Vizsgálni, vagy nem vizsgálni – ez itt a kérdés, s Joe Biden igazságügy-miniszterének, aki az amerikai rendszerben főügyész is, igazi hamleti dilemmája. Merrick Garland érthetően ódzkodik a látszatától is, hogy politikai leszámolásból indítana bűnügyi vizsgálatot a kormányzat elődei ellen. S hozzá még a személyes bosszú vádját is kockáztatja, hiszen öt éve a republikánusok álszentül álltak főbírói kinevezése útjába: akkori szenátusi többségi vezérük azzal utasította el 2016 kora tavaszán Obama jelöltjét, hogy hónapokra az elnökválasztás, ám tavaly ősszel Trump kiszemeltjét hetekkel a szavazás előtt hagyatta jóvá. Csakhogy egyre nehezebb, sőt jószerivel lehetetlen már nem kinevezni – hasonlóan a Watergate-botrányhoz – különleges (tehát a Biden-kormánytól független) ügyészt a bukásába beletörődni képtelen Trump és emberei puccskísérletének teljes feltárására. A washingtoni kulisszatitkok egyik legjobb tudója, a híres tényfeltáró riporter Bob Woodward e kinevezést biztosra veszi. Már csak azért is, mert a minap a januári puccspróbálkozásról publikált és politikai szenzációt keltő könyvének szerzőtársával (és kollégájával a Washington Postnál), Robert Costával e hét elején újabb nagy követ hajítottak a vízbe: a Capitolium ostromának előestéjén Trump személyesen telefonált a puccsisták „főhadiszállására”. S Woodward szerint ekként a búcsúzó elnök konkrét bűnügyi paragrafust sérthetett meg, amely szerint összeesküvésben bűnös az, aki két vagy három emberrel együttműködik a szövetségi állam érdekei ellen. S mi más volna az elektori testületben (egy hónappal korábban) már jóváhagyott elnökválasztási eredmény „eltérítése”, mint Amerika alapvető érdeksérelme?
Hollywoodban talán már készülnek is a legendás Az elnök emberei új változatára, benne most is egy riporterpárossal. S abból az egyik az elmaradhatatlan Woodward, akinek „Mély torok” fedőnéven három évtizedig titokban tartott forrása (valójában az FBI egyik főnöke) segített lebuktatni az akkori törvénysértő elnököt. S megvan most is egy névadó szálloda: Nixon emberei a Watergate Hotelben vesztettek rajta, Trump emberei egy sarokra a Fehér Háztól a Willard Hotelben szervezkedtek az elnökválasztási eredmény jogi kisiklatására (de legalább mégsem a szintén közeli, Trump nevét viselő sajátjában…) Ott tényleg afféle főhadiszállást rendezett be a személyi ügyvédje, Rudy Giuliani, a jog kijátszására felkért jogprofesszor, John Eastman és Trump Raszputyinja, Steve Bannon. Ott sütötték ki, hogy miként kellene a január 6-i kongresszusi aktust (az elektori eredmény végleges jóváhagyását) kijátszania Pence alelnöknek, mondhatni rugalmasan értelmezve a csupán ülésvezető szerepét: ne fogadja el pár állam – Biden győzelmét tanúsító – elektori listáját, s a maradékból már kihozható Trump győzelme. S Woodwardék szerint nekik telefonált január 6. előestéjén Trump, aki ugyanekkor a Fehér Házban próbálta rávenni alelnökét a nyilvánvalóan alkotmánysértő szerep eljátszására.
Csakhogy azon az éjjelen voltak abban a hotelben mások is. S mivel Costa odakinn figyelte a Willard Hotelbe jövő-menőket, látta a Proud Boys és az Oath Keepers szélsőjobboldali szervezetek embereit is ott gyülekezni. Márpedig ők voltak másnap a Capitolium fő ostromlói. Közülük jó néhány ellen el is indult, vagy már le is zajlott a vádeljárás, s eheti hírek szerint a puccskísérletet vizsgáló képviselőházi bizottság előtt többen is kipakolnak. Ám elébb egy bennlévő kulcsszereplőt kellene szóra bírni. Trump több más közeli emberével együtt a Willardban fejét törő triumvirátus tagjait is beidézték a bizottság elé. Közülük Bannon nyíltan szembeszegült e törvény szerint kötelező idézéssel. Mire előbb a bizottság, majd a teljes képviselőház (az összes demokrata és kilenc republikánus) szavazta meg, hogy Garland tárcája annak rendje és módja szerint indítsa el a büntetőeljárást Bannon ellen. S a miniszternek fel van adva a lecke.
