;

ellenzék;Fidesz-propaganda;

- A kommunikáció hatalma

Nincs mit szépíteni a dolgon: a Fidesz, a kormány, a kormányfő kommunikációja (sok egyéb, tán kézzelfoghatóbb dolog mellett) fontos pillére a kétharmadnak.

Azt azonban érdekes megfigyelni, hogy a megnyilvánulások taktikája a hitleri, goebbelsi alapvetésekre támaszkodik. „A nagy vonalról nem szabad letérni soha, csakis a szakadatlan, szüntelen és konzekvens hangoztatás hozhatja meg a siker beérlelődését” – írta Hitler a Mein Kampfban. „Az átlagos ember annyira együgyű, hogy csak nyomatékosan kell hangsúlyozni valamit, és ha az állítást gyakran megismételjük, igazságként lesz elfogadva” – mondta Goebbels.

Még a média kormányzati megszállásának és gátlástalan kihasználásának is megtalálhatjuk korabeli megfelelőjét: „Elképzelésem szerint a sajtó egy zongora, amelyen a kormány játszhat” és „minden eszköz helyénvaló, ha eredményt hoz” – állította a náci propagandaminiszter.

Az is könnyűszerrel belátható, hogy a hatalom jelenlegi urai kifejezetten agresszív és arrogáns stílusban, jobbára ellentmondást nem tűrő, sokszor fölényeskedő kinyilatkoztatások formájában, mindent elsöprő, a vita lehetőségét is kizáró módon kommunikálnak. Ennek része az is, hogy olykor egetverő tévedéseikről (pl. lélegeztető gépek, kórház-kiürítések) egy szót sem szólnak. „Soha ne védekezz! Ha védekezned kell, támadj!” szól az idevágó jótanács a Whitaker-Baxter szerzőpáros (az első politikai pr-ügynökség alapítói) ajánlásaként.

Mindezek révén Orbánisztánban megszületett egy második valóság, amely a hatalom által tematizált közbeszédre, bizonyos értékek kisajátítására épül. Emlékszünk még a polgári pártra, amely polgári országot, az embereknek polgárosodást ígért, és ehhez polgári köröket szervezett? A Fidesz vezetői, megszólalói egyetlen mondatot sem mondhattak a polgári jelző kötelező használata nélkül. Ugyanezt lejátszották a haza és a nemzet fogalmaival, a rezsicsökkentéssel, a nem létező ellenségek felmutatásával (sorosozás, migránsozás, brüsszelezés), majd újabban a keresztényi értékekkel, a hagyományos kultúrával.

Az ellenzék pedig újra meg újra besétál ebbe a csapdába, azaz hagyja, hogy a közbeszéd és a politikai-társadalmi vita a hatalom által kijelölt mederben folyjon: bizonygatják, hogy nem akarnak kerítést bontani, hogy a kormány hoz és hozat be külföldieket, ráadásul ők is migránsokról beszélnek és nem menekültekről vagy menedékkérőkről… A hatalom mérhetetlenül hazug és agresszív kommunikációját sem kellene másolni: a pr (ejtsd: péer és nem píár) legfontosabb alapelvei között olyan elvárások szerepelnek, mint az őszinteség, nyíltság, közérthetőség, teljesség. Talán ezzel is lehetne próbálkozni: legyen más a politika…

A 2022-es választásokhoz közeledve az ellenzéknek is meg kell tanulnia a leckét: nem szabad felülni a provokációknak és elfogadni a kormányzati propaganda témaválasztásait, szóhasználatát; ehelyett új, a társadalom nagy részét minél közvetlenebbül érintő kérdésekkel (bérek? nyugdíjak? lakhatás?) kell tematizálnia a politika, a média és a hétköznapi emberek világát.

A mérhetetlen kormányzati média-túlsúly ezt nyilván nagyon megnehezíti, de az előválasztás megmutatta, hogy korántsem lehetetlen.