A legújabb úszóbotrány sokadszor hozta felszínre a sportoló gyermekek ellen elkövetett visszaéléseket, amelyek nem csupán a fizikai fenyítést jelentik, hanem a bántalmazás széles körét: lehet megfélemlítés, érzelmi fenyegetés, lelki zsarolás, vagy a legsúlyosabb, a szexuális abúzus. Először Cseh László szólalt fel, aztán úszótársai is megnyilvánultak. Elmondták, a kiabálás, megfélemlítés a napi rutin részét jelentették úszókarrierjük alatt, és ezeket a módszereket edzőjük szerint a sportolók által elért eredmények legitimálták. Úgy is mondhatnánk, miattuk, az érdekükben történt. Pofon, hajrángatás éppúgy előfordult, mint ahogy a pálca használata is, amely a nem megfelelően viselkedők vagy alul teljesítők noszogatására szolgált.
Az UNICEF Magyarország 2014-ben figyelmeztetett a problémára, miután az országban először mérte fel gyermekjogi szempontból a korosztály sportban szerzett tapasztalatait. Kiderült, nagyon is sok gyermek szenvedett el olyan dolgokat, amelyek megengedhetetlenek. A kutatási mintában az esetek 73 százalékában fordult elő érzelmi bántalmazás, 39 százalékában fizikai erőszak, 31 százalékában szexuális zaklatás és 15 százalékában beavatási szertartás, derült ki a szervezet által publikált tanulmányából.
Ugyanakkor a kutatásban résztvevők 63 százaléka alapvetően pozitívnak értékelte gyermekkori sportélményeit, és elégedett volt azzal a figyelemmel, amit gyermekként az edzőjétől kapott. A válaszadók 69 százaléka szerint egészséges életmódjához és testképéhez hozzájárult a sportolás.
Az UNICEF leszögezte, a vizsgálat nem reprezentatív, azonban a minta nagyságára és minőségére tekintettel „kétségbevonhatatlanul informatív”. Az online kérdőívet hét évvel ezelőtt 957, 18 és 63 év közötti felnőtt töltötte ki, a szervezet pedig a sportban szerzett gyermekkori élményekre volt kíváncsi. A kutatási mintába 886 válaszadó adata, illetve 858 személyes történet került.
Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője lapunk kérdésére megerősítette, mivel a 2014-es kutatás nem reprezentatív, ezért általános érvényű tudományos tapasztalat nem vonható le belőle, de „az irányt, a tendenciát ki lehet olvasni belőle”. „Ezzel együtt a probléma nagyon fontos, és a kutatás érdeme, hogy a közbeszédbe emelte a témát, és valamilyen tudományos párbeszédet is elindított.”
Kérdésünkre, hogy az eltelt hét év alatt jobb vagy rosszabb lett-e a helyzet, Szlankó Viola elmondta, erre nincs százalékosan megfogalmazott egzakt szám, de az biztos, hogy a gyerekek elleni fizikai, lelki, érzelmi erőszak megítélése terén sokkal tudatosabbá vált a társadalom. Ma már a gyerekek és a felnőttek zöme is egyre inkább tisztában van azzal, hogy egy edzőnek mit lehet megtennie és mit nem. „Ami a rendszerváltás körül még elfogadott társadalmi normának számított, hogy a gyereket meg lehet pofozni, vagy fizikailag kényszeríteni, fokozatosan átalakult” – érzékeltette a változást. Kijelentette, nagy lépésnek tartja, hogy a gyermekvédelmi törvény 2005 óta egyértelműen tiltja a testi fenyítés minden formáját. A gyermekvédelmi vezető szerint az előző húsz évben törvényi szinten határozott változást látni, de ez nem jelenti azt, hogy ehhez a társadalom is rögtön alkalmazkodik, ez lassabban megy. Ugyanakkor az utóbbi 5-8 évben sokkal tudatosabbak lettek az emberek. „Egy éve készítettünk egy gyerekekre fókuszáló reprezentatív kutatást, a szülők 12-14 százaléka mondta, hogy használ fizikai eszközöket a nevelésben, és rendszeres a gyerek testi fenyítése. Legalábbis ennyi vallotta be, de feltételezhető, hogy akár ennél is magasabb a szám, mert sokan szégyellik. Pedig ez tilos, törvény tiltja, mégis minden tizedik szülő alkalmazza. Amikor pedig »trükkösebben«, úgy tettük fel a kérdést, hogy szerinte lesz-e baja a gyereknek a fenyítéstől, akkor már 33 százalék gondolkozott úgy, hogy egy-egy pofontól még nem lesz baja a gyereknek.” A szám magas, de ezzel együtt érezhető a változás, a közösség ma már nem legyint az ilyen ügyekre, mondta.
Szlankó Viola elárulta továbbá, hogy a gyerekvédelmi szakellátásban (nevelőszülői hálózatoknál, gyermekotthonokban) van ilyen esetekre kidolgozott hivatalos protokoll, amely pontosan definiálja, mi számít erőszaknak, a bántalmazás gyanúját kivizsgálják, megkérdezik az érintetteket, kiderül, milyen súlyosságú az ügy. Ennek függvényében döntenek az eset kezeléséről. Minden erőszakot nem tud megakadályozni egy ilyen protokoll sem, de néhány év alatt mégis javulást hozott. Egyértelművé vált, hogy igenis lesz következménye a bántalmazásnak, és ettől akár megváltozhat az egész nevelési kultúra is. A sportklubokra vonatkozóan nincs még egységesen kidolgozott és alkalmazott protokoll, de ez Szlankó Viola szerint, ha érdemi változást szeretnénk elérni, ez elkerülhetetlen lesz.