Szóra bírni Bannont és szervezkedő társait kulcskérdés. Nem csoda, hogy mindegyikük próbál valahogy kibújni, hiszen a tanúvallomás egy kongresszusi testület előtt eskü alatt zajlik le, tehát börtön fenyegeti a hazudót éppúgy, mint az idézésnek ellenszegülőt. A Watergate-botrány során Nixon két miniszterét is tanúvallomási hazugság miatt ítélték el a bíróságok. Félszázada is azzal indult el a lavina, hogy az egyik Watergate-betörő osztott-szorzott, s a rá váró hosszú börtönévek helyett a vádalkut választotta. Bannont korábbi (amúgy köztörvényes) bűnéért Trump kegyelemben részesítette, de most nyilván nem úszhatná meg. Ráadásul az idézést Trumpra nézve veszélyes jogi érveléssel akarta elutasítani. A „végrehajtóhatalmi privilégium” rendszeresen előkerül a kormányzat és a törvényhozás vitáiban: csak a miniszterek és más főtisztviselők kötelesek megjelenni és eskü alatt vallani a kongresszusi bizottságok előtt, az elnök tanácsadói nem, azokat nem is kell kinevezésükkor a Capitoliumon jóváhagyatni. Ámde az elnökök mindig igyekeznek minél több emberre és iratra kiterjeszteni ezt a privilégiumot (Nixon a főbíróságig küzdött a hírhedt – őt terhelő – hangszalagok kiadása ellen). Most Bannon és mögötte Trump próbálná egy exelnök privilégiumát az új elnök alatt is érvényesíteni, de Biden már tudatta, hogy ő ebben nem partner. Mint a január 6-át vizsgáló bizottságban szerepet vállaló, a republikánusok által fekete bárányként kezelt Liz Cheney (Bush alelnökének lánya) megjegyezte, azért önveszélyes Trump és bizalmasa hivatkozása, mert azt sejteti, hogy az exelnök személyesen volt benne a január 6-i események tervezésében és végrehajtásában. Vagy ahogyan Woodward mondja: bizony, törvényt sértett.
Mert ahogy szélesebb körben válnak ismertté (a washingtoni körökben már köztitoknak tekintett) újabb és újabb részletek, annál nyilvánvalóbb, hogy Trump és emberei egyáltalán nem spontán módon és ötletszerűen cselekedtek, ami a kétbalkezes lebonyolítás alapján sokak feltételezése volt. Itt bizony nagyon is szervezett, több héten át tartó – a büntetőjog kifejezésével – összeesküvés zajlott a tavaly novemberi elnökválasztás eredményének megváltoztatására. S a Capitoliumra elnöki szónoklattal rászabadított ostromlók sem csupán ösztönösen randalíroztak, hanem az alelnök és a törvényhozás megfélemlítésével próbálták meggátolni az alkotmányosan előírt elektori jóváhagyást. Vagyis valóban előre megfontolt és szervezett puccskísérlet történt. Ami a maga nemében páratlan az amerikai történelemben. S ettől válik érthetővé, hogy a január 6. után még Trump uszító szónoklatát kemény szavakkal elítélő republikánus törvényhozási vezetők miért is visszakoztak lóhalálában. Képviselőházi vezérük egyenesen keresztapai kézcsókra járult a bukott elnökhöz, aki amolyan száműzött Fehér Házat működtet floridai kastélyában és kampánygyűléseket tart a tavalyi elnökválasztás visszacsinálását követelve, de legalábbis párton belüli támogatása feltételéül szabva a „Nagy Csalás” hangoztatását.
Maga Trump persze könnyen megfejthető okkal követel hűségesküket, s bünteti kvázi kiátkozással nemcsak az ellene forduló, hanem a nem hithűen lelkes republikánus politikusokat is. Egy exelnöktől merőben szokatlan politikai aktivitása és 2024-es újraindulásának pedzegetése nemcsak pártja túszul tartását szolgálja (a republikánusok okosabbjai a 22-es csapdájában vergődnek, látva a Trumphoz hű maradt republikánusok ijesztően nagy, ám választási győzelemre nem elegendő táborát és egyúttal személyének a tavalyihoz hasonló mozgósító hatását a demokrata szavazókra). Trumpnak elemi érdeke bukása után is politikai főszereplőként ágálni, mert ha valaki, ő tudja legjobban, milyen közvetlen és büntetőjogba ütköző szerepe volt a puccskísérletben. Ezzel a demokrácia írott szabályain túl az íratlanokat is tiszteletben tartó Garlandokra gyakorol nyomást: mégsem kellene egy leszavazott elnököt bíróságra citálni. Hajdan Ford elnök lényegében ezzel az érvvel adott – saját magát politikailag bajba keverve – kegyelmet elődjének, a lemondott Nixonnak. Egy amerikai elnök voltaképpen monarcha is, s a „királygyilkosság” mindig kockázatos politikai játszma. Ezért oly óvatos, s nemcsak az elemi ízlése okán Biden is, aki felettébb hangsúlyozta, hogy Garland önállóan dönt.
Vagyis nagyon is érthető, ha a kezdeti háborgásukat feledve, a republikánus kongresszusi vezérek minden módon próbálták megakadályozni a képviselőházi vizsgálatot. Hiszen sejthetik, sőt alighanem tudják, mi derül ki azok nyomán (például trumpista társaik aktív puccssegítő szerepe). Amit egykor a Watergate-lavina lezúdulása előtti napokban egy szabadszájú publicista mondott egy tévéműsorban, amikor konzervatív kollégája még alapos vizsgálatot követelt: „Eszedbe se jusson, mert oda fog jutni, hogy a főgengszter az Egyesült Államok elnöke”. Ez akkor túl erős volt a CBS tévének, a műsort hamar meg is szüntették. Másfél év múlva viszont telitalálatnak bizonyult.
