Évek óta nagy kérdés minden új esztendő előtt, képesek lesznek-e az áttörésre a jobboldali populisták. 2021 politikai történéseire visszatekintve a válasz erre egyértelmű nem volt. Az Európa jövője szempontjából is oly jelentős német választáson az Alternatíva Németországért (AfD) több mint két százalékot rontott négy évvel korábbi eredményéhez képest. Októberben, a cseh parlamenti választáson a tíz százalékot sem érte el a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) nevű párt, ami nagy csalódást jelentett a tagság számára és egyesek a tömörülésen belül a politikai erő elmozdíthatatlannak számító elnökével, Tomio Okamurával kapcsolatban is kifejtették ellenérzéseiket.
Mivel a Fidesz idén „kilépett” az Európai Néppártból, a jobboldali populista pártokkal közös frakció létrehozásán ügyködik az Európai Parlamentben. November 3-án videokonferencia keretében az esetleges jövőbeni közös populista képviselőcsoportról tárgyalt Matteo Salvinivel, az olasz populista Liga elnökével és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel. A magyar kormányfő számára új helyzetet teremtett a német választás. Azt remélte, hogy a magyar kormánnyal mindig barátságos Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália (már csak volt) miniszterelnöke lesz az új német kancellár, ezzel idővel akár esély is nyílhatott volna arra, hogy visszafogadja a néppárt a tékozló fiút, azaz a magyar kormánypárt visszatérjen az EPP-be. A keresztény uniópártok azonban vereséget szenvedtek a voksoláson, a CDU/CSU 16 év után ellenzékbe szorul, így a magyar kormányfő számára a jobboldali populisták egységesítése jelentené az egyedüli esélyt arra, hogy legyen valamiféle látszólagos súlya Európában. Ez lehet számára a legfontosabb uniószintű projekt 2022-ben.
Morawiecki és Salvini ideális partner lenne Orbán számára a hasonló politikai nézetek miatt. Ám belpolitikailag egyikük sem erős. Jaroslaw Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) helyzete megrendült, kész csoda lenne, ha a kormány túlélné a mostani, 2023-ig tartó törvénykezési időszakot. Az utolsó parlamenti voksoláson a PiS több mint 43 százalékot szerzett, most – közvélemény-kutatóktól függően – 28-39 százalékot jósolnak neki. Ez a tág határ is azt jelzi, nagyon kiszámíthatatlan a belpolitikai helyzet.
Különleges a Matteo Salvini által fémjelzett Liga helyzete. Két éve ilyenkor a párt még nagy fölénnyel vezette a közvélemény-kutatásokat, mintegy 34 százalékos népszerűséggel. A koronavírus-járvány azonban gyökeres változásokat hozott, Salvini egy sor taktikai hibát követett el, nem volt képes következetes álláspontot képviselni sem a lezárások, a későbbiekben pedig sem az oltások tekintetében. Az pedig különösen rosszul sült el, hogy a párt egyes politikusai lelkesen vettek részt az oltásellenesek idén nyáron tartott megmozdulásain.
Salvini számára megoldhatatlan problémát jelentett az, hogy miközben februárban pártja csatlakozott Mario Draghi miniszterelnök kormányához, azt is el kellett hitetnie a választókkal, hogy valójában továbbra sem tartozik a „mainstream” pártokhoz és ugyanazokat az elveket követi, mint egykor ellenzékben, vagy mint Giuseppe Conte első 2018 júniusától 2019 szeptemberéig fennálló kormányában. Salvini a lavírozással teljesen hiteltelenné vált, így a Liga már csak a harmadik helyen áll a közvélemény-kutatásokban az egyre feljebb kúszó balközép Demokrata Párt (PD), valamint a szélsőjobboldali, de a kormányba be nem lépett Olasz Testvérek (FdI) mögött.
Ez azonban csak az egyik gond. A másik az, hogy mostanság vált igazán szembetűnővé a Liga megosztottsága. A pártnak ugyanis nem csak populista politikusai vannak, hanem olyanok is, akik felelősen próbálnak politizálni és a messzemenőkig támogatják Draghi következetes és szigorú oltási kampányát, melynek köszönhetően már Olaszország az élmezőnyhöz tartozik Európában az átoltottság tekintetében. A józan „ligások” közé sorolható egyebek mellett Luca Zaia, az északi Veneto tartomány kormányzója, valamint Giancarlo Giorgetti gazdaságfejlesztési miniszter, a párt egyik legbefolyásosabb embere. Utóbbi néhány napja egészen váratlan kijelentést tett. Úgy fogalmazott, amennyiben jövő februárban Draghit választanák meg köztársasági elnöknek a parlament két háza, illetve a régiók vezetőinek közös ülésén, akkor a jelenlegi miniszterelnöknek államfőként is tovább kellene irányítania a kabinet munkáját. Bár alighanem nagyon sokan egyetértenek azzal, hogy a – nyugodtan kijelenthetjük – utóbbi évtizedek legsikeresebb olasz miniszterelnöke továbbra is a kabinet élén maradjon, ez a felvetés alkotmányossági kérdést is felvet, mivel Itália nem elnöki köztársaság. Giorgetti azt is közölte, hogy a Ligának az Európai Néppártba való felvételre kellene törekednie, vagyis ő nem pártolná a Fidesszel való közösködést.
Ez már végképp sok volt Salvininek, hiszen a Liga szürke eminenciása megkérdőjelezte mindazt a populizmust, amit ő képvisel. Ennek hatására a pártelnök közölte, szó sem lehet arról, hogy az EPP-be lépjenek be. Ezzel szinte egy időben zajlott a videokonferencia Orbánékkal, amelyben megerősítette, hogy az egységes populista frakcióban képzeli el a Liga jövőjét.
