Amikor idejöttek a Tompa sarokra, nem csodálkoztam, mert vendéglő számára közel s távol nincsen ennél jobb képességű sarok. Három emelet magas hársfa terebélyes lombkoronája borul a vendégek fölé tavasztól a tél kezdetéig. A fa vastag ágai télen is megfogják a szelet, és még februárban is előfordul, hogy egy-egy elszáradt levél belehullik a forralt boros pohárba, mert a hársfa egészen tavaszig elszántan tartalékol valami lombemléket a melegebb időkből. Aztán tavasszal rendesen újrakezdi az egészet. Miként a vendéglő is, egy-két-három évente, mikor hogy. A falai között volt már franciás patisserie, olasz pizzázó és zöld-fehér sportétkezde, tönkre is mentek, egytől-egyig. A vendégcsalogató sarok hiába kínálgatta árva asztalait.
Aztán V. E. (vírus előtt) 2017-ben érkezett meg az új sarokfoglaló csapat, és a környékbeliek részvéttel hümmögtek. Később persze közülük kerültek ki a notórius feljelentők, akik forró drótot üzemeltetnek a közteresekkel, mert úgy vélik, a sarkot sújtó átok megtörni látszik, és az új csapat az istennek sem akar tönkremenni, ezért megpróbálnak a sorsnak egy kicsit segíteni.
Amikor a Tompa sarkon feltűnt az első lampion a fán, nem csodálkoztam, mert a fa adta magát és az ágait. Az első után jött a többi, és ha nem is borult fényárba a sarok, de a napelemecskék egész nap szorgalmasan gyűjtögették magukba az éjszaka szétszórható, szentjánosbogárnyi fényeket. Az egyik vastagabb faág hintának is alkalmas széket kapott, és ezen sem volt semmi csodálkozni való.
Amikor az üres és szétrepedt beton virágtartókat beültették futóparadicsommal, fűszernövényekkel, földieperrel, csilivel, akkor sem csodálkoztam, hiszen aki konyhát üzemeltet, vendéget lát, az szereti, ha kézre áll neki a menta, a bazsalikom, a kakukkfű. Kicsit tompautcás, kicsit benzingőzös, de az övé. Meg az utcáé. Az éves eperszüretet reggelente a sárga mellényes utcatakarítók végzik el a betonláda szélére ülve, két cigaretta között. Eperszezonban ez a reggeli pihenőjük. A paradicsom is ott fut előttük, de az nem annyira kelendő, mint az eper. A vendéglő előtti, akár zöldnek is nevezhető fűcsomós területre bokrokat, facsemetéket ültettek, és ezen sem lehetett csodálkozni, hiszen akinek az orra előtt bevethető földdarab van, az nyilván elgondolkodik, hogy mit is kezdjen vele – ha már parkolásra nem használható. Ha a fakezdemények megerednek és felnőnek, Tompa utcai erdőként jegyzik hamarosan.
Amikor Dani, a vendéglős tavasz végén elültette a banánfát, na, akkor csodálkoztam. Az ültetéskor egyetlen levél volt rajta, most nyolc van, nőtt majdnem egy métert, és a kis körbekerített, magasított földszigeten rengeteg falevél melegíti a törzsét, hogy kibírja a ferencvárosi telet. Dani bízik a banánfában. Meg a Tompa utcai sarokban, és abban, hogy ha a betonládák, a koszlott föld, a csupasz faágak új lehetőséget kapnak, akkor élni fognak vele, és velük a lakók, az arra járók, a betévedők, a vendégek is. Aki nem jelent föl, az egyszer csak közösség lesz, és hamarosan mind együtt szüretelik a banánt a sarkon. Ha megérik. Megérjük.