Három nyílászáró, egy-egy mosógép, bojler, fatüzelésű kazán és pár vödör festék – ennyit kapott a „Veletek-Értetek, Szegregált élethelyzetek felszámolása” projekttől egy kisvaszari család. Erről még tavasszal számolt be Hadházy Ákos. A független parlamenti képviselő a történet folytatásaként a napokban arról készített videót, ahogy a polgármester és a minisztériumi ellenőrök menekülnek előle, miután – ahogy fogalmaz – egy perc alatt ellenőrizték azt a felújítást, ami meg sem történt.
Kisvaszari leszakadás
Az ígéret szerint uniós forrásból hárommillió forintos beruházásra számíthatott a sokgyerekes, mélyszegénységben élő család. Ennek a feltételét teljesítették, a felújításért cserébe az önkormányzatnak ajándékozták az ingatlanjukat, amiért a jövőben bérleti díjat fizetnek. A felújításra azonban – a család információja szerint – nem jutott pénz. Hadházy Ákos megmutatta, hogy a ház mennyezete bármelyik percben leszakadhat, az aljától a tetejéig vizesek a falak, az ingatlan oldalán mégis ott áll a tábla: az önkormányzat csaknem 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a szegregált élethelyzetek felszámolására. A képviselő lapunknak arról is beszélt: a helyszín egy rendszerszintű problémára hívja fel a figyelmet, ami abban különleges, hogy ez a család ki mert állni magáért.
Elmondta: több falu kapott uniós támogatást a szegregáció megszüntetésére, a romatelepek felszámolására – településenként 150-200 millió forintot. Sokan keresik meg azzal, hogy ezek a beruházások nem valósultak meg, de amikor arra kéri a családokat, hogy a nyilvánosság előtt is mondják el a történetüket, visszakoznak. Félnek. A szegregált településeken egyéb lehetőség híján csak közmunkában dolgozhatnak az ott élők, és sok polgármester ezt a megélhetést jutalmazásként vagy büntetésként alkalmazza. Akire megharagszik, munka és pénz nélkül maradhat.
„Visszatérve Kisvaszarra és a szegregátum megszüntetésére: az uniós pénzből – melyet nemcsak felújításra, hanem építésre is lehet költeni – valóban készültek házak, de a hét ingatlanból hat egymás mellett, az utca végén, a falutól a lehető legmesszebb van” – mondta Hadházy Ákos. Hozzátéve: ezekben az épületekben víz van, csatorna nincs, a fűtést fatüzelésű kazánnal oldották meg.
Kérdéseinkkel kerestük a település polgármesterét, de levelünkre lapzártánkig nem reagált.
Több nincs, mint van
A becslések szerint legalább 700 ezres magyar cigányságnak körülbelül fele szegregált körülmények között él. Egyebek mellett erről beszélt Bernát Anikó, a TÁRKI Társadalomkutató Intézet szociológusa a Kihívások és lehetőségek a cigánytelepek felszámolásában című egyetemi szemináriumon. Mint elhangzott, az „R-HOME: Lakhatás, lehetőségek, aktivizálás, fejlesztés című uniós projekt öt uniós országban van jelen. Magyarország mellett Franciaországban, Olaszországban, Romániában és Spanyolországban keresik a kutatók a választ arra, milyen életkörülmények uralják a romatelepek lakóinak mindennapjait, és milyen intézkedések csökkenthetik hatékonyan a szegregáció mértékét. A fókuszban a lakhatáshoz való hozzáférés és a lakhatás minőségi kérdései, valamint a lakóhelyi szegregáció társadalmi-gazdasági összefüggése áll.
A szociológus elmondta, szakértői becslések szerint Európában Románia, Bulgária és Spanyolország után Magyarországon élnek a legnagyobb számban romák. Pontos adat azonban se idehaza, se máshol a kontinensen nincsen, mivel a hivatalosnak tekinthető népszámlálási adatok rendre jóval alacsonyabb roma népességszámot mutatnak, mint amit a kutatók becsülnek. Bernát Anikó kitért arra, hogy az etnikum elnevezésével kapcsolatos közmegegyezés is hiányzik a társadalomból. A roma vagy a cigány kifejezés használatos, de van, aki az egyik, van, aki a másik elnevezést használja magára – vagy éppen azt tartja sértőnek.
A Habitat for Humanity 2021-es éves lakhatási jelentése szerint Magyarországon 709 településen, 1384 szegregátumban él a népesség 2,8 százaléka, vagyis 276 244 ember, 30 százalékuk gyermek. A szegregáció által érintett települések több mint fele falu. A KSH definíciója szerint – mondta a szociológus – akkor tekinthető hivatalosan szegregátumnak egy terület, ha a népszámlálás alapján az aktív korú, azaz 15–59 év közötti lakosok legalább fele nem rendelkezik rendszeres munkajövedelemmel, illetve legmagasabb iskolai végzettsége legfeljebb 8 osztály – vagyis nemcsak lakhatási, hanem összetett társadalmi jelenségről van szó.
A cigánytelepek gyakran a település szélén, a központtól távolabb vannak. Jellemző, hogy az ott élőknek kevés esélyük van a társadalmi mobilitásra, helyzetük érdemi megváltoztatására. Munkájuk, munkajövedelmük sokszor nincs vagy rendszertelen, és gyakran nem csak legális keretek között tudnak dolgozni, és kis értékű, jobbára eladhatatlan ingatlanban élnek. A legtöbb ilyen településrészen – amelyet a köznyelv cigánytelepnek nevez – nincs közlekedés, a közszolgáltatások elérhetősége és minősége általában kedvezőtlen.
