Vitathatatlanul új utakra lépett a kormányzati kommunikáció. Általánossá vált, amit az ElkXrtuk című film is sugall; a fikció tényként való bemutatása. A Fidesz-propaganda korábban sem szűkölködött ötletekben, és jól használta hatalmas média portfólióját. Értett ahhoz, hogy miként robbantson ki egy-egy ügyet, görgesse végi a teljes jobboldalon, felhasználva természetesen az állami csatornákat is. Jellemzően egy-egy valós, vagy félig valós tényből indítottak, és építettek rá egy olyan történetet, amely az ellenzék valamely szereplőjének teljes lejáratása volt a célja.
Aztán, megőrizve és megtartva a haladó hagyományt léptek egyet; következtek a jövőbe vetített rémisztgetések; adót fognak emelni, elveszik a nyugdíjakat, újra magasba szöknek a rezsiárak, stb.. Kétségtelen: a módszer hatékony is lehet, már ha eljut az üzenet a választópolgárokhoz. A baj csupán az, hogy nem jut el mindenkihez, ráadásul, túl sok a hitetlen, akik már nem ülnek fel az ilyen jövő idejű híreknek. Persze ezt a megoldást sem szabad elvetni – vélhetik ott, a Fidesz agit.prop osztályán -, de új tartalmakra is szükség van. És megszületett – hogy éppen Habony Árpád, vagy más fejében, nem tudjuk – az új megoldás. Saját történeteket kell gyártani. Olyanokat, amelyek ugyan nem történtek meg, de cáfolni is nehéz őket. Illetve: pont az a lényegük, hogy cáfolni kelljen őket.
A megoldásra nyilván rábólintott maga Orbán Viktor is, mert egyre másra kerülnek ki a habonyi műhelyből olyan sztorik, amelyeknek lényegében semmi közük a valósághoz, de terjedésük oly gyors, hogy mire az érintettek észbe kapnak, már el is késtek a cáfolattal. Ráadásul, hiába is teszik meg – akár real time – a cáfolattal alig-alig jutnak felülethez. Így történt ez alig egy hónappal ezelőtt, amikor Gyurcsány szájába adták Márki-Zay Soros-kapcsolatát, amelyből egy szótag sem volt igaz, de a hír mégis átrohant a médián. Igaz: a történet oly gyengének bizonyult, hogy mindössze talán két napot élt, de arra mindenképpen alkalmas volt, hogy némi zavart keltsen, legyen valamilyen kabátlopási ügy Gyurcsány körül.
Most megint Karácsony Gergely van napirenden, bár egyesek szerint ez a Városháza-eladási ügy, feltehetően, arra az estre volt betárazva, ha a főpolgármester megnyeri az előválasztást. De nem nyerte meg, helyette inkább visszalépett, jól összezavarva a kormánypárti kampányt, ám még sem lehetett félredobni, parlagon hagyni a jól legyártott botrányt, még akkor sem, ha az egész történet alig-alig érthető. De éppen ez a feldolgozás lényege: azt a hitet elhinteni, hogy Karácsony el akarta adni a műemlék székházat. Mellesleg ez egy igazán szép történet attól a párttól, amely már hamvas, ifjú korában is ténylegesen belekóstolt a székház-eladások örömeibe és hasznába. Akkor még – 1993-at írtunk – a hátrányaiba is; a Fidesz, ennek köszönhetően, elbukta a következő választást, pedig nyerésre állt. Talán épp ez adhatta az ötletet: majd’ 30 évvel később is hatékony lehet egy székház eladási botránynak, még a kísérlete is.
Hogy ez az „előadás” hány napig fog élni, még nem tudjuk. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy az új propaganda módszer az elkövetkezendő fél év egyik slágere lesz; úgy tűnik van hozzá fantázia, de ha az nincs is elég, felület azonban akad bőven.