Mint a La Republica vasárnapi kiadásában megírta, a Liga tejes válsága (az irodák már csak 18-19 százalék között látják a pártot) miatt Salvini újrakezdést tervez, egyre többször szerepeltet majd fiatal arcokat, azt sugallva ezzel, hogy a párt megújult. Kétséges azonban, hogy tartalmi változtatások nélkül a választók hisznek-e a populista politikai erő színeváltozásában. Ráadásul akad még egy bökkenő, miközben a jobboldali pártok – a Liga, az Olasz Testvérek, valamint a Silvio Berlusconi által fémjelzett, jobbközép Forza Italia – rendre azt hangoztatják, mennyire összetartanak, az október elején megrendezett regionális választás éppen azt mutatta, mennyire nehezen jutnak közös nevezőre alapvető kérdésekben is. Ezért, ha a három párt támogatottságát összeadjuk, hiába előzik meg a baloldalt, nekik sem áll érdekükben az, hogy a voksolás rendes időpontja, 2023 előtti voksolást rendezzenek, hiszen még az sem biztos, hogy képesek lennének megállapodni a közös kormányzásban.
A populisták új csillaga
A 2022-as esztendő első felében Portugáliában és Franciaországban rendeznek olyan voksolást, amely a szélsőjobb szempontjából is igen fontos.
Január 31-én Portugáliában járulnak urnákhoz a választók. Az idő előtti voksolást azért írta ki az ország elnöke, mert a baloldali kormány pártjai nem tudtak megállapodni az új költségvetésben. Felmérések szerint a választás egyedüli nyertese a szélsőjobboldali Chega párt lehet. A politikai erő nemzeti konzervatív, jobboldali populista, 2019-ben alapította André Ventura.
A Chega, ahogy fogalmaz, védelmezi a „hatékony” igazságszolgáltatási rendszer előmozdítását és az állam gazdaságba való beavatkozásának csökkentését. A párt az adóterhek enyhítését szorgalmazza, mivel úgy véli, hogy a jelenlegi adórendszer „brutális és agresszív azokkal szemben, akik dolgoznak és vagyont építenek, elvéve a fizetésük felét”. A párt támogatja az életfogytiglani börtönbüntetést és a kémiai kasztrációt a pedofil bűnelkövetőkkel szemben. Egyes tagjai a halálbüntetést is támogatják olyan bűncselekményekért, mint a terrorizmus vagy a gyermekbántalmazás.
A magát a nyugati civilizáció erős támogatójaként leíró párt a radikális iszlamizmus ellen is pozícionálja magát, erősebb határellenőrzést, valamint a „tömeges és illegális bevándorlás” visszaszorítását javasolja.
Sok szó esik még jövő év áprilisáig a francia elnökválasztásról. Bár sokáig teljesen egyértelműnek tűnt, hogy Emmanuel Macron és a jobboldali populista Marine Le Pen kerül a második fordulóba, Éric Zemmour szélsőjobboldali újságíró felkavarta az állóvizet, támogatottsága egyes felmérések szerint a 15 százalékot is meghaladhatja, így az sem kizárt, hogy a Le Pent jobbról támadó személyiség lesz majd Macron ellenfele. (Hivatalosan még sem Macron, sem Zemmour nem jelentették be indulásukat, de ez persze csak idő kérdése.)
Zemmour algériai zsidó családból származik. Ő magát „berber zsidónak” nevezi. Mégis antiszemitizmussal vádolják. A sok fiatal által kedvelt személyiség – „Génération Z”-nek hívják aktivistáit –, régi sebeket nyit fel újra, kétségbe vonja például Alfred Dreyfus ártatlanságát, s odáig megy, hogy dicséri Henri Philippe Pétain marsallt, aki a nácikkal kollaboráló Vichy-Franciaország élén állt. Zemmour megfogalmazása szerint ugyanis az volt az érdeme, hogy „külföldi zsidókat áldozott fel a francia zsidók megmentéséért”; ami egyébként teljes álhír. Bírálja a néhai elnököt, Jacques Chiracot, aki az államfők közül elsőként ismerte el Franciaország felelősségét a zsidók deportálásában. Zemmour amiatt támadta Nicolas Sarkozy volt elnököt és feleségét, Carla Brunit, mert lányuknak az olasz, Giulia nevet adták. Zemmournak igazi fóbiája van a „nem francia” nevektől: Rachida Datinak, Sarkozy volt miniszterének is szemrehányást tett, amiért lányát Zhora névre keresztelte.
Francis Kalifat, a franciaországi zsidó intézmények tanácsának elnöke a Le Monde-nak kijelentette: „egyetlen zsidó szavazatot sem szabadna adni a potenciális jelöltnek, Zemmournak". A szélsőjobboldali személyiség folyvást az „etnikai cseréről” tesz említést, miszerint a bevándorló muzulmánok megváltoztatják az adott nép kultúráját, így le kell zárni előttük a határokat, s akár vissza is kellene toloncolni őket szülőhazájukba, már ha erre lenne lehetőség.
Zemmour azért nem tévedhetetlen. A 2014-es labdarúgó világbajnokságon, a Németország-Brazília közötti elődöntő előtt azt jövendölte, egyértelmű vereséget szenvednek majd a németek. Nagyon mellélőtt, a Nationalelf 7-1-re lelépte a házigazdát.
Éric Zemmour a francia szélsőjobb új csillaga, szeptember végén Budapesten járt Orbán Viktor miniszterelnök meghívására. Az a politikus, aki még Marine Le Pentől is egyértelműen jobbra áll. Igaz, nemrég utóbbi is a magyar kormányfő vendége volt Budapesten…