Bernát Anikó kiemelte: a szegregációs folyamat nem állt le. Ma is költöznek kezelhetetlen közműhátralékot felhalmozó családok telepi ingatlanba, vagy az önkormányzatok költöztetik őket, és hasonló helyzetbe kerülnek a városrehabilitáció miatt szanált lakásokban élők is. Ilyen esetekben az érintettek az ingatlanjukért kapott nagyon kevés pénzből – ha egyáltalán kapnak érte valamennyit – csak egy gyakran rosszabb minőségű, távolabbi, telepi ingatlanba tudnak költözni. Béres Tibor, az Autonómia Alapítvány programfelelőse arról beszélt: semmi jót nem lát egy cigánytelepen. Ahogy fogalmazott: rossz ott élni, nem jó ott lenni. Felháborítja, és személy szerint szégyelli magát azért, hogy Magyarországon ma még léteznek ilyen körülmények. Nem a lakhatási vagy az infrastrukturális állapot a legrosszabb szerinte, sokkal inkább az a halmozott társadalmi probléma, amely lehetetlenné teszi, hogy az ott felnövekvő gyerekek a kortársaikhoz hasonlóan egyenrangú emberként boldoguljanak.
Papíron egyenlőek
A törvények szerint minden ember egyforma eséllyel férhet hozzá a közszolgáltatáshoz, ám ez a gyakorlatban nincs így, mondta a programfelelős. Vannak olyan járások, ahol a közlekedés annyira rossz, hogy a 20-25 kilométerre lévő közintézményt két átszállással, 1,5-2 óra buszozással lehet csak megközelíteni. El lehet képzelni, hogy egy tanulási nehézséggel küzdő kisgyerek milyen eséllyel jut így el fejlesztőpedagógushoz, logopédushoz, pszichológushoz. Beszélt arról is, hogy a cigánytelepeken gyakran jelen van a bűnözés is, és az áldozatok sokszor magukra maradnak.
A droghasználat és a szerkereskedelem is élénken jelen van a telepeken, mesélte. A gyerekek ilyen környezetben nőnek fel, nincs más minta előttük. Márpedig tapasztalat szerint mobilitásról csak akkor lehet beszélni, ha kialakul bennük a vágy, hogy máshogy, máshol éljenek. Ehhez azonban ki kell jönni a telepről, de sokan csak nagyon ritkán lépik át a falu határát.
A lakhatással összefüggésben megjegyezte: hiába létezik a családok otthonteremtési kedvezménye, amit a köznyelvben csok-nak neveznek, ezek a családok ezt nem tudják igénybe venni. Az alacsony iskolázottságú emberek számára érthetetlen és bonyolult az adminisztrációs folyamat, segítséget pedig nem kapnak az igényléshez. El sem jutnak a bankfiókig. De nem csak ez a baj. A házaik, lakásaik sok esetben régen épültek, vagy zsebszerződéssel cseréltek gazdát, ezekről a földhivatal gyakran nem is tud. A tulajdonviszonyok sokszor tisztázatlanok.
Így viszont értékesíthetetlen az ingatlan, és támogatással felújítani sem lehet. A házak rossz minőségűek, gyakran a nyílászárók is hiányosak, hőszigetelésük, vízszigetelésük, vízelvezetésük nincs. Minél alacsonyabb jövedelmű egy háztartás, annál valószínűbb, hogy a bevétele nagyobb hányadát költi fűtésre és rezsire. De nemcsak arányaiban fog többet fizetni, hanem abszolút értéken is többe kerül a meleg a nem hatékony fűtési rendszer, a rossz minőségű tüzelőanyag miatt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a telepeken tapasztalható rossz minőségű levegő is nagymértékben ennek tudható be.
A telepen, szegregátumban élők helyzete tehát nagyon rossz. Egy-egy telepfelszámolási program akkor lehet sikeres, mondta a szakértő, ha azt megfelelően előkészítik, és közösségfejlesztés is kapcsolódik hozzá. Példaként Kolozsvárt említette, ott az egyik szegregátumból, ahol 1500-an éltek, 35 családot sikerült elköltöztetni. De nem egyik napról a másikra, hanem közösségfejlesztéssel, fokozatosan, úgy, hogy a költözőket és az új lakóhelyükön élőket is felkészítették a változásra. Ugyanezt tapasztalták a program keretében Barcelonában is. Ahol valódi hatást tudtak elérni, ott nem a meglévő telep szépítése vagy toldozása-foltozása volt a cél, hanem a telepről való kiköltözés elősegítése.
A Habitat for Humanity ez évi lakhatási jelentése is alátámasztja a szakember álláspontját. 2014 és 2020 között nagyságrendileg száz településen valósultak meg a szegregált élethelyzetek felszámolását célzó programok, és további településeken városrehabilitációs eszközökkel segítették a szegregált területeket. Ezek összességében csak minimális mértékben csökkentették az egyébként jelentős méretű lakhatási hiányokat, problémákat, hiszen az érintett családok számához képest kevesek lakhatása javult érdemben. A szegregált lakókörülmények felszámolása ráadásul a helyi konfliktusok, félelmek miatt is gyakran kilátástalan.
