer néző várta a piros-kékeket. Szembe jött velünk Gass, Müller, Zombori, Kovács István, Izsó, Várady, és még csak lövés sem ment a kapumra. Lebecsültek bennünket, aztán Burcsa Győző két góljával kettő-nullra győztünk. Ennél is nagyobb feltűnést keltett, hogy amikor a középhátvéd Kanász elbuktatta csatárunkat, Turai Lászlót, a kaposvári kórházban egy Pék János nevű páciens, akiről úgy tudták, tizenegy esztendeje néma, a kis rádiót hallgatva felüvöltött: tizenegyes! Utóbb tudós doktorok magyarázták, miként lehetséges a hang visszatérése, a klubvezetés meg bevonult a klinikára, hogy éves bérletet adományozzon a csudára meggyógyult betegnek. Néhány héttel később kiderült, szélhámos az illető; épp a komlói kórházban domborított lebilincselően, amikor karpereccel mentek érte a rendőrök.
Ön Kaposvárról miért ment Szombathelyre?
Mert a hetvenhat-hetvenhetes évad ötödik helyezettjéhez hívtak. Nyolcassal debütáltam hetvenhét szeptemberében, a nem sokkal korábban átadott ETO-stadion első bajnoki mérkőzésén, még Pozsgai Lajos tizenegyesét is kifogtam. Győrött tizenkét ezren látták a gól nélküli döntetlent, a Kaposvár első NB I-es évadában tizenháromezer volt az átlag nézőszám.
Mondok további nagy számokat: az 1977/78-as szezonban mindössze két mérkőzést mulasztott, majd 1981 és 1984 között egyetlen bajnoki meccsen sem hiányzott a Haladásból!
Nálam többször csak Szarka Zoltán őrizte az első osztályban a szombathelyi hálót. Ő kétszáznegyvenöt mérkőzésen védett, nekem kétszáznegyvenhárom jutott, de nem érzem magam másodhegedűsnek.
Min múlott a kétmeccses különbség?
Az értelmetlen nyolcvannyolcas bundabotrányon. Megvádoltak, hogy nyolcvanhatban eladtam a Békéscsaba–Haladás találkozót. A szervek elvittek boldogot-boldogtalant, majd kiengedtek mindenkit, és már régen felmentették az összes vádlottat, amikor engem még eltiltás alatt tartott a Haladás. Pedig nem bundáztam. A miatt tettek félre, mert a klubelnökről, aki korábban ütőket húrozott a teniszezőknél, megjegyeztem: minek ide egy nylonos pali? Ezért el kellett mennem az osztrák ötödik vonalba, s bár utóbb hívott vissza a Haladás, Horitschon után Markt Allhauban maradtam. Hiba volt, jóllehet több pénzt kerestem Ausztriában, odalenn, mint itthon a legmagasabb osztályban.
Így is példaképe volt Király Gábornak...
Meg az edzője lehettem. Aztán kétezer-tizenháromtól a Király Gábor nemzetközi kapusiskola szakmai vezetője vagyok.
Ma mivel ünnepel?
Edzést tartok. A hatvannyolc éven és a mai magyar labdarúgáson sincs mit ünnepelni, ráadásul úgy rémlik, fiatalabb koromban mintha előre felköszöntöttem volna magam vagy hatszáz esztendőnyire...
