– Csak szigorú napi beosztással tudunk megélni a havi fizetésből, és lassan már egy olyan luxus sem fér bele az életünkbe, mint egy jó mozi – mondta Gyarmati Ildikó, aki egy egri borászatban dolgozik raktárvezetőként. A minimálbérnél ugyan jobban keres, de egyedül tartja el két gyermekét, ezért minden fillér elköltését háromszor is meggondolja: a fizetése gyakorlatilag elmegy rezsire és élelmiszerre. Az előbbin nemigen tudnak spórolni, a távfűtéses lakásban átalányt fizetnek, ezért kénytelenek az utóbbira jobban odafigyelni.
– Mindennap főzök, akciósan vásárolok, nem dobunk ki semmit, és az utóbbi időben „elfelejtettük” a nasikat, mert a csoki vagy a chips ebbe a költségvetésbe már nem fér bele. A kisebb gyerek még növésben van, neki muszáj megvenni a nagyobb méretű pulóvert, kabátot, de magamra éppen emiatt már nem költök: felveszem a régit, a kevésbé kényelmeset, a kopottabbat – meséli.
A lánya az idén érettségizett, de egyelőre nem talált magának állást, a fia pedig még általános iskolás. Őt nem zárhatja be a lakásba, muszáj néha elmenniük olyan programra, ami örömet okoz mind a kettőjüknek, de ez rendszerint pénzbe kerül. A gyerek rajong a videójátékért, így nemrég elmentek Egerbe egy találkozóra, ahol játékosokkal beszélgethettek az érdeklődők. A belépőjegy kettőjüknek nyolcezer forint volt, de vettek még egy pólót és egy plüssállatot is, így jócskán meghaladták a tervezett keretet. – Ez talán felesleges pénzkidobásnak tűnhetett, de egy gyerektől nem lehet megvonni minden örömöt – mondta. Életüket nemcsak az egyre dráguló árak tették nehezebbé: az idei tanév úgy kezdődött, hogy plusz egy hónappal előre be kellett fizetni az étkezési díjat, ami a fia esetében havi nyolcezer forint. Azóta is minden hónapban előre fizetnek, így novemberben már a decemberi kötelezettséget teljesítették. Vagyis voltaképp a szülők „meghitelezik” az étkeztetés költségét, és ha gyerek hiányzik, akkor csak hetekkel később kapják vissza a különbözetet az iskolától. Annak, akinek nincsenek tartalékai, és egy váratlan kiadás is nagy nehézséget okoz, ez az intézkedés nagyon nagy terhet jelent. Farkas Attila egri alpolgármester szerint a közgyűlés azért döntött az előrefizetésről, mert a város iskoláiban már 7 milliós kintlévőséget görgettek a nem fizető szülők.
Még nehezebb azoknak a dolga, akik nem kapnak rendszeres havi fizetést, hanem alkalmi munkákból, napszámból élnek. Egerszóláton egy három gyermekes anyuka azt mondta: nagyon megérzik a dráguló árakat. Náluk a faluban egy liter olaj ára már súrolja a 800 forintot, és egy kiló kenyeret sem tudnak négyszáz forint alatt megvenni, így egyre inkább áttérnek az olcsóbb, nem húsban, hanem tésztában és krumpliban gazdag étrendre.
Ám van, ahol már a napi kenyér megvásárlása is nehézségekbe ütközik. Az egri SZETA (Szegényeket Támogató Alap) száz családnak biztosítja a városi krisnások segítségével a napi egyszeri meleg ételt, ami leves vagy főzelék, de sokan azért jönnek el hozzájuk, mert e mellé jár még némi kenyér is. Farkas Gábor programvezető azt mondta: elképzelésük sincs, hogy az emelkedő árak mellett meddig tudják biztosítani ezt a pár szelet kenyeret, ami sok családnak az egyik napról a másikra való túlélést jelenti. A felnémeti városrész Béke-telepén, ahol ők is működnek, a legtöbben alkalmi munkából tartják el a családjukat, de aki a szőlőben dolgozik, az télen nem jut munkához. A nagy hipermarketekben ugyan olcsóbban tudnának bevásárolni, de a buszjegy oda-vissza 700 forintba kerül, és van, akinek ennyije sincs pluszban. Az alapítvány két környékbeli asszonyt is alkalmaz, az egyiküket négy a másikukat hat órában, de az egyre emelkedő árak miatt most már nem a hónap végén kérnek fizetési előleget, hanem 10-én, 15-én. Az infláció magát az alapítványt is nehéz helyzetbe hozta, hiszen a programjaikat ma már csak drágább benzinköltségekkel tudják szervezni, így a rászoruló gyerekek utaztatása is veszélybe kerül. Egy adományboltot is működtetnek az egri belváros szélén, s azt tapasztalták, hogy az utóbbi hetekben egyre több középosztálybeli helyi polgár tért be hozzájuk meleg ruhát, cipőt, háztartási cikket vásárolni. Ez új jelenség: azok is csúsznak lefelé, akik bérből és nem napszámból élnek.
Kis boltok, nagy árak
Noha a diszkontok és hipermarketek akciós újságjait a városkörnyéki falvakban is terjesztik, a kistelepülésen élők jelentős része a mindennapi bevásárlást kénytelen a helyi boltban intézni: ezek azonban jellemzően jóval magasabb árakkal dolgoznak, mint városi vetélytársaik.
– Nem véletlen, hogy a helyiek időközönként beutaznak Kaposvárra vagy Nagyatádra, esetleg Nagykanizsára – bólogat egy böhönyei bolt tulajdonosa. – Nálunk leginkább a pékáru, a tejtermékek, a felvágott fogy, illetve, ha hirtelen kell, akkor a háztartási vegyi áru, no és persze az édesség. Körbenézünk a boltban, az árak 10-25 százalékkal magasabbak, mint a városi multiknál, igaz, meglepően sok az akciózott termék, persze nem a legkelendőbb cikkek közül.
– Ha olcsóbban kapom, értelemszerűen olcsóbban adom – tárja szét a kezét a tulajdonos. – Higgye el, szívesen adnám én is 200 forint alatt a tejet és 250-ért a kenyeret, meg 1200-ért a párizsit, csak éppen akkor egy hónap múlva tönkremennék. Azt hiszik, a falusi boltos nyerészkedik, meg rámegy az extraprofitra, kihasználva a szegény helyi időseket, csakhogy nekem, mivel mennyiségben kevesebbet rendelek, nem annyiért hozzák az árut, mint egy nagy, városi boltba.
Ugyanezt halljuk néhány falutáblával arrébb egy félezres kistelepülésen, ahol mindenből csak a szükséges minimumot pakolták ki a polcokra, a hűtőpultban is a legalapvetőbb fajtákat látni, a húsos pedig éppenséggel üres. Oda hetente egyszer érkezik a csirke, ha valaki tőkehúst akar, azt külön kell rendelni. A kenyér ötödével, a tej harmadával drágább, mint a 20 kilométerre fekvő megyeszékhelyen, az olyan „élvezeti” cikkek, mint a joghurt vagy csokoládé pedig másfélszeres áron futnak. - D.J-V.A.
